Magyar nézettség: 21. hét - Megcsapta a Farm szele a TV2-t

2016. május 31. - Jasinka Ádám

 A TV2-nél, azért hogy a tavaszra tervezett két showműsoruk, a Kismenők és A nagy duett egyszerre, egy hétvégén finálézzon, az előző héten nem tűzték képernyőre a gyermek-tehetségkutatót, és elég meglepő módon, pont a finálé előtt tartottak benne egyhetes szünetet. Az okot persze meg lehet érteni, hiszen nem akarták a kis csöppségeket a finálézó Farm ellen beküldeni, de akkor miért nem húzták még egy résszel tovább, nyolc epizódosra a Kismenőket? Kicsit fura így, de ők tudják, és látva hogy az RTL Klubos parasztreality hogyan vágta gyomorszájon A nagy duettet nem is biztos, hogy olyan rossz ötlet volt egy héttel eltolni az eredményhirdetést.

 A Farm fináléja ugyan a teljes lakosságban megverni nem tudta a TV2-s énekes műsort, de elég jelentősen lehúzta a számait, és a korábbi közel másfél milliós nézettséget megközelíteni sem tudta a show, a célközönségnél pedig ki is kapott a tanyasi valóságshow-tól. Ez azt is mutatja, hogy ha az RTL Klub nem adja be a derekát, és érdemi konkurenciát állít, akkor közel sem egyértelmű a TV2 vasárnapi dominanciája.

farmnezettseg2_1.jpg

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. De kevesebb, mit a korábbi hetekben. A nyári idő, a meleg megtette a hatását, az emberek kiszabadultak az utcára, a természetbe, és érthető, hogy senki sem akart hosszú időt a négy fal közé bezárva, a tévé előtt tölteni. Ennek megfelelően meg is csappantak a nézettségek, persze nem olyan drasztikusan, ahogyan majd június-augusztusban fognak, de itt a nyár szele. A meleg pedig nem is a kereskedelmi adókat, hanem a Duna TV-t viselte meg nagyon, és bár a teljes lakosságban tudta tartani magát, sőt, elég szépen, de a fiatal felnőttek körében valami katasztrofális hetet zárt a köztévé főadója.

 Az egyik legnagyobb blama, hogy a Ridikül népszerűtlenebb mint az esti Híradó, és azt, hogy ez miért rossz, azt hiszem nem is kell túlmagyarázni. Nem ártana valamit csinálni ezzel a női talkshow-val, mert amióta egyrészt nincs jó felvezetése, másrészt nem Jakupcsek Gabriella a műsorvezető, azóta többnyire csak púp a Duna TV hátán a Ridikül. Nem tud versenyképes lenni a korábban megvert, vagy egálra hozott délutáni műsorokkal, és bár a főműsoridőt eddig sem tudta annyira megtolni, nem hiszem hogy mindegy lenne egy tévéadónak, hogy a legfontosabb műsorsávok előtt egy 100 vagy 300 ezres produkció fut.

 A köztévének azonban nem csak ezzel a műsorral voltak és talán lesznek problémái. A hosszú szünet után új részekkel jelentkező Cédrusliget sem tudta megváltani a vasárnap kora esti sávot, és amíg nem fut ki A nagy duett, addig itt jelentős változások - pozitív irányba - nem is lesznek. A legnagyobb vesztes azonban nem ez a romantikus széria, hanem a Magyarország, szeretlek! volt, amely ellen két olyan műsor futott, amelyek együtt elvittek kétmillió tévézőt, ezzel pedig kis híján megsemmisítették az egykori zászlóshajót. James Bond megpróbálta kirángatni a kút fenekéről Tatár Csillát és Harsányi Leventét, de ehhez most Daniel Craig kevésnek bizonyult.

 A hétköznap estéket tekintve igazából semmi változásról nem tudok beszámolni; a csökkenések ellenére az RTL Klub a nyerő, a Farm ingadozott, az Éjjel-nappal Budapest első félóráját pedig most már betonbiztosan veri a Drágám, add az életed!. Az NCIS erősödött a teljes lakosságban, és már 350 ezernél jár, amin elcsodálkoztam egy kicsit, hiszen a béka fenek alatt volt tavaly a sorozat idehaza, de úgy látszik egy ismételt Gibbs-szel a háta mögött jó csütörtök esti program sokak számára.

 A sport is jól ment a tévében, a Formula 1 legutóbbi futama, a Monacoi Nagydíj elég sokakat érdekelt, izgalmas is volt, talán nem véletlenül nem kapcsoltak el olyan sokan róla, illetve remekül hozott az M4Sportnak a Bajnokok Ligája döntője is.

 A sorozatok között a teljes lakosságban a Szulejmán, míg a célközönségnél a Dr. Csont lett a legnézettebb. A részletes nézettségeket a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább

Szinkroninfó: Új szinkront kapott Steven Seagal sorozata

 Az RTL Klubon pár éve került adásba a Steven Seagal főszereplésével készült rendőrős akciósorozat, az Igazságosztók, és bár a premierje korrekt nézettséget hozott, és az évadra sem lehet mai szemmel panasz, a szezon átlaga akkoriban, a többi szériához mérve nem volt olyan fényes, és ha jól emlékszem, a TV2 pont egy Steven Seagal-os filmmel, A testőrrel verte az RTL sorozatát. Ez is lehetett talán az oka annak, hogy nem érkezett meg egyből a széria folytatása, a második és egyben utolsó évad.

igazsagosztokszinkron.jpg

 Az RTL+ műsorára azonban idén nyárra bekerült az Igazságosztók első szezonja, amely dupla résszel látható vasárnap esténként, és ahogy azt már korábban megírtam, szünet nélkül érkezik is a rendőrős sorozat folytatása. Emiatt kíváncsi lettem, hogy a főszereplőt alakító ikonikus akciósztárt szinkronizáló, sajnos idő közben elhunyt Haás Vander Pétert ki váltja majd, az RTL Klubtól pedig megtudtam, hogy a színész halála - és vélhetően a folytonos vetítés - miatt új szinkront készítettek az első évadhoz, amelyben Steven Seagalt már Rosta Sándor orgánumával hallhatjuk, és ő vitte tovább a karaktert a folytatásban is, amelyhez már elkészült a magyar változat.

A kép forrása: RTL+ Sajtóklub

Ez lesz a Farm után az RTL Klubon

 Az RTL Klub tavaly tavasszal A konyhafőnök második szezonjával aratott, idén azonban - szerintem merész lépésként - bevetettek egy olyan realityformátumot, amely egyszer, jó régen már képernyőn volt, és amely merőben eltér a magyar nézők által megszokott "beülünk a jólétbe és ellustulunk" valóságshowktól. A Farm, vagy ahogy maga a tévécsatorna is emlegeti, a parasztreality így utólag visszatekintve nagyon jó nézettséggel kezdett, de nem lehetett olyan nagy az öröm a Barátok köz környékén, ugyanis egy három hetes, szerintem eddig példa nélküli lejmenet következett, amelynél csak az volt meglepőbb, hogy a nézettség zuhanása megállt, sőt, korrekt szintre vissza is erősödött a műsor.

 A finálé hetében nem csak az foglalkoztatja most a tévézők egy (kis?, jelentős?) részét, hogy ki nyeri a közel 70 napos fizikai és szellemi kihívást jelentő Farmot, hanem hogy mi is lesz utána az RTL Klubon, azaz mivel készül a nyárra a piacvezető tévéadó, a Labdarúgó-Európa-bajnoksággal és Olimpiával megspékelt legmelegebb időszakban. A rövid válasz a kérdésre, hogy nem sok mindennel.

rtlnyar1.jpg

 A tavalyi év után idén sem megy pihenőre az Éjjel-nappal Budapest és a Barátok közt, ami hosszabb távon lehet hogy nem annyira kifizetődő, de mivel ezek a napi műsorok sokszor ugyanazokat a köröket futják újra és újra, ezért ha valaki esetleg lemarad pár epizódról nyáron, akkor sem kell feltétlenül aggódnia, hiszen elég sok ponton fel lehet venni a napi szappanoknál a fonalat. Nem véletlen, hogy néha egy-két évnyi kihagyás után is, kis túlzással, de úgy lehet ezeket nézni, mintha tegnap hagytuk volna abba. Talán ez is lehet a siker egyik titka.

Tovább

Itt vannak a Tíz kicsi katona című sorozat magyar hangjai

 A legtöbb ilyen szinkronhangos cikknél nem tudok az adott sorozatokhoz kritikát linkelni, mivel többnyire a magyar változatok miatt kezdek bele mostanában újdonságokba, de ennél az Agatha Christie-feldolgozásnál egyszerűen nem tudtam kivárni a magyar premiert, hiszen elég volt csak a szereposztást megnéznem, hogy tudjam, ezt látnom kell. A három részes angol minisorozat pedig fantasztikus lett, ugyan ismertem a történet végét, de így is sokkoló volt, őszinte és nyers, a hangulat lenyűgöző.

tizkicsikatonaszinkron.jpg

 Aki nem ismerné a Tíz kicsi katona (vagy Tíz kicsi néger) történetét, annak annyit elárulhatok, hogy egy olyan csavaros, izgalmas krimi, amelyből csak nagyon kevés létezik mind könyv, mind sorozat (vagy akár film) formájában. A sztori szerint tíz, egymásnak vadidegen ember meghívást, vagy éppen munkát kap egy a világtól elzárt szigeten, ahol a vendéglátójuk nagyon furcsa játékot űz velük, és amelynek a végén mind halottak lesznek, egytől egyig. A sorozat magyar premierje június 18-án lesz a Cinemaxon.

 Nem győzöm hangsúlyozni, hogy remek lett ez a három részes sorozat, és mikor megláttam, hogy milyen szereposztást kap a magyar változat, és hogy ki is rendezi a szinkront, akkor olyan széles mosolyra húztam a számat, mint mostanában egyik másik új szereposztásnál sem. A Tíz kicsi katona magyar szinkronját ugyanis Dóczi Orsolya rendezi (nem lehet elégszer megköszönni a Kingsmant), az ismertebbnél ismertebb színészeket pedig a szinkronszakma krémje szólaltatja meg. A Trónok harcából is ismert Charles Dance-t most is Dunai Tamás szinkronizálja, mellette pedig hallhatjuk még többek között Kubik Anna, Kiss Eszter, Kőszegi Ákos, Simon Kornél, Háda János, Schnell Ádám és Czető Roland hangját is. Köszönet a stáblistáért az HBO-nak! A magyar hangokat a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább

Ők lesznek a Preacher című sorozat magyar hangjai

 Az AMC nyári nagy dobása mind idehaza, mind az Amerikai Egyesült Államokban a vérben fürdőző, erőszakos Preacher, amelyet a külföldi premier után szinte azonnal a magyar tévézők is láthatnak, természetesen szinkronnal. A bemutató érdekessége, hogy az amerikai premier május 22-én volt, míg a második rész csak június 5-én, azaz két hetes szünet után érkezik. Ez viszont a magyar nézők számára jó hír, ugyanis a széria hazai debütálása május 30-án lesz, a második epizód pedig az amerikai sugárzással egy nap, június 6-án hajnali 3:00-kor idehaza is látható lesz. Azonban a korai vetítések eredeti nyelven, felirat nélkül lesznek láthatóak, aki a tévében szeretné akár szinkronnal, akár eredetiben, de magyar felirattal élvezni a Preachert, annak sem kell sokat várnia, ugyanis a premierek napján, este tíz órakor meg is nézheti a friss epizódokat.

preacherszinkron.jpg

 A sorozat alapját egy 1995-ben megjelent, azonos című képregény adja, amelyből a Breaking Bad-en is dolgozó Sam Catlin készített tíz részes sorozatot. A történet középpontjában a Dominic Cooper által játszott Jesse Custer nevű texasi lelkész áll, akit egy olyan természetfeletti lény száll meg, amelyet bűnből és jóságból keltettek életre. Amikor Jesse útra kell, hogy megkeresse Istent, vele tart belevaló ex-barátnője és egy csavargó ír figura is és egy olyan őrületes világba hajszolják egymást, amelyet a Pokol és a Mennyország figurái, valamint az e két világ között élők laknak. A Preacher merész, vibráló és szókimondó vállalkozás, egy csavaros dráma sötét humorral, és misztikus elemekkel átszőve.

 A magyar változatot a héten debütált American Crime Story: Az O.J. Simpson-ügyet is rendező Bartucz Attila jegyzi, a főszereplőt, a sokak számára ismert Dominic Coopert pedig a talán legbejáratottabb hangja, Dányi Krisztián szinkronizálja. Köszönet a stáblistáért az AMC-nek! A magyar hangokat a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább

Kosztümös szériák és Hitchcock-filmek nyáron a Duna TV-n

 A Duna TV lesz úgy tűnik az egyetlen hazai, országosan - vagy legalábbis nagyon széles körben - elérhető tévéadó, amelyik nem kapcsol júniustól - a Labdarúgó-Európa-Bajnokság és az Olimpia miatt - ismétlés üzemmódba, hanem elhoz néhány ténylegesen premier, Magyarországon még nem látott, vagy nagyon régóta várt sorozatot. A legnagyobb durranásukról a múlt héten már írtam, és bár felirattal már jó páran megnézték az RTL Klubos bemutató óta, azért nem lennék meglepve, ha a Szerelemben, háborúban elég nagyot szólna a köztévé főadóján.

dunatvnyar4.jpg

 A cári Oroszország idején játszódó kosztümös szerelmi dráma június 8-tól, naponta lesz majd látható a Duna TV-n, méghozzá a nyári szünetre vonuló Maradj talpon! helyén, A hegyi doktor régi részeinek ismétlésével felvezetve. A sorozatból két rövidke évad, azon belül is huszonegy epizód készült, ezt mi idehaza negyven részre bontva láthatjuk majd, ami azt jelenti, hogy augusztus elejére be is fejeződik a Szerelemben, háborúban magyar vetítése. Azonban sem újdonság, sem kosztümös tartalom terén nem ez lesz az egyetlen friss tartalom a Duna TV nyári műsorrendjében.

Tovább

Ezek lennének az új TV2-s csatornák logói?

 A dtvnews.hu hozott le két cikket is a TV2 Csoport tervezett kábelcsatornáinak - köztük az Izaura TV valamint a Zenebutik leendő logóiról. Azt egyelőre nem tudni, hogy ezek lesznek-e ténylegesen, a vélhetően hamarosan induló adók beazonosítására szolgáló ikonok, mindenesetre ha a lent látható hatosból valamelyik, vagy akár mind megvalósul, akkor talán jogosan merül fel bennem a kérdés, hogy milyen koncepció mentén dolgozott a grafikus, ha egy ember készítette ezeket egyáltalán. A tervezett logókat látva ugyanis egyfelől az üt szemet, hogy semmi kapcsolódási pont nincs közöttük, másrészt nem kimondottan televíziós adókra utalnak.

tv2csatlogok.png

 A Chili TV logójánál arra most ne is térjünk ki részletesen, hogy a C és a HILI mennyire nem alkot egy egységet, de míg az Izaura TV, és a kissé otromba, a kékeszöld színnel az RTL+-ra hajazó M+ egész korrektnek és "tévésnek" mondható, addig a Zenebutik vagy éppen a Joy TV inkább egy hetente megjelenő tematikus magazin logójának tűnik. A gyerekek igényeire szabott Kiwi TV nem is lenne rossz, de valamiért azt érzem, hogy ezt már láttam valahol, csak nem tudok rájönni, hol. A FEM3-ból átalakuló PRIME-hoz, és a sportcsatornákhoz még nem érkezett logó(terv), de érdekes lesz látni, hogy ez az elsőre szerintem összedobott logóhalmaz hogyan illeszkedik majd az eddig egységes TV2 Csoport arculatába.

Magyar nézettség: 20. hét - Letaszították a trónról A nagy duettet

 Az RTL Klub már nem első alkalommal bizonyítja be, hogy ha ünnepi műsorrendre állnak át a tévéadók, akkor nincs igazán ellenfele, és ez most pünkösd hétfőn sem volt másként. Az okát nem tudom annak, miért kapcsolnak céltudatosan a magyar RTL-re a tévézők akkor, amikor munkaszüneti nap van, de látványos nézettségeket ér el így a tévéadó, az is biztos. Ugyan most elmaradtak a korábban megszokott közel másfél-milliós számoktól, de azért a Nász-ajánlattal csak sikerült megelőzni A nagy duettet a célközönségnél. Így hosszú idő után most először nem a TV2 vitte mind a két toplista első helyét.

anagyduettnezettseg_1.jpg

 A pünkösd azonban nem csak Sandra Bullock filmjének, hanem a Farmnak és A hegyi doktor ismétlésének is jót tett. Előbbi például nagyon sokat merített a munkaszüneti vetítésből, és bár nem tudta mind az öt nap a közel 900 ezres eredményt tartani, és péntekre visszaesett 700 ezerre, de ez máris szebben csillog, mint a korábbi, félmillió fölötti középkategória. A hegyi doktor pedig szintén profitált a pünkösdi adásból, bár nála is történt egy kis visszaesés, ami talán nem is a német dokit, hanem a Maradj talpon!-t rázta meg igazán. Gundel Takács Gábor vetélkedője lehet hogy most fáradt meg, legalábbis hirtelen más magyarázatot nem tudok kitalálni arra, hogy mind a teljes lakosságnál, mind a fiatal felnőttek körében miért zakózott egyet a vetélkedő. Nem is baj, hogy hamarosan nyári szünetre megy a produkció.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy a Showtime Hajdú Péterrel a harmadik epizódjára is képes volt csökkenni, és ez már nem az a magasság, amit sikerként lehetne elkönyvelni, főleg úgy, hogy 18-49-ben nem csak az RTL Klub verte el, hanem a Duna TV is. Igen, a Duna TV a fiatal felnőttek körében, ami messze nem a köztévé terepe, megverte a második legnézettebb kereskedelmi tévéadót. A James Bond-filmeket egy ideje már emlegetem, mint a köztévé nagy sikerét - ráadásul a 007-es mozikkal most másodjára szakítanak nagyot - de amit a Casino Royale csinált, az azért tényleg történelmi. A fiatalok körében a TV2-t, a teljes lakosságban két félórás műsorsávra pedig az RTL Klubot is megelőzte. Aduász.

 A Drágám, add az életed! elképesztően stabil, és nem csak nézőszámát tekintve konstans, ugyanis heti ötből ötször képes egy-egy félórára megverni az Éjjel-nappal Budapestet, és elég magabiztosan. Nem azt mondom, hogy az Éjjel-nappal Budapestet azért nézik sokan, mert nincs más a tévében - hogy is ne lenne, de az, hogy a többi RTL Klubos műsorral ellentétben ez a sorozat ilyen könnyen verhető, azt is mutatja, hogy a konkurencia hiányában tud a mai napig tényező lenni.

 A sorozatok közül a teljes lakosságnál a Szulejmán, míg a célközönségnél a CSI: Miami helyszínelők lett a legnézettebb. A részletes nézettségeket a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább

Magyar nézettség: 19. hét - Jelentősen nőtt Berényiék közönsége

 Az előző héten az Eurovíziós Dalfesztivál volt talán az a tévéműsor, és "esemény", amely nagyon sok embert izgalomban tartott a kontinensen, viszont ahogyan arra számítani is lehetett, az idei magyar közvetítés nem tudta elérni, de még megközelíteni sem a Wolf Katis vagy a ByeAlexes év egymilliós, de még a Kállay Saunders Andrásos kilencszázezres eredményt sem. A döntő 630 ezer fölötti teljesítménye persze így is tisztességes nézettség, lazán verte a konkurenciát, és volt olyan félóra, amikor 800 ezernél is többen kapcsoltak a Duna TV-re, vélhetően pont akkor, amikor a magyar versenyző, Freddie lépett színpadra.

 Az Eurovíziós Dalfesztivál döntője hajnal fél egykor ért véget, de lehet volt az egy óra is, úgyhogy ennek fényében nagyon is jó az a stabil 500-600 ezres közönség, amit a Duna TV szombat este-éjszaka magáénak tudhatott. Ez a nézettség házon, azaz a közmédián belül elég volt az első hely megszerzésére, de a heti toplistában csak a tizedik pozícióra tudták beváltani.

baratokkoztnezettseg.jpg

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy a Barátok közt számomra meglepően határozott léptekkel vette az előtte levő nézettségi fokokat, és kétszer is 1,1 millió fölött hozott, ami hétköznap este, főleg így a nyár elején nagyon is szép teljesítmény. Annak tükrében pedig kimondottan szép, hogy az előtte adásban levő hármas, a Híradó-Farm-Éjjel-nappal Budapest elég hektikus számokra képes; van hogy 800-900 ezer környékén, és bőven fölötte tevékenykednek, máskor pedig 600 ezres középkategóriát tudnak csak felmutatni. Ebből is látszik - és nem is mondok vele nagy igazságot - hogy a Barátok közt nem a felvezetéséből él, és kétségtelenül ez az RTL Klub sikerének egyik motorja.

 A késő esti, RTL Klubos sorozatok közül a CSI: Miami helyszínelők és a Showder Klub közel azonos szinten teljesített, a leggyengébb láncszem az idő közben elkaszált Castle, míg a legerősebb elem nem meglepő módon a Szulejmán.

 Mielőtt a TV2-re rátérünk érdemes pár szót ejteni a Duna TV-ről az Eurovízión felül is. A Ridikül ugyanis valami hihetetlen mélységekbe jutott. Az előtte futó sorozatokból építkezett a műsor eddig is, és a korábbi, Jakupcsek Gabriella vezette adások is nagyon sokat köszönhettek Rex felügyelőnek. Amióta azonban Rex olajra lépett, és Kalle, azaz Tappancs, a mesterdetektív a hétköznap délutánok állatos tartalma a köztévé főadóján, azóta olyan lejtmenetre állt a női talkshow, hogy rossz nézni. A múlt héten ötből ötször nézettebb volt Tappancs, mint a Ridikül - ami azért beszédes -, de ami a legbotrányosabb, hogy a hétfői adást a célközönségnél csak 823 ember követte. A köztévénél nem ritka, ha valamit a fiatalabbak ennyire nem néznek, esténként, egy MüpArt Classic szokott ilyen eredményeket produkálni, de hogy a viszonylag stabilnak mondható délután ennyire leértékelődjön, az azért durva.

 A főműsoridőben A hegyi doktor ismétlése és a Maradj talpon! ugyan visszavett a korábbi sebességből, de roppant stabilak, és nem gondoltam volna, hogy az elején közepesnek, "buktának" ítélt 300-400 ezres eredményt a német doki újrázása ennyire korrekt szinten tudja tartani. Gundel Takács Gábor vetélkedője ugyan, ahogyan a Ridikül is, a felvezetéséből él, de ellentétben a női csacsogóshowval, a Maradj talpon! ha kell 300, ha kell 600 ezer tévézőt is meg tud tartani minimális csökkenés mellett. Ilyen egy jó utánfutó.

 A Drágám, add az életed! nem véletlenül tér vissza a TV2-re ősszel, a műsor ugyanis nagyon szépen teljesít, és bár bármilyen mélyen is van a Farm, megverni nem tudja, de a múlt héten ötből ötször elverte egy félórára az Éjjel-nappal Budapestet a teljes lakosság körében. Ez pedig figyelemre méltó eredmény. Az azonban beszédesebb, hogy az Ábel Anita és Majka vezette gameshow is a felvezetésének köszönheti a sikerét, ugyanis amikor a Tények alacsonyan szállt, akkor a celebpáros műsor sem brillírozott, amikor pedig az ex-Fókuszos híradó jól repült, akkor a Drágám, add az életed! is jól szerepelt.

 A hétvégét továbbra is a TV2 uralja, vasárnap sem a Cobra 11, sem Noé nem tudott mit kezdeni A nagy duettel, és bár a Kismenők nem olyan brutálisan sikeres mint a kappanhangú celebek éneklése, a stabilitását nem igazán érheti szó. A vasárnapi eredményeket ugyan nagyban befolyásolja A nagy duett, de azért nem szabad elmenni amellett, hogy a Duna TV-n mennyire kelendőek a James Bond-filmek. Az előző előtti héten is kiemeltem, hogy milyen parádés számokra képes, most viszont csavartak még egyet a fordulatszámon. A 007-es ugyanis megverte a felvezetését, azaz a Magyarország, szeretlek!-et, és egy félórára az RTL Klubot és a TV2-t is megelőzte.

 A Gyertek át szombat este! különkiadással és évadmaximummal finálézott. A szezon ugyan nem volt olyan erős, mint az előző, de más is volt a felvezetése, ami azért sokat tud számítani. Az viszont érdekes, hogy nem nagyon csapongott a műsor, és 500 ezer körül teljesített nyolc részen keresztül, a szezonzáró pedig kis híján a 600 ezret is elérte.

 A sorozatok közül a teljes lakosságnál a Szulejmán, míg a célközönségnél a Dr. Csont lett a legnézettebb. A részletes nézettségeket a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább

Itt vannak az Outcast című sorozat magyar hangjai (frissítve!)

 A FOX június 6-án mutatja be idehaza a The Walking Dead alkotójának, Robert Kirkmannek legújabb sorozatát, az Outcast-et. Azonban a televíziós premier előtt, a mai napon - eddig példátlan módon - a tévéadó hivatalos Facebook oldalán élőben lehet majd streamelni a széria első részét, ráadásul magyar nyelven. Közép-európai idő szerint este tíz órától lesz majd egyszerre 61 országban - köztük hazánkban is - látható online az Outcast premierje. Aki nem szeretne lemaradni erről a roppant jó dologról, és nem mellesleg szeretné is látni, mit tud még a The Walking Dead kitalálója, az este látogasson el a FOX Facebook oldalára.

outcastszinkron.jpg

 Mivel az online premier idehaza szinkronos lesz, ezért lássuk, hogy kik is fogják megszólaltatni a nézőket az ördögűzés világába bevezető széria szereplőit. A központi figurát, Kyle Barnest, aki gyermekkora óta küzd démoni megszállottságával, Szatory Dávid, míg azt a vidéki prédikátort, akinek segítségével megpróbál megszabadulni az őt kísértő természetfeletti erőktől Kőszegi Ákos fogja szinkronizálni. A főszereplőnek azonban rá kell ébrednie arra, hogy ha végleg megszabadul démonjaitól, akkor nem csak a saját élete, hanem a világ sorsa is megváltozik. Köszönet a stáblistáért a FOX-nak! A magyar hangokat a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább

Bartucz Attila: "Ne azon gondolkozz, hallják-e mások, amit csinálsz"

 Bartucz Attila egyike azon színészeknek, akik nemcsak a mikrofon előtt, hanem a rendezői székben is aktívan tevékenykednek. Ő azonban a szinkron talán harmadik nagy ágát, a fordítást is kipróbálta és csinálta is huzamosabb ideig. A legutóbbi, tévére készült fordításai között volt telenovella (A gonosz álarca), történelmi minisorozat (A vörös sátor), szitkom (Négy férfi, egy eset) és egy évados akciósorozat (Krízis) is.

 A Bartucz Attilával készített interjú első felében a szinkronizálásról, a szinkronrendezésről és a szereposztásról olvashattatok, a második részben pedig a fordítás, ezen belül is néhány különleges eset és történet, és a hobbik kerültek terítékre. Szó esett még arról is, hogy a szinkront nem lehet csak úgy, a munkahelyen hagyni, hiszen rengeteg mindent elő kell készítenie a rendezőknek a felvételek előtt, és egy-egy fordítás eltarthat akár a tervezettnél sokkal több ideig is. Nem is gondolunk szerintem kívülállóként arra, hogy a dramaturgoknak milyen nehéz feladatuk van, és hogy ez a munka mennyire nem csak a tükörfordításról szól.

 A riport végén olvashattok még többek között arról is, hogy mitől lehet valaki jó a szinkronban, mennyire nehéz megszabadulni a gátlásoktól, és mennyire elengedhetetlen, hogy valaki a mikrofon előtt ne azzal legyen elfoglalva, mit is gondolhatnak róla az emberek akkor, amikor torzított hangon beszél egy szerep kedvéért.

dscn2011.JPG

Tovább

Ők lesznek a Tyrant - A vér kötelez című sorozat magyar hangjai

 A TV2-nél ha szándékos volt, ha véletlen, de sikerül közel egymás után két hasonló, terroristás, részben arab nyelvű területen játszódó történetet bemutatniuk, ráadásul annyival megbolondítva az egészet, hogy nem csak a téma, hanem a főszereplők magyar hangja is közös. A túlélés ára után ugyanis a PRO4-en ma debütáló Tyrant - A vér kötelez központi női figuráját is Németh Kriszta szólaltatja meg.

tyrantszinkron.jpg

 A történet szerint Barry Al-Fayeed - vagy születési nevén Bassam - a közel-keleti diktátor, Khaled legkisebb fia, már több mint húsz éve elhagyta családját, az Amerikai Egyesült Államokba utazott, hogy új életet kezdhessen. Jelenleg Kaliforniában él feleségével, két gyermekével és gyermekorvosként dolgozik. Bár nem szeretne visszatérni, vonakodva, de unokaöccse esküvőjére mégis hazalátogat családjával. Az ország elégedetlen felkelői eközben Barry apjának és bátyjának, Khalednek és Jamalnak az életére törnek, a hazalátogató fiúnak pedig ismét az elnyomás földjén kell szembenéznie azzal, amely elől mindeddig menekült.

 A sorozat magyar változatát a több más karakter mellett például Viharbanszületett Daeneryst is szinkronizáló Molnár Ilona rendezi, aki már tavaly is jó pár széria, köztük Az én bűnöm című telenovella szereposztását is összeállította. A főszereplőnőt szinkronizáló Németh Kriszta mellett hallhatjuk még Barry magyar hangjaként Varga Gábort, illetve Böhm Anitát, Vándor Évát és sorozatszinkronon mostanában meglepően keveset dolgozó Szvetlov Balázst is. Köszönet a stáblistáért a TV2-nek! A magyar hangokat a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább

Kiderült, mikor kezd a Duna TV-n a Szerelemben, háborúban

 Az RTL Klub tavaly év elején mutatta be a Kurt Seyit ve Şura című török, történelmi sorozatot dupla epizóddal, csütörtök este, azonban az "alacsony" érdeklődés, és a premier közben fokozatosan elkapcsoló tévénézők miatt a piacvezető adó egyik hétről a másik levette műsoráról a Szerelemben, háborúban magyar címet kapó produkciót. Sokáig úgy tűnt, hogy másik időpontban, másik RTL-es tévéadón fog folytatódni ez a szerelmes török széria, de mégsem érkeztek meg a hírek az újbóli premierről. Azonban egyszer csak, derült égből villámcsapásként jött a hír, hogy a Duna TV megvette a széria vetítési jogait, és már idén műsorára is tűzi azt.

szerelembenhaboruban_1.jpg

 A konkrét indulásról a legutóbbi érdeklődésemkor még nem tudtak információval szolgálni, az viszont kiderült, hogy nem készítenek új magyar változatot a sorozathoz, hanem a már kiválasztott és adásba került hangokkal viszik végig a történetet. Most pedig lehullt a lepel a köztévés premier időpontjáról, és arról is, hogy napi, vagy heti bontásban lesz-e majd látható a széria. A Szerelemben, háborúban június 8-án mutatkozik be a Duna TV-n, méghozzá 19:30-kor, és naponta lesz majd látható a köztévé főadóján a legmelegebb hónapokban A hegyi doktor régi részeinek ismétlése után.

 A történetről röviden: A sorozat középpontjában Kurt Seyit hadnagy és gyönyörű szerelme, Şura áll. A történet a XX. század elején, a cári Oroszországban játszódik, ahol egyre jobban erősödik a politikai ellenállás, sokan próbálják megdönteni a cár uralmát. Seyit hazatér a háborúból, és egy bál alkalmával megpillantja a szépséges Şurát, akivel életre szóló szerelmet, hűséget fogadnak. A fiatalok mögött eltérő politikai nézet, előttük sok nehézség és ellenlábas áll, mindez a háborúk sújtotta környezetben.

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

A leírás és a kép forrása: MTVA Filmfőszerkesztőség

Itt az ősz, itt van újra 3.: ABC 2016/17

 Az NBC és a FOX idén őszre, midseasonre és jövő tavaszra tervezett újdonságait és műsorrendjeit a tévéadók nevére kattintva tudjátok átböngészni.

 Az ABC elég merész struktúrával vág neki az ősznek. A legszembetűnőbb, hogy egymást követő két nap, kedden és szerdán este nyolc és tíz óra között négy-négy vígjátéksorozatot fognak adásra tűzni, ami eléggé szokatlan lépésnek tűnik számomra. Az pedig elég érthetetlen, hogy a stabil nézőközönséggel, és több éve bejáratott műsorsávval rendelkező komédiákat (mint például A semmi közepén) miért pakolnak új időpontra. Valamennyire persze érthető a lépés, hiszen egy újonc széria, vagy egy közepes, másod-harmadéves produkció nem biztos, hogy érdemi kihívója tudna lenni mondjuk egy NCIS-nek, de ebben a mostani döntésben megvan annak is a kockázata, hogy az eddig bitang stabil sorozatok szépen elkezdenek lefelé araszolni a nézettségi tabellán.

 A tévéadó őszében a szitkom-áradaton felül az is érdekes lesz, hogy megbontják a Shonda Rhimes-csütörtököt, ugyanis Kerry Washington, a Botrány főszereplőnője második gyermekét várja, és emiatt csak később tudják elkezdeni a forgatást. Így a sorozat új szezonja csak jövőre, vélhetően a midseasonben folytatódik, és emiatt egy újonc széria lesz majd látható csütörtök esténként kilenc órakor. Ennek viszont az NBC-nél nagyon örülhetnek, mivel megvan az esélye a Chicago Med-nek arra, hogy körbeverje a konkurenciát. A műsorrendről egyelőre ennyit, majd a cikk végén bővebben is értekezem róla, most inkább lássuk, hogy mivel is várja az ABC ősszel a nagyérdeműt.

upfrontsabc1.jpg

Tovább

Gyertek át szombat este! - A különkiadás viszi a pálmát

 Az előző héten finálézott az RTL Klub legújabb, és szerintem legszórakoztatóbb saját gyártása, az amerikai Hollywood Game Night magyar verziója, a Gyertek át szombat este!. A műsor első szezonjának első pár epizódján olyan hangosan röhögtem - mert az már nem nevetés volt - hogy rám szóltak, halkítsak kicsit magamon és a tévén is. Az évad második fele sajnos picit leülepedett, de így is korrekt kikapcsolódás volt. Emiatt a tisztességes első évad miatt elvárásokkal ültem neki az új felvonásnak, és bár a premiertől nem voltam elájulva, azért azt hozta Sebestyén Balázs show-ja, amit ígért, nem többet, és nem is kevesebbet.

vlcsnap-2016-05-17-17h51m51s478.png

 "Norbi már a távolságot is lefogyasztotta."

 A nyolc részes második évad azonban félúton ismét gödörbe került, és nem tudott - talán nem is szeretett volna? - feljebb lépni, újabb arcokat és játékokat behozni (még mindig várom a popcorn-ágyúcskát, az az amerikaiból a kedvencem). A szezon utolsó két részét nem is "élőben" néztük meg, nemes egyszerűséggel azért, mert a Gyertek át szombat este! az elsőszámú szórakoztató tartalomból nálam lefokozódott "majd megnézem, ha nincs más" kategóriába. Az évadzáró előtti 2x07-es epizód annyira nem mondhatnám, hogy lenyűgözött, vagy kedvet csinált volna a fináléhoz, de valamiért mégis rávettük magunkat, hogy egy kalap alatt tudjuk le az etapból megmaradt részeket, és milyen jól tettük. A TOVÁBB mögött folytatom a kedvcsinálót.

Tovább