Ők lettek a Bizonytalan című sorozat magyar hangjai

2016. november 09. - Jasinka Ádám

Magyar nyelven is bemutatkozott nemrég az HBO ősz végi újdonságai közül kettő, a Sarah Jessica Parker főszereplésével készült Válás, valamint a websorozaton alapuló Bizonytalan. Mindkét sorozat játékidejét tekintve a komédiák sorába illik, de inkább keserédesek, mintsem felhőtlenül szórakoztatóak. A Válás magyar változatáról már beszámoltunk, és bár az sem egy könnyű sorozat, régen láttam a Bizonytalannál nehezebben nézhető szériát. Nem a minőségévél van baj, hanem a témájával, ugyanis egy olyan kicsi réteg problémáival foglalkozik, amelyik az Egyesült Államokban igen, de idehaza szinte nem is létezik.

bizonytalanszinkron.jpg

Bár ha általánosítunk, és elvonatkoztatunk a helyszíntől, a bőrszínektől, és kissé talán a nemektől is, akkor a bemutatott problémákat akár Magyarországra is levetíthetjük, hiszen itt is élnek kirekesztett, valamiért lenézett vagy háttérbe szorított társadalmi csoportok, de a Bizonytalan nem úgy tűnik, mintha általánosítani szeretne. Ezt mutatja az alapját adó - és szintén a főszereplő által készített - websorozat címe, az Awkward Black Girl (azaz ügyetlen fekete csaj). Rétegsorozatot pedig nem csak befogadni nehéz, de fordítani is, ezért nem lehetett könnyű dolga Tibély Krisztinnek, aki tavaly az idehaza szintén "kevés" embert (fordítót?) érdeklő amerikai focis világban játszódó Nagypályások magyar szövegkönyvét is írta.

A Bizonytalan magyar változatát Faragó József rendezi, a főszereplőt pedig Pálmai Anna szinkronizálja, akinek elképesztően jól állnak a sötétbőrű színésznők (lásd Mishon). A magyar hangok és a stáb névsorát a TOVÁBB-ra kattitnva tudjátok elolvasni.

Bizonytalan (Insecure)

Issa Rae (Issa) - Pálmai Anna
Jay Ellis (Lawrence) - Szatory Dávid
Yvonne Orji (Molly) - Botos Éva
Mason McCully (Ken) - Czető Roland
Lisa Joyce (Frieda) - Andrusko Marcella
Sujata Day (Sarah) - Sipos Eszter Anna
Catherine Curtin (Joanne) - Zsurzs Kati
Natasha Rothwell (Kelli) - Kokas Piroska

Magyar szöveg: Tibély Krisztin
Hangmérnök: Császár Bíró Szabolcs
Vágó: Pilipár Éva
Gyártásvezető: Németh Piroska
Szinkronrendező: Faragó József
Produkciós vezető: Szép Erzsébet
Stúdió: SDI Media Hungary

Forrás: HBO

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása