Két sorozatát is folytatja a VIASAT6 a tél beállta előtt

2016. november 09. - Jasinka Ádám

A VIASAT-adók kapcsán azt hiszem, nem igazán hozhatjuk elő negatívumként, hogy nem adnak premier szériákat, és nem is hoznak be újabb és újabb évadokat, hiszen egymásnak adták náluk a kilincset idén a szuperhősök és képregényfigurák, Norman Bates visszatért megmutatni bomlott elméjét, újra felbőgtek a brit trió alatt a legkülönfélébb járműcsodák és persze a dilis zsaruk is újra akcióba lépnek hamarosan. Most pedig kiderült, hogy hiába ér véget lassan az ősz, és közeleg a tél, a VIASAT-nál még mindig tartogatnak meglepetéseket.

November végén és december elején két sorozatuk folytatódik Magyarországon eddig még nem adott epizódokkal. Az egyik a november 29-én dupla részekkel bemutatkozó - és vélhetően kettesével is folytatódó - Grimm című misztikus produkció ötödik és egyben utolsó előtti, még teljes évada lesz. A hatodik évaddal leköszönő sorozat utolsó tizenhárom része jövőre kerül képernyőre az Amerikai Egyesült Államokban. A másik premier szintén a VIASAT6-ra érkezik és sokan fognak örülni annak, hogy végre magyarul is folytatódik a Vikingek, méghozzá a negyedik etappal. Ragnar Lothbrok kalandjait dupla résszel követhetjük majd nyomon december 2-tól, péntek esténként.

grimmvikingekpremier.png

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

Forrás: VIASAT

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása