24: 15 éve indult a kultikus akciósorozat

2016. november 06. - vendégszerzők

„A most következő írás az elmúlt 15 év eseményeit öleli fel.
A cselekmények valós időben történtek.”

Sokak számára megosztó, de mindenképpen televíziótörténeti alkotásról van szó, amikor megemlítjük a 24 című dráma és akció sorozatot. A 9 évadot (8 teljes és egy „fél” évadot) megélt sorozat forradalmit alkotott anno az osztott képernyővel és a valós időben zajló eseményekkel. Persze bele lehet kötni, hogy az a valós idő nem is volt annyira valós, és sokszor csaltak, de a képernyőn részenként többször megjelenő digitális óra ezt az érzetet keltette és azt hiszem, amit lehetett, kihoztak ebből. 15 éve kezdődött a 24, pontosan 2001. november 6-án, és a mai napig él a szelleme.

24_1.jpg

A főszereplőjét, az ikonikusan lebiggyesztett szájú Jack Bauer szövetségi ügynököt Kiefer Sutherland alakította. Rengeteget változott az évek során, mind kinézetileg, mind játékra, de végül is őt valószínűleg Jack Bauerként fogják azonosítani, amíg világ a világ. „Damn it”, magyarul „a francba”; ez az a kifejezés, amit előszeretettel adtak Kiefer szájába, és mára olyannyira hozzá tartozik, hogy a most futó új sorozatában, a Designated Survivorben is hallhattuk tőle. (Sokszor mondták a rajongók vicceskedve, hogy „Jack Bauer for president!” Hát tessék, az lett!)

24_5.jpg

Az elmúlt 15 évben természetesen sem a színészcsapat, sem maga a sorozat nem maradhatott díjazás nélkül. Amíg vetítették a tévében, addig minden évben kapott Golden Globe, illetve Emmy-jelölést, utóbbinál kivéve 2008-at, mert abban az évben a forgatókönyvírók sztrájkja miatt nem volt új évad. Ebből a 203 jelölésből 70-et pedig bizony be is zsebelt; a Legjobb Televíziós Dráma, a Legjobb Színészi Alakítás, zene, hang, kaszkadőr, mellékszereplő, vágás és még sorolhatnám, hogy milyen kategóriákban. Összességében mondhatjuk, hogy a készítők mindent elértek a sorozattal, amit szerettek volna. A cikk folytatását a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

A 24 történetének központja a CTU (Terror-Elhárítási Hivatal) Los Angeles-i központja. Itt dolgozik Jack Bauer és innen próbálják megóvni hazájukat, Amerikát a fenyegető támadásoktól. Minden évadban más és más probléma került terítékre, bár egy idő után úgy érezhettük, hogy ugyanazt látjuk, csak más köntösben. Sokan felrótták hibának, hogy nem eléggé változatos, de közben mégis új és új dolgokat találtak ki az írók. Láthattunk bosszútól kezdve atombombán át, biológiai- és vírustámadásig mindent. Mindeközben pedig nem egy elnököt elfogyasztott a széria, akiket vagy eltávolítottak a posztjukból, vagy eltettek láb alól, így róluk is érdemes megemlékezni.

24_7.png

A 24 volt az első sorozat, ahol az Amerikai Egyesült Államok elnöke - David Palmer személyében - afroamerikai volt. Az első évad pedig tulajdonképpen egy kis részben e köré a téma köré is épül, ez ugyanis akkoriban eléggé furcsa gondolat volt, míg napjainkban Barack Obama a nyolcadik évét fejezi be az Ovális Irodában. (Halkan megjegyzem, hogy a hetedik és nyolcadik évadban az USA elnökét Cherry Jones alakította, aki egyes vonásaiban eléggé hasonlít a most az elnöki posztért versengő Hillary Clintonra.) David Palmer, akit Dennis Haysbert játszott, az egyik legközkedveltebb elnök volt a szériában és a televíziós sorozatokban egyaránt. Karakteres figura, remek színészi játékkal, tökéletesen illett a szerepre.

Akit pedig még ki kell emelni, az az egyik utódja, méghozzá a Charles Logan elnököt alakító Gregory Itzin. Remekül játszotta ugyanis a kissé bizonytalan vezetőt, aki bármennyire is alacsony volt, mégis nagynak akart látszani. A rajongók is imádták, hiszen későbbi évadokban is viszont láttuk.

A 24 Jack Baueren kívül is tudott mindig nagyot alkotni szereplők terén. Jack lánya, Kim állandóan bajba került a korai évadokban, amiért foghattuk a fejünket. Tony Almeida karaktere lett a legárnyaltabb és többször váltott oldalt a jó és a rossz között, mint bárki a sorozat történetében. Jack nagyjából két-három évadonként „elhasznált” egy barátnőt is. Szegényeknek nem volt jó soruk. Ahogy pedig az a sorozatban is elhangzott, akihez Jack hozzáér, az előbb-utóbb meghal. Ez persze nem volt mindig így, de elég sokszor sajnos igen.

24_6.jpg

A kivételek sorát erősíti az a Chloe O’Brian, aki az első számú kedvence a rajongóknak. Ő volt Jack jobbkeze, a számítógépzseni, aki nélkül főhősünk sokszor bajban maradt volna. De megemlíthetném még az első három évadból Cherry Palmert, akit imádtunk utálni. Számos nagyobb, ismertebb név is megfordult az évadokban, így láthattuk a jó, vagy éppen a rossz oldalon többek között Xander Berkeleyt, William Devane-t, Katee Sackhoff-ot, Freddie Prince Jr.-t, Anil Kapoor-t, Arnold Vosloo-t, Dennis Hopper-t vagy éppen Jon Voight-ot is.

Habár én nem tudok teljesen szubjektíven nyilatkozni a szériáról - mivel engem ez tett függővé sok más emberhez hasonlóan - próbálom valahogy összegezni a dolgokat. A rajongásom ugyanis nem állt meg abban, hogy mindig megnéztem az aktuális epizódot keddenként (hétfő este volt Amerikában a vetítés), hanem mindenféle relikviát is beszereztem a 24-gyel kapcsolatban. Sőt, a legutóbbi „fél évad”, a 24: Élj egy új napért! szinkronizálására is volt szerencsém eljutni, ahol találkozhattam és beszélhettem is a magyar hangokkal. Valamint részt vettem egy 24-et kibeszélő podcastben is, ahol élőben tesztelték, hogy bizony az összes részt tudom fejből.

24_8.png

Ha kedvenc évadot kellene választanom, akkor nehéz lenne a döntésem, ugyanis mindegyik valami miatt kiemelkedő. Igen, még a sokak által gyengének tartott hatodik évad is, mert mindenhol voltak hullámvölgyek. Az írók az egyik Comic Conon elárulták, hogy egy aktuális évad megalkotásakor nagyjából 17 epizódnyi történetet találnak ki, így a többit, azaz plusz hét részt fel kellett tölteniük mellékszálakkal, és időhúzással. Ezért kényelmesebb számukra a 12 részes formátum, amit majd a 24: Legacy-ban fogunk látni. Majd kiderül, hogy mire mennek ezzel.

És ha már 24: Legacy. A FOX csatorna úgy döntött, hogy feltámasztja a sorozatot, de ezúttal Kiefer Sutherland nélkül és egy új szereplő történetét mesélik el. Új város, új szereplők, új veszély és rövidebb forma. 12 rész lesz, tehát számíthatunk időugrásokra, vagyis nem látunk majd minden egyes percet. Remélem, ezáltal pörgősebb lesz a tempó. Sikerült a folytatásra is nagy neveket összeszedni, akik már bizonyítottak más sorozatokban. Azok alapján, amiket lehetett látni az előzetesben, és amiket mondtak a forgatásról, bizakodó vagyok, hogy a 24 újra méltó lesz régi jó híréhez, és kapunk majd több folytatást is, mert lássuk be, mára kihaltak az ilyen igazi, magas fordulatszámú, vérbeli akciósorozatok. 2017 februárjában a Super Bowl után indul a 24: Legacy, és én biztosan ott leszek az évadban végig, bármilyen is lesz a színvonal.

Szerző: Kiss Dávid

A képek forrása: filmaffinity.com, kooltvblog.blogspot.com, dailymotion.com, tritonprinting.com, 24spoilers.com

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

desmondwallace · http://desmondwallace.wordpress.com/ 2016.11.06. 20:10:26

Örök kedvenc marad.
Anno az M1-en kezdtem nézni, hétfő esténként, aztán minden héten tűkön ülve vártam az új részt.
Nagyon addiktív sorozat volt.
Az új felállást nem igazán várom. Jack Bauer nélkül nem lesz az igazi, de majd elválik.

Köszi a cikket!

Jasinka Ádám 2016.11.06. 22:44:42

@desmondwallace: Az új felállástól én sem jöttem izgalomba. A 24-et én nem rendesen, tévében, hanem "tévében" néztem, de darálva a nyolc évadát, és máig meghatározó daraélmény a Downton Abbey S1-S3, a Boston Legal és A férjem védelmében S1-S6 mellett.

bcrics 2016.11.07. 01:06:29

@Jasinka Ádám:

Azert daraban a harmadik muszak sem kutya.
Azzal is erdemes egy próbát tenni.

Sethiran 2016.11.07. 09:00:39

Személyes kedvencem a sorozat, a harmadik-negyedik évadokban kissé zavart, hogy mindig két lapáttal akartak rátenni az előző évadra, és szinte hihetetlen volt mi minden történt egy nap alatt. Érdekes morális problémákat vetett fel, bár sokszor éreztem, hogy Amerika agresszív terrorista-ellenes (mindegy, hogy vélt vagy valós) politikáját és az abból fakadó megkérdőjelezhető akciókat képviseli és élteti. Értem én, hogy Kiefer Sutherland nem akart élete végéig Bauerként rohangálni, de a 24 nem csak osztott képernyő és látványosan lejáró digitális óra szerintem. Nélküle nem az igazi és kész. Lehet erőlködni, nagyon polkorrekt afroamerikai színészt szerepeltetni, de a széria már véget ért.

Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2016.11.07. 10:09:49

Engem is ez rántott be először.
Ha az ember valamit nagyon szeret, akkor hajlamos neki megbocsájtani a sok sületlenséget is. Na így voltam én a 24-el.

Jasinka Ádám 2016.11.07. 10:38:44

@bcrics: A Harmadik műszak! Már láttam régen, és a mai napig kísért, fel-fel kiáltok, mikor meglátom egyik vagy másik szereplőjét egy-egy új sorozatban. Nem teljesen, de képes volt a Chicago-franchise betölteni az űrt, amit hagyott.

@Sethiran: Egy picit engem is zavart, hogy mindig volt a főgonosz fölött még egy főnök és fölötte is és fölötte is... de, ahogy Bruti is írja, ha az ember szeret egy sorozatot, akkor hajlamos neki megbocsájtani.

Hidasy Eleonora 2016.11.07. 12:08:33

Nekem a 24 mellett a Szökés is nagy élmény volt.

báró Csekonics 2016.11.07. 13:28:51

A 24 szerintem (is, ahogy elnézem) Jack Bauer, vagyis Kiefer Sutherland miatt lett az, ami.
Szóval nem irigylem az új szereplőket, mert elég magasan van a léc. Amit a készítők esetleg megtehetnének hogy 'zökkenőmentesebb legyen az átmenet' az egy Jack-cameo lehetne - valami rövidke kis szerep, mondjuk kimentik Jack-et aki besegít egy-két epizódban pár percre, vagy ilyesmi.

Flankerr 2016.11.07. 20:31:11

Nekem még friss az élmény az 5. évadtól :) Közel se hibátlan (igen, a még többet mint előtte rossz ötlet, bárminél), de addiktív és élvezetes, Kiefer és a többiek viszi a hátán. Nálam fog az új évad egy esélyt kapni. Valamikor :)

Jasinka Ádám 2016.11.07. 22:23:29

@Flankerr: Ha egyben nézed, és főleg ha mind a nyolcat (a kilencediket most kezeljük külön), akkor még élesebben kiütközik az ismétlés, és hogy néha nem tudtak mit csinálni az írók, de még így is azt mondom, hogy amit a nyolc évad egymás után történő megnézése okozott, ahhoz foghatót egy sorozat sem tudott eddig, pedig voltak már azóta 5-6 évados daráink is. A 24 addiktiv, tényleg ez a legjobb szó rá, mert függővé tesz, és ha vége, akkor jelentkeznek az elvonási tünetek.

desmondwallace · http://desmondwallace.wordpress.com/ 2016.11.08. 15:35:35

Szüleim valamelyik évadot két nap alatt nézték meg. Elég nyúzottak voltak utána.:)

Mondjuk utána pont ezért nem nézték tovább.
süti beállítások módosítása