Élőben káromkodhat jövőre Gordon Ramsay

2016. október 01. - Jasinka Ádám

 A temperamentumáról, káromkodásairól és izzó tekintetéről is elhíresült brit séf 2004-ben jelentkezett első műsorával, a Konyha ördögével, majd ugyanebben az évben készítette el A pokol konyhája eredeti, angol változatát is. Míg előbbi, éttermeket gatyába rázó műsora öt évig folytatódott, addig utóbbi csak három szezont élt meg köszönhetően annak, hogy az amerikai FOX lecsapott a formátumra, amit csak úgy voltak hajlandóak megcsinálni, ha maga Gordon, azaz a műsor sava-borsa viszi a tengerentúli változatot is. A pokol konyhája hazánkban is roppant népszerűségnek örvendhetett, az Amerikai Egyesült Államokban pedig már több mint tíz éve képernyőn van, és most szeptemberben kezdte a 16. évadát.

gordonramsayfword.jpg

 Gordon Ramsay berobbant Amerikába, és sorban gyártotta hazájában és a tengerentúlon is az újabbnál újabb műsorokat, realityket és tíz évnyi tudatos munkának köszönhetően ő lett mára az amerikai FOX egyik legismertebb, kétségtelenül húzó arca, akinek jelenleg négy saját produkciója is látható a tévéadón. Jövőre pedig az Amerikai mesterszakács és annak junior változata, A pokol konyhája és a Pokoli hotelek mellé elkészít egy újabbat, méghozzá a brit Channel 4-on 2005 és 2010 között futó The F World, magyarul A fickó F-fel amerikai változatát. Ugyan már ennek is van hírértéke, de amitől ez kimondottan érdekes, hogy élő műsorról lesz szó.

 A fickó F-fel egy olyan főzőműsor, amelyben a Gordon vezette étteremben adásról adásra profi vagy amatőr szakácsok egymással versenyezve készítik el a vendégek fogásait, akik között ismert embereket, celebeket is találunk majd. A műsorban Gordon a kiszolgálásra váró vendégekkel nem csak beszélget, hanem különféle játékokra is kihívja őket, valamint az eredeti The F Word-ben viszonylag nagy hangsúlyt fektetnek a táplálkozási szokások megismertetésére, a kerülendő, valamint az egészséges ételekre. A FOX-ra érkező élő verzióban a szakácsok versenye lesz az előtérben, Gordon pedig nem csak a vendégekkel, hanem a műsort nézőkkel is beszélget majd. Azt egyelőre még nem tudni, hogy az a szegmens, melyben az évad során felnevelnek bizonyos állatokat, hogy a fináléban a vendégek tányérjára kerüljenek, benne lesz-e a 2017-ben érkező showműsorban. Az viszont biztos, hogy az élő főzőverseny nagyon izgalmasnak ígérkezik.

A kép forrása: YouTube

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása