Úszkálni fogunk a jó sorozatokban, ha az HBO-ra kapcsolunk

2016. szeptember 30. - Jasinka Ádám

 A magyar HBO kapcsán ritkán tudok nagy, a szezonpremiereket összegző cikkeket írni, mivel szinte mindig kiegyenlítetten, folyamatosan érkeznek a tévécsatornáikra az új évadok, az idehaza magyarul még be nem mutatott szériák. Ez a mostani helyzet - ahogyan az eme cikk létezéséből is kikövetkeztethető - viszont más lesz. Az HBO adókra ugyanis októbertől olyan mennyiségben érkeznek a premierek, hogy azt nem lehetett szó nélkül hagyni, hiszen a saját gyártások mellett több külföldi és hazai produkció is képernyőre kerül náluk az ősz végén.

hboosz3.jpg

 A legelső premier az HBO-n felirattal már most is látható A kenderfutár magyar nyelvű debütálása lesz, amelyre október 7-én, 21:30-kor kerül sor az HBO3-on. A sorozat története egy névtelen kábítószer-kereskedő körül forog, és bepillantást nyújt New York Brooklyn nevű negyedének sajátos, sokszínű világába, az ott élők változatos életébe. A kenderfutár premierjének másnapján, október 8-án kezd dupla résszel szintén az HBO3-on a Nancy és Steve Carell nevével fémjelzett rendőrparódia, az Angie Tribeca második szezonja. A továbbra is elvetemült poénokat szállító sorozat sziesztának tökéletes lehet, hiszen szombatonként, 11:50-es kezdéssel kerül képernyőre.

 A soron következő premier nem sorozat, hanem egy film lesz, méghozzá Miklauzic Bence alkotása, a Parkoló. A film október 14-én este 8-tól lesz látható az HBO-n Lengyel Ferenccel és Szervét Tiborral a főszerepben. A történet egy bérházak közti telken parkolót üzemeltető férfiról, Légiósról, és a parkolójába egyik nap beállító gazdag emberről, Imréről és kettejük párharcáról szól, melynek tétje nem is annyira a tetővel fedett parkolóhely megszerzése, mintsem két világnézet összecsapása.

 A Parkoló után két nappal, október 16-án 19:50-kor debütál magyar nyelven az HBO-n a tévéadó őszének talán legvártabb sorozata, a Feltámad a vadnyugat című film nyomán készült Westworld. A történet cselekménye egy a vadnyugati miliőt megidéző kalandparkban játszódik, ahol a személyzetet valósághű, az emberekre kísértetiesen hasonlító androidok alkotják. A robotoknak azonban fogalmuk sincs arról, hogy csak díszletei egy véres játéknak. A parkot megalkotóknak vajon van félnivalójuk attól, hogy teremtményeik egy napon öntudatra ébrednek? A Westworld főszereplői közt megtaláljuk Anthony Hopkinst, Ed Harris és Evan Rachen Woodot is. A többi premierért kattintsatok a TOVÁBB-ra!

 Október 23-án két új saját gyártású szériát is műsorára tűz magyar szinkronnal a tévéadó, méghozzá az HBO3-on. A 18:55-kor debütáló Válás főszereplő párosát Sarah Jessica Parker és Thomas Haden Church alakítják, akik egy válás fájdalmas és tragikomikus helyzeteit hozzák el nekünk hétről hétre. Az ő történetükön keresztül láthatjuk azt, milyen amikor a válófélben levő párok próba elé állítják a barátaik lojalitását, egymás tűrőképességét és az ügyvédek felkészültségét. Az aznapi másik premier, a 19:30-kor kezdődő Bizonytalan lesz, mely elsőre tökéletesen passzol majd a Váláshoz, hiszen nem felhőtlen szórakozással kecsegtet. Issa Rea színésznő, forgatókönyvíró azt tűzte ki célul, hogy görbe tükröt állít a társadalom felé, és megmutatja, milyen is fekete nőként ismerkedni és érvényesülni a fehér emberek között.

 Október 28-án este nyolc órakor dupla résszel mutatkozik be (egyelőre feliratosan) az Oscar-díjas Paolo Sorrentino (A nagy szépség, Ifjúság) rendkívül érdekesnek és izgalmasnak ígérkező, tabutémákat feszegető sorozata, Az ifjú pápa. A történet az újonnan megválasztott, egészen fiatal és első - fiktív - amerikai pápának, XIII. Piusnak az életét mutatja be. A Jude Law által megformált Lenny Belardo nem hétköznapi, hanem egy ellentmondásos és összetett figura, aki miközben makacsul szembeszáll a vatikáni udvaroncokkal, együttérzéssel fordul a gyengék és a szegények felé. Az ifjú pápa öt ország sorozata, és Jude Law mellett még húzónév a tévés produkciókban keveset szereplő Diane Keaton is.

hboosz1.jpg

 Az HBO őszi kínálatából sokan talán az Aranyélet második évadát várják a legjobban, teljes mértékben meg lehet őket érteni, hiszen az első etap fináléja után nem lehetett nem várni a folytatást. Nagy szerencsénkre nem kell két évet böjtölnünk az új részekre, hiszen november 6-án, vasárnap 20:00-kor újra beleshetünk majd a Miklósi-család életébe. Az HBO-ra azonban nem csak ennyi premier érkezik, hiszen láthatjuk majd október 30-tól a cseh Pusztaságot, november 5-től az olasz Gomorra második évadát, és jön a Blunt Talk, valamint az Ash vs. Evil Dead folytatása, illetve egy újdonság, a Berlini küldetés címet viselő kémdráma is.

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

Forrás: HBO

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása