Itt vannak Az alvilág királynője című sorozat magyar hangjai

2016. szeptember 19. - Jasinka Ádám

 Ha az a cím, hogy Az alvilág királynője valakinek esetleg ismerősen cseng, nem jár rossz nyomon, hiszen a FOX-on szeptember 27-én, este kilenc órakor bemutatkozó sorozat alapját A Dél királynője című regény, és az abból készült telenovella adja. A széria idén nyáron debütált a tengerentúlon és a múlt héten került adásba az első, tizenhárom részes szezon fináléja, amelyet most már biztosan követ egy újabb, ugyanis zöld utat kapott a produkció folytatása.

 A kissé átdolgozott történet főszereplője továbbra is Teresa Mendoza, aki azután, hogy drogdíler bátyját meggyilkolják, kénytelen mindent hátrahagyva elmenekülni, és az Amerikai Egyesült Államokban menedéket keresni. Az elsőre kilátástalannak tűnő helyzetben azonban váratlan ismerősre bukkan, akivel szövetségre lépve közösen próbálják megdönteni a lányt üldöző drogkartell vezetőjének hatalmát. A szervezkedés közben Teresa kitanulja az üzlet játékszabályait, és lassan a bűnszövetkezet vezetőjévé emelkedik. A széria magyar változatát Zentai Mária rendezi, a főszereplőnőt pedig Bognár Gyöngyvér szinkronizálja, aki az ajánló alapján bátor, de eszméletlenül jó választásnak tűnik. Az alvilág királynője egészen impozáns magyar stábot kapott, nem is szeretnék senkit kiemelni, mert mindenkit fel tudnék ide sorolni. A magyar hangok és a stáb névsorát a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

azalvilagkiralynojeszinkron.jpg

Az alvilág királynője (Queen of the South)

Alice Braga (Teresa) - Bognár Gyöngyvér
Justina Machado (Brenda) - Zsigmond Tamara
James Martinez (Gato) - Előd Álmos
Jon-Michael Ecker (Güero) - Szabó Máté
Veronica Falcon (Camila) - Radó Denise
Lobo Sebastian (Rubin) - Jakab Csaba
Mark Consuelos (Teo) - Dányi Krisztián
Joaquim de Almeida (Don Epifanio) - Kőszegi Ákos
Gerardo Taracena (Cesar) - Kálid Artúr
Jean Paul San Pedro (Chino) - Maday Gábor
Hemky Madera (Pote) - Törköly Levente
Adolfo Alvarez (Tony) - Pál Dániel Máté

Magyar szöveg: Ottlik Gabriella
Szinkronrendező: Zentai Mária
Stúdió: Masterfilm Digital

Forrás: FOX
A kép forrása: prince.org

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása