Folytatódik az egyik legjobb magyar sorozat

2016. szeptember 11. - Jasinka Ádám

 A sokak által talán nem is ismert, de szerintem az utóbbi évek egyik legjobb és legszerethetőbb magyar sorozata elég nagy szünet után hamarosan új részekkel folytatódik. Erre enged ugyanis következtetni az, hogy még nyáron, az egyik kis tévécsatorna, a Zemplén TV riportot készített a helyben forgó produkcióról.

 A 2014 végén debütált négy részes természetfilm-sorozat, a Magyarország madártávlatból az OzoneNetwork egyik legjobb saját gyártású produkciója, és szerintem a hazai tévézés egyik leglátványosabb szériája is egyben. A négy, egyenként közel egy órás játékidejű epizódban végig csak a levegőből mutatják nekünk az ország tájait, híres vagy éppen hírhedt helyeit, miközben a narrátor, Mihályi Győző az adott területtel kapcsolatos legkülönfélébb történetekkel és legendákkal ismerteti meg a nézőket. Az első évadban jártunk Budapest, a Balaton-felvidék, Eger és a Bükk, valamint Pécs és Baranya megye fölött. A második szezon egyik állomása pedig a Zemplén lesz, benne Tokaj-Hegyaljával és Sárospatakkal.

magyarorszagmadartavlatbol.png

 Aki esetleg még nem látta volna egyik epizódot sem, az ide kattintva pótolhatja, és ne hagyjátok ki, megéri. Végtelenül gyönyörű a fényképezés, és ezért keveslem is az átlagosan 55 perces adásidőt. A TOVÁBB-ra kattintva pedig azt nézhetitek meg, hogyan is készülnek a drónnal felvett jelenetek, és mit mond a sorozatról a rendező, Bárány Róbert és az operatőr, Lőrincz Mátyás.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása