Ő játssza Harry Potter megalkotójának új főszereplőjét

2016. szeptember 08. - Jasinka Ádám

 J.K. Rowling, a Harry Potter-regényekkel világhírnévre szert tevő brit írónő azután sem hagyott fel az írással, hogy befejezte sok olvasója számára példaképnek is számító varázslótanonca történetét. Első, felnőtteknek szóló, misztikum nélküli kötete, a 2012-ben megjelent Alkalmi üresedés vegyes fogadtatásban részesült, és a kritikusok óhatatlanul is összehasonlították az írónőt ismertté tevő mágikus történetekkel. Talán emiatt is döntött úgy, hogy tervezett krimifolyamát már álnéven adatja ki.

kakukkszosor.jpg

 Kicsivel több, mint fél évvel az Alkalmi üresedés után megjelent a Kakukkszó, Robert Galbraith (azaz J.K. Rowling) első detektívtörténete, amely egy csapásra népszerű lett, amint egy az írónőnek dolgozó ügyvéd felfedte, ki is áll a regény mögött. Rowling új ciklusának nem egy kissé esetlen, tinédzser fiú, hanem egy háborús veterán a főszereplője, aki miután megsérült egy afganisztáni akció során, magánnyomozóként próbál megélni. Cormoran Strike élete azonban romokban hever, rossz anyagi helyzetben van és nem igazán tud szabadulni a harctéren történtektől sem. Az egyik új megbízása azonban mentőövként szolgál, csupán utána kell járnia, vajon tényleg öngyilkos lett-e az áldozat, de ahogy egyre mélyebbre ás, annál sötétebb dolgok bukkannak a felszínre.

 A Kakukkszót 2014-ben A selyemhernyó, tavaly pedig a Gonosz pálya követte, és a BBC volt az, aki 2014-ben lecsapott az egyre nagyobb népszerűségre szert tevő regényfolyam megfilmesítési jogaira. Szintén a brit közszolgálati tévéadó volt az, amelyik 2015-ben háromrészes minisorozatot forgatott J.K. Rowling Alkalmi üresedéséből, úgyhogy annak minősége alapján mondhatjuk, hogy jó kezekbe kerültek ezek a detektívtörténetek. Az első Cormoran Strike-kötetet három epizódban, míg a másik kettőt két részben adaptálják majd a tévéképernyőre, a főszereplőt pedig A muskétások és a Háború és béke című sorozatokból megismert Tom Burke alakítja majd.

A képek forrása: surrey604.com, collider.com

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása