Megújulva, életmód csatornaként tér vissza a TV2 kábeladója

2016. augusztus 21. - Jasinka Ádám

 A TV2 Csoportnál idén nyáron magas fordulatszámra kapcsoltak, és nem hagynak kábelfronton semmit sem érintetlenül. Már nézhetjük is a PRO4 helyén létrejött Mozi+ nevű adót, augusztus 29-től a frissített SuperTV2-n követhetjük majd figyelemmel a Jóban Rosszbant, és már arról is lehullt a lepel, hogy a FEM3 mostani formájában megszűnik, és egy remélhetőleg a külföldi sorozatokra nagy hangsúlyt fektető Prime érkezik a helyére szeptember 5-től. Azonban sem a férfiak, sem pedig a hölgyek nem maradnak saját TV2-s adó nélkül, ugyanis előbbieknek a Spíler TV, utóbbiaknak pedig a FEM3 nyújthat majd bizonyos szinten kikapcsolódást.

 Nem, nem olvastátok rosszul, a FEM3 tényleg megszűnik, csak megújulva, életmód csatornaként vissza is tér. A TV2-nél még a kábeles ráncfelvarrás kezdetén Joy TV-ként szerettek volna egy a női közönségre szabott adót létrehozni, de vélhetően a hasonló nevű magazin miatt, ezt a névötletet elvetették, és mivel az eddig is többnyire a hölgyek ízlését kiszolgáló FEM3 egy jól bevált márka, ezért ehhez nyúltak vissza. A szeptember 5-én induló új FEM3 lesz az Izaura TV és a Zenebutik mellett a harmadik ingyenesen fogható TV2-s kábelcsatorna a MinDig TV-nél, amely megtalálható lesz még a UPC Digital Gold csomagjában is.

fem3megujulas.jpg

 A megújult FEM3-on is állandó elem lesz a hétköznap délelőttönként jelentkező FEM3 Café, amit a már rutinosnak számító Czippán Anett és Berki Krisztián mellett Mádai Vivien, Polyák Lilla, Stohl Luca és Kinter Oszkár vezet majd. A tévéadó egyik új műsora a Várkonyi Andrea vezette Micsoda nők! című ízig-vérig nőknek szóló talkshow lesz, amelyben különböző karakterű hölgyek vitatják majd meg hétről-hétre azokat a témákat, amelyek a leginkább a beszédtéma részét képezik a médiában, a közösségi oldalakon, vagy éppen a szépségszalonokban.

 Új műsorral tér vissza a szintén rutinos TV2-s Joshi Bharat is, méghozzá a frappáns címet kapó Joshi, a legjobb baráttal. Vadonatúj műsorában baráti őszinteséggel beszélget majd sztárvendégeivel munkáról, családról, szerelemről és sok más, érdekes témáról. A Joshi, a legjobb barát vendége lesz többek között Galambos Lajos, Vitray Tamás és Bodrogi Gyula is. A saját gyártások mellett pedig számos külföldi tartalom is várja majd a nézőket életmód, divat, barkács és az egészség világából. A megújult és zöldről rózsaszínre váltó FEM3 hangja továbbra is Németh Borbála lesz.

Forrás: TV2

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása