Magyar nézettség: 31. hét - Egyelőre még nem dobogós az olimpia

2016. augusztus 10. - Jasinka Ádám

 Azt, hogy az idei nyári olimpia idehaza hatalmas nézettséget szakítson, egy valami, mégpedig az a fránya időeltolódás nagyon megnehezíti. Brazília, pontosabban Rio de Janeiro és Magyarország időzónája között ugyanis öt óra a különbség, így az ottani délután és persze a tévék számára legfontosabb időszak, a főműsoridő, nálunk mondhatni a legkevésbé nézőbarát műsorsávokba csúszik. A legtöbb sportág esetében a döntők nálunk is "nézhető" időpontban kezdődnek, de az úszószámok, amik több sportolónknak is köszönhetően talán a legnépszerűbbek, hajnalban láthatóak élőben. Nem is csoda tehát, hogy a nálunk késő délután és este képernyőn levő előfutamok magasan nézettebbek voltak az első héten, mint maguk a döntők.

olimpianezettseg.jpg

 Azonban ezek az előfutamok sem bizonyultak még elegendőnek ahhoz, hogy igazán megtörjék az RTL Klub hegemóniáját, és ugyan lehet, hogy el-el csípett pár félórát az M4 Sport a piacvezető tévéadó elől a nagy, közös nézettségi svédasztalról, de a dobogóra nem sikerült felállnia a teljes lakosság körében. Ettől persze még roppant szép eredmény az, amit elért a köztévé sportadója, de látszik, hogy a futball az egyetlen olyan sport, amely több millió embert is a képernyők elé tud ültetni - magyar vonatkozástól függetlenül.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy finálézott a Dunán a Szerelemben, háborúban és remek számokat hozott; az utolsó előtti epizódja évadrekordot ért el, amit sajnos a sorozatzáró nem tudott megdönteni, így 400 ezer alatti eredményekkel köszönt el a hazai tévézőktől is Kurt és Sura. A köztévének az első hetek után úgy tűnt, hogy nem igazán érte meg átvennie ezt a török szériát, de amilyen nézettséget szállított a legutóbbi napokban, nem lennék meglepve ha hamarosan újabb Törökországban készült szériák jönnének a Dunára.

 A Szerelemben, háborúban kapcsán érdemes megemlíteni, hogy négyből háromszor verte a vele egyszerre futó Édes Élet Holiday-t, ami szintén nem egy elhanyagolható fegyvertény. Az csak külön érdekesség, hogy a helyére érkező Tövismadarak első részét is többen nézték, mint a TV2-s reality pénteki adását, bár az ausztrál széria "sikere" szerintem annak tudható be, hogy sok néző megszokásból Kurt Seyit miatt kapcsolt pénteken a Dunára.

 A török sorozatoknál maradva nem látunk sok kirívó eseményt; a Megtört szívek stabil, a Szulejmán pedig más dimenzióban mozog, egyszerűen döbbenetes, hogy a Barátok közt felvezetését milyen jól kihasználja, és bár csökkent a tavalyihoz képest a nézettsége, azért ez még mindig több mit brutálisan magas. Az RTL Klub estéjének legnézettebb tartalma ez a török széria, ha a naponta jelentkező produkciókat nem számítjuk. A TV2 főműsoridejében nem sok minden történt, egyedül az NCIS az, amiről érdemes beszélni, hiszen közel 400 ezren nézték, ami persze elmarad a fénykorában elért milliós számoktól, de az előző évadhoz képest jobban tűnnek a mostani eredményei.

 A kábelcsatornák párharcában ismét kiéleződött a két filmcsatorna, a Film+ és a Mozi+ ütközete, és a célközönségnél a heti toplistában csak egy produkcióval tudott többet delegálni az RTL-es adó, mint a TV2-s. A sorozatok között a teljes lakosságban és a célközönségnél is a Szulejmán lett a legnézettebb. A részletes nézettségeket - bennük az olimpia első hetének tízes toplistájával - a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Hétfő:

TV2: Megtört szívek: 469 429 (22,4%), 18-49: 45 316 (7,6%)
TV2: Maria: 329 384 (17,9%), 18-49: 27 445 (5,1%)
Duna TV: Charly, majom a családban (ism.): 182 313 (9,6%), 18-49: 23 897 (4,4%)
Duna TV: Doc Martin (ism.): 149 558 (7%), 18-49: 17 562 (2,9%)
RTL Klub: Story Extra: 147 491 (6,8%), 18-49: 48 495 (7,9%)
RTL Klub: Isten áldjon, Esperanza!: 74 106 (3,8%), 18-49: 31 731 (5,6%)

RTL Klub: Híradó: 700 692 (26,9%), 18-49: 158 439 (21,1%)
TV2: Tények: 616 685 (23%), 18-49: 147 036 (18,9%)
RTL Klub: Fókusz: 587 371 (19,3%), 18-49: 144 797 (15,7%)
Duna TV: A hegyi doktor (ism.): 357 413 (12,3%), 18-49: 28 485 (3,3%)
Duna TV: Híradó: 150 010 (6%), 18-49: 9 362 (1,3%)

RTL Klub: Éjjel-Nappal Budapest: 597 549 (16,7%), 18-49: 238 920 (20,3%)
TV2: Édes Élet Holiday: 372 106 (10,8%), 18-49: 100 586 (9%)
Duna TV: Szerelemben, háborúban 1x37: 328 637 (9,6%), 18-49: 13 602 (1,2%)

RTL Klub: Barátok közt: 887 482 (21,7%), 18-49: 309 558 (21,2%)
TV2: Jóban Rosszban: 509 471 (12,4%), 18-49: 136 197 (9,4%)
Duna TV: Csak színház és más semmi (ism.): 126 798 (3,1%), 18-49: 13 850 (1%)

RTL Klub: Dr. Csont (ism.): 541 172 (16%), 18-49: 225 081 (17%)
RTL Klub: Dr. Csont (ism.): 373 607 (16,9%), 18-49: 165 238 (17,7%)
RTL Klub: Híradó: 240 132 (15,9%), 18-49: 99 064 (15,2%)
Duna TV: Hawaii Five-0 2x06: 226 302 (6,3%), 18-49: 44 126 (3,2%)
TV2: Daylight - Alagút a halálba: 150 929 (5,7%), 18-49: 55 547 (5,2%)
Duna TV: On The Spot (ism.): 69 717 (2,7%), 18-49: 15 404 (1,4%)
Duna TV: Magyar Krónika: 29 323 (1,7%), 18-49: 6 987 (0,9%)
Duna TV: Freddie Mercury - A nagy tettető: 31 370 (2,9%), 18-49: 8 705 (1,8%)

Kedd:

TV2: Megtört szívek: 458 062 (22,6%), 18-49: 43 085 (8,1%)
TV2: Maria: 300 529 (17,4%), 18-49: 33 054 (7%)
Duna TV: Charly, majom a családban (ism.): 216 665 (12,1%), 18-49: 26 447 (5,5%)
Duna TV: Doc Martin (ism.): 155 530 (7,5%), 18-49: 17 402 (3,2%)
RTL Klub: Story Extra: 122 755 (5,8%), 18-49: 28 804 (5,2%)
RTL Klub: Isten áldjon, Esperanza!: 58 468 (3,1%), 18-49: 28 582 (5,7%)

TV2: Tények: 594 589 (23,6%), 18-49: 133 311 (20,1%)
RTL Klub: Fókusz: 584 647 (20,4%), 18-49: 174 860 (21,5%)
RTL Klub: Híradó: 568 974 (23,2%), 18-49: 98 612 (15,4%)
Duna TV: A hegyi doktor (ism.): 391 046 (14,3%), 18-49: 33 737 (4,6%)
Duna TV: Híradó: 145 765 (6,2%), 18-49: 5 722 (0,9%)

RTL Klub: Éjjel-Nappal Budapest: 599 719 (17,8%), 18-49: 247 470 (24%)
Duna TV: Szerelemben, háborúban 1x38: 354 357 (10,9%), 18-49: 19 809 (2%)
TV2: Édes Élet Holiday: 347 763 (10,7%), 18-49: 79 090 (8,1%)

RTL Klub: Barátok közt: 904 778 (22,7%), 18-49: 350 302 (25,9%)
TV2: Jóban Rosszban: 472 767 (11,9%), 18-49: 109 906 (8,3%)
Duna TV: A fátyolos hölgy 1x07: 219 230 (5,6%), 18-49: 16 914 (1,3%)

RTL Klub: Daredevil - A fenegyerek: 395 906 (13,9%), 18-49: 179 727 (15,3%)
TV2: Egy bébiszitter naplója: 239 168 (8,5%), 18-49: 99 963 (8,7%)
Duna TV: Laura rejtélyei 2x16 (SF): 191 352 (5,4%), 18-49: 16 292 (1,2%)
RTL Klub: Híradó: 167 688 (11%), 18-49: 77 089 (12,4%)
TV2: Red Carpet: 80 919 (5,6%), 18-49: 38 538 (6,7%)
Duna TV: A 13-as: 77 425 (3,5%), 18-49: 11 730 (1,2%)

Szerda:

TV2: Megtört szívek: 458 129 (22,7%), 18-49: 49 554 (9,6%)
TV2: Maria: 327 752 (18,7%), 18-49: 35 182 (7,5%)
Duna TV: Charly, majom a családban (ism.): 189 420 (10,4%), 18-49: 20 913 (4,3%)
Duna TV: Doc Martin (ism.): 159 021 (7,8%), 18-49: 24 995 (4,8%)
RTL Klub: Story Extra: 124 974 (6%), 18-49: 29 588 (5,6%)
RTL Klub: Isten áldjon, Esperanza!: 66 284 (3,5%), 18-49: 22 833 (4,6%)

RTL Klub: Híradó: 611 271 (25,4%), 18-49: 122 300 (19,2%)
TV2: Tények: 589 863 (24,1%), 18-49: 126 375 (19,4%)
RTL Klub: Fókusz: 568 366 (21,3%), 18-49: 150 656 (20,2%)
Duna TV: A hegyi doktor (ism.): 370 243 (14,2%), 18-49: 38 522 (5,4%)
Duna TV: Híradó: 132 684 (5,8%), 18-49: 13 844 (2,3%)

RTL Klub: Éjjel-Nappal Budapest: 582 160 (17,9%), 18-49: 244 037 (24,9%)
Duna TV: Szerelemben, háborúban 1x39: 383 106 (12,5%), 18-49: 31 554 (3,5%)
TV2: Édes Élet Holiday: 307 021 (9,8%), 18-49: 79 627 (8,5%)

RTL Klub: Barátok közt: 852 614 (22,3%), 18-49: 303 083 (24%)
TV2: Jóban Rosszban: 447 693 (11,8%), 18-49: 98 951 (7,9%)
Duna TV: Szabadság tér '56: 142 756 (3,8%), 18-49: 14 604 (1,2%)

RTL Klub: Szulejmán 186.: 792 691 (22,4%), 18-49: 249 478 (18,4%)
RTL Klub: Glades - Tengerparti gyilkosságok (ism.): 338 346 (14,2%), 18-49: 113 093 (11,4%)
RTL Klub: Híradó: 226 281 (13,7%), 18-49: 80 789 (11%)
TV2: A szajré: 155 446 (5,7%), 18-49: 64 979 (5,9%)
Duna TV: A ménesgazda: 99 292 (3,1%), 18-49: 5 155 (0,4%)
Duna TV: Goya kísértetei: 34 249 (2,4%), 18-49: 1 018 (0,2%)

Csütörtök:

TV2: Megtört szívek: 448 273 (21,8%), 18-49: 43 492 (7,8%)
TV2: Maria: 299 265 (17,3%), 18-49: 20 923 (4,6%)
Duna TV: Charly, majom a családban (ism.): 207 455 (11,8%), 18-49: 16 286 (3,6%)
Duna TV: Doc Martin (ism.): 169 325 (8,1%), 18-49: 20 201 (3,6%)
RTL Klub: Story Extra: 141 227 (6,6%), 18-49: 30 541 (5,4%)
RTL Klub: Isten áldjon, Esperanza!: 89 283 (4,7%), 18-49: 31 429 (6,2%)

RTL Klub: Híradó: 647 208 (25,8%), 18-49: 165 232 (23,4%)
RTL Klub: Fókusz: 580 794 (21,3%), 18-49: 172 285 (22,4%)
TV2: Tények: 553 412 (21,7%), 18-49: 124 057 (17,2%)
Duna TV: A hegyi doktor (ism.): 353 118 (13,2%), 18-49: 29 188 (3,8%)
Duna TV: Híradó: 140 379 (5,8%), 18-49: 3 281 (0,5%)

RTL Klub: Éjjel-Nappal Budapest: 543 530 (16,6%), 18-49: 234 783 (23,5%)
Duna TV: Szerelemben, háborúban 1x40 (SF): 370 822 (11,6%), 18-49: 25 522 (2,7%)
TV2: Édes Élet Holiday: 324 554 (10,3%), 18-49: 79 627 (8,5%)

RTL Klub: Barátok közt: 805 548 (21,3%), 18-49: 296 088 (22,7%)
TV2: Jóban Rosszban: 463 756 (12,5%), 18-49: 120 979 (9,6%)
Duna TV: A magas szőke + két szőke: 200 066 (5,4%), 18-49: 41 433 (3,1%)

RTL Klub: Keresem a családom (ism.): 491 879 (14,5%), 18-49: 185 811 (13,9%)
TV2: NCIS 13x19: 378 289 (10,9%), 18-49: 104 624 (7,7%)
TV2: NCIS (ism.): 272 705 (11%), 18-49: 88 370 (8,4%)
RTL Klub: CSI: A helyszínelők 6x17: 191 369 (8,5%), 18-49: 76 873 (7,9%)
Duna TV: Pánik: 47 896 (1,9%), 18-49: 4 380 (0,4%)

RTL Klub: Híradó: 151 320 (10,5%), 18-49: 53 645 (8,5%)
TV2: A törvény embere 4x05: 95 823 (8,2%), 18-49: 40 069 (7,5%)
Duna TV: Míg a világvége el nem választ: 30 411 (3%), 18-49: 12 201 (2,6%)

Péntek:

TV2: Megtört szívek: 437 095 (20,9%), 18-49: 38 128 (6,5%)
TV2: Maria: 297 710 (16,1%), 18-49: 26 093 (5%)
Duna TV: Charly, majom a családban (ism.): 197 028 (10,4%), 18-49: 44 020 (8,1%)
Duna TV: Doc Martin (ism.): 175 935 (8,3%), 18-49: 38 424 (6,5%)
RTL Klub: Story Extra: 125 302 (5,8%), 18-49: 28 464 (4,8%)
RTL Klub: Isten áldjon, Esperanza!: 83 363 (4,3%), 18-49: 20 699 (3,7%)

RTL Klub: Híradó: 586 946 (24,1%), 18-49: 118 263 (18%)
TV2: Tények: 547 779 (22,1%), 18-49: 98 340 (14,7%)
RTL Klub: Fókusz: 536 122 (20,3%), 18-49: 127 462 (18%)
Duna TV: A hegyi doktor (ism.): 337 404 (12,9%), 18-49: 41 332 (5,9%)
Duna TV: Híradó: 126 292 (5,4%), 18-49: 10 141 (1,6%)

RTL Klub: Éjjel-Nappal Budapest: 514 164 (16,8%), 18-49: 206 689 (23,3%)
Duna TV: Tövismadarak 1x01: 336 070 (11,6%), 18-49: 28 755 (3,5%)
TV2: Édes Élet Holiday: 325 565 (11,1%), 18-49: 85 518 (10,1%)

RTL Klub: Barátok közt: 817 610 (22,1%), 18-49: 252 609 (21,4%)
TV2: Jóban Rosszban: 471 333 (12,8%), 18-49: 105 580 (9,1%)
Duna TV: Nero Wolfe rejtélyei (ism.): 251 426 (7,1%), 18-49: 26 277 (2,2%)

RTL Klub: Válótársak (ism.): 382 678 (11,8%), 18-49: 154 357 (12,6%)
RTL Klub: Válótársak (ism.): 249 919 (11,4%), 18-49: 113 919 (12,1%)
TV2: Men In Black - Sötét zsaruk 2.: 189 626 (6,4%), 18-49: 73 803 (6,4%)
RTL Klub: Híradó: 176 945 (11,6%), 18-49: 67 437 (9,9%)
Duna TV: Egy nagy család 1x06: 111 011 (4,9%), 18-49: 9 221 (1%)
TV2: A férjem védelmében 5x08: 97 170 (6,5%), 18-49: 44 156 (6,6%)

Szombat:

RTL Klub: Castle (ism.): 181 054 (8%), 18-49: 50 987 (7,2%)
RTL Klub: Castle (ism.): 152 436 (7%), 18-49: 62 579 (8,7%)
Duna TV: A muskétások 3x08: 117 527 (5,1%), 18-49: 16 941 (2,4%)
TV2: Hajrá csajok 4.: 116 327 (5,2%), 18-49: 31 572 (4,4%)
Duna TV: Bakaruhában: 102 606 (4,7%), 18-49: 9 498 (1,3%)

RTL Klub: Híradó: 571 251 (20,9%), 18-49: 112 602 (14%)
TV2: Tények: 512 727 (18,7%), 18-49: 116 936 (14,5%)
RTL Klub: 1 perc és nyersz! (ism.): 419 453 (13,8%), 18-49: 96 270 (10,5%)
RTL Klub: Trója: 309 513 (8,9%), 18-49: 132 094 (10%)
TV2: Dr. Dolittle: 269 338 (8%), 18-49: 84 201 (7,8%)
Duna TV: SzerencseSzombat: 269 128 (9,2%), 18-49: 29 919 (3,5%)
TV2: A maflás: 226 292 (6,7%), 18-49: 102 564 (7,4%)
Duna TV: Mission: Impossible 2: 200 613 (6,3%), 18-49: 76 103 (5,6%)
RTL Klub: A vadon foglyai: 169 367 (10,3%), 18-49: 78 141 (10,1%)
Duna TV: Meglógtam a Ferrarival: 141 384 (4%), 18-49: 39 527 (3,3%)
Duna TV: Híradó: 139 275 (5,2%), 18-49: 16 084 (2,1%)
TV2: Szuperbojz: 81 603 (5%), 18-49: 35 235 (4,6%)
Duna TV: Összeláncolva: 51 509 (3,4%), 18-49: 27 628 (3,9%)

Vasárnap:

RTL Klub: Szupervihar: 269 061 (10,1%), 18-49: 106 215 (11,8%)
TV2: Szenzációs recepciós: 173 271 (6,6%), 18-49: 46 936 (5,3%)
Duna TV: Egy tál lencse: 168 126 (6,6%), 18-49: 20 844 (2,5%)
Duna TV: Mennyei kötelék 1x08: 124 941 (4,5%), 18-49: 8 898 (0,9%)

RTL Klub: Híradó: 702 738 (22,8%), 18-49: 186 930 (18,2%)
RTL Klub: Cobra 11 (ism.): 576 361 (17,3%), 18-49: 190 325 (17,2%)
RTL Klub: A csúf igazság: 532 649 (13,1%), 18-49: 214 470 (14,9%)
TV2: Tények: 456 824 (14,8%), 18-49: 125 232 (12,2%)
TV2: Transformers: 279 821 (7,3%), 18-49: 142 553 (10,6%)
RTL Klub: Rés a pajzson: 222 408 (8,4%), 18-49: 95 190 (8,2%)
Duna TV: A Sakál napja: 177 497 (5,5%), 18-49: 24 351 (1,8%)
Duna TV: Adlon hotel (ism.): 175 827 (4,6%), 18-49: 10 615 (0,8%)
TV2: Amerikai botrány: 123 118 (6%), 18-49: 62 635 (6,8%)
Duna TV: Híradó: 120 580 (4%), 18-49: 11 346 (1,1%)
Duna TV: Cédrusliget 3x11: 115 838 (3,6%), 18-49: 10 885 (1%)

2016-os nyári olimpiai játékok (M4 Sport, ef: előfutam, ed: elődöntő):
1. Úszás: Férfi 4x100M gyors váltó (ef): 684 095 (18,4%)
2. Vívás: Női egyéni párbajtőr (ed): 644 483 (17,2%)
3. Úszás: Férfi 100M mell (ef): 632 504 (18%)
4. Úszás: Női 100M mell (ef): 601 710 (18,8%)
5. Úszás: Női 400M vegyes (ef): 593 023 (18%)
6. Úszás: Női 400M gyors (ef): 576 847 (16,8%)
7. Úszás: Férfi 100m hát (ef): 563 777 (17,1%)
8. Cselgáncs: Női 48kg (ed): 563 124 (15,4%)
9.: Úszás: Férfi 200M gyors (ef): 558 594 (18,2%)

A nézettségi adatok az RTL Klub Sajtóklubjától (Live+AsLive) és az MTVA Facebook oldaláról származnak.
A kép forrása: index.hu

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása