Itt vannak a Maria című sorozat magyar hangjai

2016. június 13. - Jasinka Ádám

 A TV2 nem hagyja kiüresedni hétköznap délutáni telenovellasávját még nyáron sem, és a június 27-én finálézó Szeretned kell! helyére egy újdonság, méghozzá egy újabb telenovella érkezik. A Maria, vagy eredeti címén Simplemente Maria egy 2015-ös, több mint 120 részes produkció, melynek cím- és főszereplőjét a Kettős életből (Dos Hogares) és az Amit a szív diktálból (Porque el amor manda) is ismert Claudia Álvarez alakítja, míg a férfi főszerepet José Ron (Időtlen szerelem, Megkövült szívek, Fiorella) játssza. Ahogy pedig azt a telenovellák magyar szinkronjaitól megszokhattuk, az ismertebb színészek a megszokott hangjukon szólnak újabb munkáikban is.

mariaszinkron.jpg

 A június 28-án, 15:50-kor a TV2-n bemutatkozó Maria története egy falusi lányról szól, aki édesanyja szomorú halála után egyedül gondoskodik apjáról, húgáról és két öccséről. Maria szebbet el sem tud képzelni a vidéki életnél, ám minden összeomlik, amikor a falu egyik zsarnoka szemet vet rá, és el szeretné venni feleségül. Eközben Mexikóvárosban egy dúsgazdag családból származó fiú ellenszegül apja akaratának, és folytatja az edzéseket, hogy kijusson az Olimpiára, a történelmet tanító Cristóbal élete pedig teljesnek tűnik, csupán a megfelelő lány hiányzik mellőle.

 A címszereplőt Németh Borbála, míg Alejandrot Takátsy Péter szinkronizálja, és azt hiszem, régen láttam ennyire neves és lenyűgöző szereposztású telenovellát, pedig ritkán szoktak az utóbbi időben minőségileg megkérdőjelezhető magyar változatot kapni a latinó produkciók. A Maria viszont mindenen túltesz, persze lehet, hogy csak egy-két név vitte el a lelkesedésemet az egekbe, de majd meglátjátok, hogy kik szegődtek ehhez a sorozathoz több mint száz részre, tényleg lenyűgöző. A Maria magyar változatát a hosszú szünet és kihagyás után visszatérő Árvay Zsuzsa rendezi, aki úgy látszik bármilyen műfajú sorozathoz nyúl, tényleg csak a legjobbját tudja adni. Köszönet a stáblistáért a TV2-nek! A magyar hangokat a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Maria (Simplemente Maria)

Claudia Álvarez (María) - Németh Borbála
José Ron (Alejandro) - Takátsy Péter
Ferdinando Valencia (Cristóbal) - Vári Attila
Michelle Ramaglia (Pina) - Bogdányi Titanilla
Arleth Terán (Vanessa) - Kiss Anikó
Ana Martín (Felícitas) - Kocsis Judit
Francisco Rubio (Marco) - Pálmai Szabolcs
Erik Díaz (Fausto) - Horváth Gergely
Carlos Bonavides (Inocencio) - Háda János
Héctor Sáez (Zacarías) - Németh Gábor
Miguel Martínez (Fabian) - Czető Roland
Daniela Basso (Yolanda) - Gáspár Kata
Humberto Elizondo (Adolfo) - Faragó András
Beatriz Moreno (Hortensia) - Zsurzs Katalin
Claudia Troyo (Estela) - Berkes Boglárka
Norma Herrera (Carmina) - Kocsis Mariann
Roberto Romano (Tavo) - Tóth Márk
Silvia Manríquez (Marcela) - Szórádi Erika
Carmen Becerra (Karina) - Molnár Ilona
Jessica Dich (Nayeli) - Pekár Adrienn
Cinthia Aparicio (Coral) - Gyarmati Laura
Tania Lizardo (Magdalena) - Hermann Lilla
Mónica Sánchez-Navarro (Georgina) - Kovács Nóra
Sahit Sosa (Diego) - Berecz Kristóf Uwe
Fernando Robles (Juan) - Cs. Németh Lajos
Hugo Aceves (Tomás) - Pál Dániel
Zaide Silvia Gutiérrez (Zenaida) - Farkas Zita
Ricardo Barona (Luis) - Jakab Csaba
és Ács Balázs

Magyar szöveg: Ottlik Gabriella, Mester Yvonne, Dömötör Éva, Nagy Orsi
Hagmérnök: Nikodém Norbert, Horváth Zoltán
Gyártásvezető: Kovács Mariann
Szinkronrendező: Árvay Zsuzsa
Stúdió: Masterfilm Digital

A leírás és a kép forrása: TV2 Sajtószoba

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ballóné Terike 2017.01.03. 16:43:29

Hová lett a Maria sorozet ?

Jasinka Ádám 2017.01.03. 17:12:16

@Ballóné Terike: Befejeződött. Az Ana három arca látható a helyén.
süti beállítások módosítása