Itt vannak a Limbo című sorozat magyar hangjai

2016. március 30. - Jasinka Ádám

 A FilmBoxon debütál április 2-án a Limbo című dán sorozat, mely négy 12 éves gyermek szemén keresztül mutatja be a felnőttéválást. A főszereplők most kezdik el levetkőzni a gyermekkor ártatlanságát, és válnak ezáltal is önálló személyiséggé. Most először kérdőjelezik meg a világot, és most először szembesülnek igazán a félelmeikkel. Ask magának való fiú, anyjával, mostohaapjával és testvéreivel él, Louise modellkedik, szigorú anyja felügyelete mellett. Naya azért küzd, hogy megnyerje a futóbajnokság 200 méteres távját, Boye pedig félénk fiú, és barátok híján szülei boltjában érzi magát legjobban. A sorozat 2011-ben indult, és eddig három évad készült belőle.

A sorozat első szezonja, ahogyan az egyik olvasónk jelezte, már tavaly képernyőre került, szóval ez a mostani csak ismétlés lesz, de mivel anno nem írtunk a hangokról, ezért aktuális a stáblista most is. Köszi az észrevételt!

limboszinkron.jpg

 A magyar változat rendezőjének nem lehetett egyszerű dolga, ugyanis a történetből adódóan javarészt gyerekekkel, fiatal hangokkal kellett dolgoznia, és ha valamiben szerintem hiány van a magyar szinkronszakmában, akkor az a jó gyermekhang. Persze lehet, hogy nincs így, de úgy tűnik, mintha sokkal kevesebb lenne a fiatal orgánum, mint amennyit a gyerekeknek szóló, vagy kisebbeket foglalkoztató produkciók megkívánnának. Az azért kimondottan aranyos, hogy a Limbo szinkronjában "együtt dolgozik" Koller Virág és Jelinek Éva, a Barátok közt Lucája és Timije. Köszönet a stáblistáért a FilmBox-nak!

Limbo (Limbo)

William Rudbeck Lindhardt (Boye) - Straub Martin
Frieda Krøgholt (Viktoria) - Koller Virág
Carmen Håkonsson (Naya) - Jelinek Éva
Amanda Rostgaard Phillipsen (Louise) - Vida Sára
Oliver K. Nielsen (Ask) - Bogdán Gergő
Johanne Bie (Simone) - Boldog Emese
Jakob Hansen (Mark) - Straub Norbert
Rikke Louise Andersson (Mette) - Mezei Kitty
Bodil Jørgensen (Mille) - Fabó Györgyi
Henrik Prip (Isager) - Dézsy-Szabó Gábor

Magyar szöveg: Bucsánszky Zsuzsanna
Vágó: Kocsis Éva és Katona Edit
Hangmérnök: Gyapjas Károly
Gyártásvezető: Bogdán Anikó
Szinkronrendező: Balog Mihály
Stúdió: Balog Mix

A leírás forrása: FilmBox
A kép forrása: kika.de

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása