Magyar nézettség: 12. hét - Az élen kezdett a Farm, de már meg is süllyedt

2016. március 29. - Jasinka Ádám

 Az RTL Klub tavaszának nagy dobása az anno még a VIASAT3-on futott Farm című valóságshow második évada, amely eltérően mondjuk a Való Világtól, nem luxuskörnyezetbe helyezi több hónapra a játékosokat, hanem egy igazi, piszkos, puritán tanyára, ahol nincs kibúvó a munka alól, és mivel a műsor nagy részében maguk a játékosok döntik el, ki essen ki, így a versenyzők nem a kamerának játszanak. A Farm premierje a nagy reklámkampánynak köszönhetően becsületesen nyitott, mind a teljes lakosság körében, mind a célközönségnél abszolút első lett, még a heti toplistán is megelőzte a megkérdőjelezhetetlen nézettségű RTL Klubos Halálcsillagot, a Barátok köztöt.

farmnezettseg.jpg

 A Farm nézettsége azonban úgy csökkent, ahogyan haladtunk előre a múlt héten. A pénteki adásra több mint 200 ezer tévéző morzsolódott le a teljes lakosságból, a szombati epizód - melyben eldőlt, hogy ki lesz az első kieső - pedig egyből évadminimumot is hozott, ami hosszabb távon, a nemsokára induló Kismenők ellen nem lesz szerintem elegendő teljesítmény. A műsor azonban nem csak a teljes lakosságnál, hanem a célközönségnél is lejtős ívet írt le, és a hétfői adással elért 426 ezerből péntekre 344 ezer maradt, és bár a szombati rész ennél jobban hozott, azért én nem ilyen nézettséget vártam a Farmtól. A Gyertek át szombat este! második évadának premierje, melyet a Farm első kieséses adása vezetett fel, sorozatminimumot hozott, ami szintén nem a legjobb előjel. Ehhez azonban azt is hozzá kell tenni, hogy Sebestyén Balázs műsorának első évada zömében a Hungary's Got Talent mögött volt látható, a Farm és a tehetségkutató pedig nem egy súlycsoport nézettséget tekintve.

 Az RTL Klub számára szerintem az is elég, ha a Farm stabilan beáll a pénteki szintjére és nem csökken tovább, mert irgalmatlanul elverték a TV2-t az új főműsoridős kínálatukkal, amiben a késő estére tolt, tíz órai kezdettel adott heti sorozatok nézettsége érdemben alig csökkent. Ez számokban kifejezve azt jelenti, hogy például a 22 és 23 óra között vetített Szulejmán epizódot 739 ezren ülték végig, ami a korábbi nézettségekhez képest körülbelül 100 ezer fős csökkenést jelent, ez pedig bődületesen jó eredmény. Azonban nem csak a szultán, hanem a többi, heti sorozat is jól hozott és igazán nem csökkent egyik iránt sem az érdeklődés, ami nagyon meglepő.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy a Barátok közt, ahogyan várható is volt, nem tudta este kilenc óra után fenntartani a korábbi, egymilliós nézettségét, de az, hogy a későbbi kezdési időpont ellenére is alulról nyaldossák a Mátyás király tér lakói a milliós limitet, nem kis teljesítmény. A napi sorozat pedig nem csak, hogy fölhúzta az RTL Klub 21:10-es sávját, de jó felvezetésnek is bizonyult az utána következő heti sorozatoknak és filmeknek. A kérdés csak az, hogy hosszabb távon mennyi néző fogja követni kedvenc műsorát úgy, hogy bőven este tizenegy óráig a televízió előtt kell ülnie.

 A TV2 az RTL Klub fölénye miatt nem sok mindent tudott letenni az asztalra, és ugyan délután még mindig ők vezetnek, azért az beszédes, hogy a Szeretned kell!+Megtört szívek páros nem igazán tudja átlépni a 300-500 ezres nézettséget és egy, az eddigi telenovelláktól, napi szappanoperáktól megszokott szintnél alacsonyabb eredménnyel lubickolnak a délutáni fürdővízben. A TV2-nek azonban a délutánjával lehet a legkevesebb problémája, ugyanis a főműsoridőben a megújult Hal a tortán nem nagyon érdekli a tévézőket, a Sherlock és Watson nem tud mit kezdeni az RTL Klub tavaszi kínálatával, és a premier NCIS sem hozza már régi formáját.

 A Duna TV sem tudott most villogni, korrekt nézettséget szállítanak a napi műsorai, hétvégén helyt állnak a Magyarország, szeretlek!-kel, Doc Martin is stabilizálta a nézőközönségét és A fekete bojtár című tévéfilm is tisztességes eredményt hozott.

 A Cool TV-n debütáló Rejtjelek című sorozat első része meglepően sok tévézőt érdekelt, és a teljes lakosságban házon belül a legnézetteb produkció lett. A Rosewood ugyan mostanában a jó premier után picit eltűnni látszik a toplistáról, de azt hiszem kijelenthetjük, hogy érdemes az RTL Klubnak a külföldi sorozatokat a Cool TV-re pakolnia, mivel egyrészt megtalálják ott is őket a nézők, másrészt érdemben nem igazán befolyásolják a főadó nézettségét. A Rejtjelek legalábbis nem úgy tűnik, mintha az RTL Klubtól csábított volna el tévézőket.

 A sorozatok között a teljes lakosságban a Szulejmán, míg a célközönségnél a Dr. Csont lett a legnézettebb.

Hétfő Műsorcím Teljes lakosság 18-49

16:00 - 18:00
TV2
RTL Klub
TV2
RTL Klub
RTL Klub
Duna TV
Duna TV
Megtört szívek
Fókusz
Szeretned kell!
Story Extra
Isten áldjon, Esperanza!
Tappancs, a mesterdetektív 3x02
Ridikül
454 325 (17.7%)
411 965 (15.1%)
315 577 (16.4%)
276 792 (11.8%)
202 130 (10.7%)
189 314 (9.3%)
162 827 (6.3%)
46 471 (6.5%)
108 248 (13.8%)
15 217 (2.9%)
70 477 (11.1%)
39 192 (7.6%)
18 210 (3.4%)
10 106 (1.4%)

18:00 - 20:00
RTL Klub
RTL Klub
TV2
TV2
Duna TV
Duna TV
Farm 2x01 (P)
Híradó
Tények
Jóban rosszban
Alpesi őrjárat 2x16 (ÉF)
Híradó
1 157 296 (27.4%)
1 041 869 (29.9%)
716 481 (19.8%)
614 880 (13.9%)
470 834 (11.7%)
182 818 (5.6%)
426 173 (29.7%)
302 744 (28.4%)
164 565 (14.5%)
150 786 (9.9%)
45 543 (3.4%)
12 913 (1.3%)

20:00 - 22:00
RTL Klub
RTL Klub
TV2
Duna TV
Duna TV
Barátok közt
Éjjel-nappal Budapest
Hal a tortán - Küldetés
Maradj talpon!
Kékfény
1 007 860 (24.3%)
872 638 (19.1%)
443 450 (9.8%)
436 638 (9.6%)
377 037 (8.7%)
364 013 (22.3%)
403 673 (24.4%)
116 156 (6.9%)
37 786 (2.4%)
59 328 (3.6%)

22:00 - 00:00
RTL Klub
RTL Klub
RTL Klub
TV2
Duna TV
Duna TV
Duna TV

Dr. Csont 10x13
Híradó
Magyarul Balóval
Wanted
Bosszú 4x21
Magyar Krónika
133 nap - A Tanácsköztársaság
története
625 724 (20.9%)
412 158 (18.8%)
247 852 (15.2%)
160 571 (6%)
146 043 (4.3%)
58 959 (2.3%)
43 569 (2.5%)

266 874 (20.6%)
159 894 (16.2%)
77 325 (10.1%)
75 051 (6.4%)
15 628 (1.1%)
9 354 (0.8%)
10 939 (1.4%)

 
Kedd Műsorcím Teljes lakosság 18-49

16:00 - 18:00
TV2
TV2
RTL Klub
Duna TV
RTL Klub
Duna TV
RTL Klub
Megtört szívek
Szeretned kell!
Fókusz
Tappancs, a mesterdetektív 3x03
Story Extra
Ridikül
Isten áldjon, Esperanza!
459 234 (18%)
329 836 (16.8%)
315 833 (11.7%)
196 988 (9.6%)
193 530 (8.3%)
167 202 (6.5%)
132 797 (7%)
42 997 (6.2%)
29 313 (5.4%)
103 744 (14.3%)
26 678 (4.8%)
49 255 (7.7%)
12 516 (1.8%)
18 441 (3.5%)

18:00 - 20:00
RTL Klub
RTL Klub
TV2
TV2
Duna TV
Duna TV
Farm 2x02
Híradó
Tények
Jóban rosszban
Alpesi őrjárat 3x01 (P)
Híradó
1 027 862 (24.2%)
956 980 (27.4%)
775 433 (21.4%)
640 140 (14.3%)
496 172 (12.4%)
202 962 (6.2%)
420 252 (30.9%)
257 761 (25.6%)
168 329 (15.7%)
165 015 (11.2%)
56 354 (4.6%)
21 626 (2.3%)

20:00 - 22:00
RTL Klub
RTL Klub
Duna TV
TV2
Cool TV
Duna TV
Cool TV
TV2
Duna TV
Barátok közt
Éjjel-nappal Budapest
Maradj talpon!
Hal a tortán - Küldetés
Dr. Csont 8x15
Önök kérték
A mentalista 4x04
Sherlock és Watson 3x16
Laura rejtélyei 1x21
937 963 (23.2%)
809 296 (18.1%)
442 652 (9.8%)
392 346 (9%)
283 948 (7.5%)
283 740 (6.6%)
270 397 (6.1%)
138 261 (4%)
126 538 (3.6%)
342 742 (21.7%)
382 218 (24.5%)
42 377 (2.8%)
100 927 (6.4%)
151 482 (9.9%)
17 290 (1.1%)
122 215 (7.7%)
40 629 (2.8%)
10 182 (0.7%)

22:00 - 00:00
RTL Klub
RTL Klub
RTL Klub
TV2
TV2
Duna TV
Duna TV
A mentalista 7x11
XXI. század
Magyarul Balóval
Sherlock és Watson 3x17
Franklin és Bash 3x08
A Nagyok
MüpArt Classic
541 963 (17.9%)
278 192 (16.8%)
195 134 (15.7%)
116 562 (5.2%)
62 005 (5.1%)
40 723 (1.5%)
9 119 (0.7%)
249 512 (19.3%)
107 232 (13.9%)
65 815 (11.4%)
51 144 (5%)
18 292 (3.3%)
3 628 (0.3%)
40 (0%)
  
Szerda Műsorcím Teljes lakosság 18-49

16:00 - 18:00
TV2
TV2
RTL Klub
Duna TV
Duna TV
RTL Klub
RTL Klub
Megtört szívek
Szeretned kell!
Fókusz
Ridikül
Tappancs, a mesterdetektív 3x04
Story Extra
Isten áldjon, Esperanza!
465 538 (17.1%)
335 007 (15.2%)
308 248 (10.9%)
227 132 (8.3%)
199 842 (8.8%)
196 054 (7.5%)
177 024 (8.2%)
46 263 (6.4%)
32 038 (5.5%)
119 016 (15.6%)
22 951 (3.1%)
14 776 (2.5%)
60 848 (8.9%)
45 469 (7.9%)

18:00 - 20:00
RTL Klub
RTL Klub
TV2
TV2
Duna TV
Duna TV
Farm 2x03
Híradó
Tények
Jóban rosszban
Alpesi őrjárat 3x02
Híradó
1 009 805 (24.1%)
946 237 (26.7%)
733 471 (20%)
565 040 (12.8%)
482 470 (12.1%)
227 239 (6.7%)
390 941 (28.3%)
269 855 (25.5%)
163 872 (14.7%)
128 753 (8.6%)
54 009 (4.3%)
14 499 (1.5%)

20:00 - 22:00
RTL Klub
RTL Klub
Duna TV
TV2
Duna TV
Duna TV
Barátok közt
Éjjel-nappal Budapest
Maradj talpon!
Hal a tortán - Küldetés
Hawaii Five-0 1x12
Szabadság tér '56
984 595 (23.9%)
850 138 (19%)
488 371 (10.9%)
379 536 (8.6%)
249 373 (5.8%)
77 348 (2.2%)
339 013 (21.6%)
374 514 (23.9%)
47 881 (3.1%)
79 129 (5%)
40 398 (2.6%)
6 860 (0.5%)

22:00 - 00:00
RTL Klub
RTL Klub
RTL Klub
TV2
Duna TV
Duna TV
Szulejmán 167.
Híradó
Házon kívül
Csontdaráló
Munkaügyek - IrReality Show 5x23
Világunk történelme 1x08 (ÉF)
738 404 (23.9%)
441 027 (19.4%)
305 821 (17.4%)
235 929 (8.1%)
54 273 (1.9%)
38 132 (1.9%)
236 395 (18.6%)
173 319 (17.1%)
121 609 (15.2%)
122 049 (10%)
22 711 (1.9%)
2 220 (0.2%)
  
Csütörtök Műsorcím Teljes lakosság 18-49

16:00 - 18:00
TV2
TV2
RTL Klub
RTL Klub
Duna TV
Duna TV
RTL Klub
Megtört szívek
Szeretned kell!
Fókusz
Story Extra
Ridikül
Szerencse Híradó
Isten áldjon, Esperanza!
463 937 (18.5%)
351 764 (17.3%)
289 534 (11%)
207 806 (8.8%)
193 994 (7.6%)
132 574 (5.9%)
128 220 (6.5%)
56 555 (7.9%)
31 906 (5.5%)
101 107 (13.3%)
68 550 (10.4%)
3 539 (0.5%)
4 766 (0.7%)
30 899 (5.5%)

18:00 - 20:00
RTL Klub
RTL Klub
TV2
TV2
Duna TV
Duna TV
Farm 2x04
Híradó
Tények
Jóban rosszban
Alpesi őrjárat 3x03
Híradó
913 761 (21.9%)
905 368 (26.7%)
729 465 (20.6%)
585 091 (13.4%)
514 022 (13%)
219 664 (6.9%)
364 577 (27.4%)
256 734 (25.5%)
162 860 (15.3%)
123 509 (8.7%)
54 526 (4.5%)
19 278 (2.1%)

20:00 - 22:00
RTL Klub
RTL Klub
Duna TV
TV2
Cool TV
Duna TV
TV2
Barátok közt
Éjjel-nappal Budapest
Maradj talpon!
Hal a tortán - Küldetés
Rejtjelek 1x01 (P)
Fábry
NCIS 13x01 (P)
936 523 (22.2%)
798 005 (17.7%)
440 421 (9.9%)
389 603 (8.7%)
305 701 (7.4%)
274 976 (6.4%)
203 196 (5.6%)
359 195 (22.2%)
373 691 (23.9%)
43 398 (2.9%)
83 600 (5.2%)
119 959 (7.5%)
28 348 (1.8%)
68 688 (4.7%)

22:00 - 00:00
RTL Klub
RTL Klub
RTL Klub
TV2
TV2
Duna TV
Duna TV
Castle 6x12
Híradó
Magyarul Balóval
NCIS: Los Angeles 6x20
Felejthetetlen 2x12
Arthur Newman világa
Párbeszéd
537 687 (17.5%)
367 321 (15.8%)
225 404 (13.3%)
115 692 (4.8%)
80 084 (6.2%)
64 481 (2.4%)
27 125 (2.5%)
216 060 (16.7%)
124 902 (12.3%)
70 610 (9%)
27 455 (2.6%)
18 326 (3%)
17 995 (1.6%)
15 193 (3%)
  
Péntek Műsorcím Teljes lakosság 18-49

14:00 - 16:00
TV2 Walker, a texasi kopó 3x05 276 301 (16%) nincs adat

16:00 - 18:00
TV2
RTL Klub
TV2
Duna TV
RTL Klub
Duna TV
RTL Klub
Megtört szívek
Fókusz
Szeretned kell!
Tappancs, a mesterdetektív 3x06
Story Extra
Ridikül
Isten áldjon, Esperanza!
436 584 (16.8%)
286 044 (10.4%)
283 957 (13.7%)
242 806 (11.4%)
186 638 (7.6%)
172 375 (6.5%)
140 725 (6.8%)
36 900 (4.6%)
116 833 (13.8%)
23 193 (3.6%)
27 290 (4.1%)
78 064 (10.3%)
5 081 (0.6%)
56 155 (8.8%)

18:00 - 20:00
RTL Klub
RTL Klub
TV2
TV2
Duna TV
Film+
Farm 2x05
Híradó
Tények
Jóban rosszban
Alpesi őrjárat 3x04
Alkonyat - Hajnalhasadás 2.
915 524 (22.6%)
892 473 (25.8%)
653 525 (18.4%)
572 467 (13.5%)
470 428 (12.2%)
250 002 (6%)
344 626 (25.8%)
257 075 (23.9%)
133 345 (12%)
109 202 (7.6%)
58 104 (4.7%)
161 487 (11.2%)

20:00 - 22:00
RTL Klub
RTL Klub
TV2
Duna TV

Duna TV
Barátok közt
Éjjel-nappal Budapest
Hal a tortán - Küldetés
A jó pásztor - Tours-i
Szent Márton élete
Teréz - A szeretet kis útja
934 336 (23.1%)
753 697 (17.6%)
424 559 (10%)
144 142 (3.4%)

134 125 (3.4%)
325 374 (21%)
321 139 (21.3%)
86 708 (5.7%)
16 471 (1.1%)

9 639 (0.6%)

22:00 - 00:00
RTL Klub
TV2
TV2
Duna TV
Szerencsecsillag
Amikor megállt a Föld
Red Carpet
A passió
530 516 (19.7%)
190 743 (6.3%)
124 627 (6.6%)
71 805 (3.2%)
187 684 (15.8%)
85 934 (6.7%)
64 602 (7.2%)
20 058 (2%)
 
Szombat Műsorcím Teljes lakosság 18-49

16:00 - 18:00
Duna TV
RTL Klub
TV2
Duna TV
Gasztroangyal - Bábolna
80 nap alatt a Föld körül
Őrangyalok 1x02
Szemüvegesek
339 869 (11.2%)
253 328 (9.5%)
227 045 (8.2%)
100 582 (4.1%)
51 227 (5.1%)
112 017 (12.5%)
27 422 (3.2%)
8 961 (1.1%)

18:00 - 20:00
RTL Klub
RTL Klub
TV2
M4Sport

TV2
Duna TV
Duna TV
Híradó
Fókusz Plusz
Tények
Futball: Felkészülési mérkőzés:
Magyarország - Horvátország
Bazi nagy görög lagzi
SzerencseSzombat
Híradó
745 508 (20.4%)
655 879 (16%)
554 834 (15.1%)
461 603 (12.3%)

433 411 (10.2%)
307 602 (7.8%)
188 104 (5.3%)
222 856 (18.7%)
243 663 (17.6%)
112 825 (9.4%)
175 169 (13.9%)

136 803 (9.2%)
22 333 (1.7%)
14 543 (1.3%)

20:00 - 22:00
RTL Klub
RTL Klub
Duna TV
Farm 2x06
Gyertek át szombat este! 2x01 (P)
A fekete bojtár
808 010 (18.8%)
509 925 (14.4%)
289 440 (6.7%)
359 914 (22.4%)
258 950 (17.1%)
38 335 (2.5%)

22:00 - 00:00
TV2
RTL Klub
Duna TV
Harag
A nagy nap
Spartacus
290 368 (9.2%)
254 808 (12.1%)
127 756 (4.3%)
115 004 (8.3%)
145 318 (14.2%)
42 720 (3.2%)
 
Vasárnap Műsorcím Teljes lakosság 18-49

14:00 - 16:00
Duna TV Polipka 191 230 (8.1%) 25 563 (3%)

16:00 - 18:00
RTL Klub
TV2
Duna TV
Akit Buldózernek hívtak
Nim szigete
Hogy volt?!
366 427 (14.2%)
236 588 (8.9%)
214 543 (7.6%)
99 790 (11.2%)
77 398 (8.6%)
9 831 (1.1%)

18:00 - 20:00
RTL Klub
TV2
Duna TV
TV2

Duna TV
Híradó
Tények
Doc Martin 6x08 (ÉF)
Mr. Peabody és
Sherman kalandjai
Híradó
811 374 (24.5%)
538 111 (16.1%)
306 438 (8.4%)
238 377 (5.7%)

176 356 (5.5%)
197 032 (18.5%)
122 464 (11.4%)
31 480 (2.6%)
113 714 (8%)

10 214 (1%)

20:00 - 22:00
RTL Klub
Duna TV
Duna TV
TV2
A Karib-tenger kalózai 2.
Magyarország, szeretlek!
Jane Eyre
Elpuskázva
712 486 (16.9%)
532 244 (12.4%)
274 494 (6.8%)
243 442 (6.1%)
338 462 (22.5%)
33 506 (2.2%)
39 105 (2.4%)
127 694 (7.8%)

22:00 - 00:00
RTL Klub
TV2
Duna TV
A bakancslista
Elhagyott szoba
Jézus Krisztus Szupersztár
468 758 (15%)
83 927 (4.3%)
56 687 (2.8%)
279 032 (19.4%)
38 367 (3.8%)
21 026 (2%)

A nézettségi adatok az RTL Klub Sajtóklubjától származnak.
A kép forrása: RTL Klub Sajtóklub

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása