Meztelen szerelem és lóerő tavasszal a VIASAT-on

2016. március 23. - Jasinka Ádám

 A hazai, tavaszi tévés szezon eddig bejelentett újdonságai alapján azt hiszem, nem fogunk unatkozni, és jó látni, hogy a tévéadók nem csak az őszi, ténylegesen legnézettebb és reklámok szempontjából legfontosabb időszakra tartogatják a patronjaikat, hanem egész évben megpróbálják premierekkel feltölteni a műsoridejüket. Az RTL Klub, a TV2, és jó pár kábelcsatorna 2016-os tavaszi műsorairól ide kattintva tudhattok meg többet.

 A VIASAT sorozataival legutóbb a nagy premierhatározó cikknél foglalkoztam, de akkor még nem sok információval tudtam szolgálni, most viszont már be tudok jelenteni nem egy olyan újdonságot, amelyekre szerintem vevők lesznek a tévéadó nézői. Az egyik talán legfontosabb sorozatos újdonság az Amerikai Horror Story: Hotel című szezonja, melyben az eddig megszokott és megkedvelt színészeken felül láthatjuk majd az ebben a szériában nyújtott alakításáért Golden Globe-díjjal jutalmazott Lady Gagat is. A horrorsorozat mellett még az ördög is alászáll a VIASAT3 képernyőjére, de ne szaladjunk ennyire előre.

viasattavasz2.jpg

 A magyar kábelcsatornák számára szerintem az egyik, de talán az egyedüli nagy lehetőség a kiugrásra az, ha saját gyártású produkciókkal rukkolnak elő és itt most nem a különféle magazin- vagy főzős műsorokra, hanem a nem ritkán celebeket is felvonultató tartalmakra, realitykre gondolok. Ugyanis ezek azok, az ismertetőjeggyé is váló produkciók, amelyek ki tudják emelni a sorozatismétlések tengeréből az egyes tévécsatornákat, és nem csak, hogy önmagukban is jól szoktak teljesíteni, de nem ritkán fölhúzzák az előttük levő, és utánuk következő műsorok nézettségét.

 A VIASAT idén tavasszal nem egy, és nem is kettő, hanem rögtön három saját gyártású műsorral mutatja majd ki a foga fehérjét. A legelső, az április 14-én 21:00-kor a VIASAT3-on képernyőre kerülő Négy esküvő című produkció harmadik évada lesz, melyben a menyasszonyok újra ringbe szállnak azért, hogy még emlékezetesebbé tegyék életük talán legszebb napját. A szabályok a legújabb évadban is változatlanok lesznek; minden egyes körben négy menyasszony köti fel a fátylat, részt vesznek egymás menyegzőin és pontozzák többek között az ételeket, az italokat, a helyszínt és a ruhát is. A nézők minden héten két kiesőt láthatnak majd, és a negyedik esküvő után derül ki, ki utazhat el élete párjával egy külföldi nászútra. A Négy esküvő harmadik szezonjában azonban nem csak ismeretlen emberek fognak megmérkőzni egymással, ugyanis a műsorban mondja ki a boldogító igent Karda Beáta és Young G is.

viasattavasz3.JPG

 A második premier sokak kedvenc magyar, technikai autós magazinműsora, a Totalcar lesz, mely új részekkel április 16-án debütál a VIASAT6-on, meglepően baráti, 19:20-as kezdési időponttal. A műsor a brit Top Gear-rel ellentétben nem váltott műsorvezetőket, így továbbra is Winkler Róbert és Bazsó Gábor Karotta mókás-ironikus stílusában ismerhetjük meg a legújabb autókat, fejlesztéseket, a rutinos duó pedig bemutatja azt is, hogy mennyi érdekes technikai és kulturális leselkednivaló akad a közlekedés táján. A műsorban a két házigazda mellett feltűnik majd többek között Vályi István is.

 A harmadik saját gyártású premier az április 25-én, a VIASAT3-on este tíz órakor debütáló Ádám keresi Évát című párkereső műsor lesz. A reality kicsit már a címével is elárulja, hogy mitől fog eltérni a többi, hasonszőrű produkciótól. Az Ádám keresi Évát szereplői ugyanis egytől egyig meztelenek lesznek, így pedig nem csak ruháiktól, hanem gátlásaiktól is megszabadulva, tabuk és előítéletek nélkül ismerkedhetnek majd. A műsor játékosai egy egzotikus szigetre költöznek, és csupán személyes tárgyaikkal érkeznek meg a Csábítás partjára. Az édenkertben megvan minden, amire a szerelmeseknek szüksége lehet, azonban az idő rövid, így mihamarabb párt kell találniuk, miközben egyre újabb és újabb riválisok érkeznek, hogy elcsábítsák a kiválasztottat.

 A Szerelem szigetére, azaz a Csábítás partja utáni állomásra, csak azok a párok juthatnak el, akik között valóban izzik az a bizonyos szikra. A Szerelem szigetén - immáron felöltözve - eltöltött 24 óra után a pároknak el kell dönteniük, hogy együtt folytatják-e, vagy az édenkerti csupasz kaland csak egy rendhagyó emlék marad.

viasattavasz5.jpg

 A VIASAT-adókon látható premierek sorát erősíti majd áprilistól a Top Gear 21. évada, mely a Totalcar új szezonja után, 19:50-kor debütál a VIASAT6-on. A VIASAT6 kínálatát színesíti még az április 29-én 22:00-kor megnyitó Amerikai Horror Story Hotelje is, ahol a korábbi szezonokból már jól megismert színészeken felül láthatjuk majd többek között Lady Gagat és Matt Bomert (A nagy svindli) is. A VIASAT3-on április 22-én, 21:30-kor lesz majd látható a CSI: A helyszínelők történetét lezáró tévéfilm, valamint erre a tévécsatornára érkezik az amerikai FOX egyik idei újdonsága, a Lucifer című széria is, melyben az ördög annyira unja a pokolbeli létet, hogy feljön a Földre, ahol éjszakai klubot üzemeltet, majd egy szerencsétlen eset után besegít a rendőrségnek is kézre keríteni a rosszfiúkat. A sorozat premierje április 25-én, 21:00-kor lesz.

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

A képek forrása: VIASAT (fotó: Magócsi Ildikó (Négy esküvő), Szőke Richard (Ádám keresi Évát))

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása