Érkezik az első netflixes produkció a magyar tévékre

2015. november 24. - Jasinka Ádám

 Az amerikai streamszolgáltatók sorozatai közül eddig csak egy, az amazonos Harry Bosch - A nyomozó volt látható a magyar televíziók képernyőjén a FOX műsorán, és habár anno már az AXN streames felületén meg lehetett tekinteni magyarul a House of Cards, azaz a Kártyavár első évadát, valahogy annyira korlátozott lehet(ett) ehhez a hozzáférés, hogy olyan emberről még olvasni se nagyon lehet, aki látta volna szinkronosan ezt a sorozatot. A Kevin Spacey főszereplésével készült széria mellesleg érkezni fog majd az M2/Petőfi TV-re, de mégsem ez lesz az első netflixes produkció, amit magyar tévéadó be fog mutatni.

gyilkossag.jpg

 Ugyanis meg fogja ezt a politikai drámát előzni a talán legjobb krimisorozatnak tartott, kétszer is elkaszált Gyilkosság negyedik és egyben záró szezonja. A The Killinget az első két évada után kaszálta el az AMC, majd egy harmadik, a köztévén jelenleg is futó etapra feltámasztotta, de ismét elkaszálták, viszont a rajongók nagy örömére a Netflix egy hat részes, tényleg utolsó kört még készíttetett a dán alapokkal rendelkező, de a remake köntösből kilépő és önállóan is lenyűgözően hatásos Gyilkosság című sorozatból. A nem tévére készült negyedik szezont pedig a harmadik fináléja utáni héten, azaz december hetedikén kezdi el majd vetíteni a köztévé az M2/Petőfi TV-n és ezzel, ha közvetve is, de belép a hazai televíziós piacra a Netflix. (A jelzésért köszönet Desmondnak, pedig direkt figyeltem, hogy jön-e az új évad, de lecsúsztam róla.)

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

A kép forrása: huffingtonpost.com

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása