Sorozatpremierek és saját gyártások ősszel a TV2-n

2015. augusztus 14. - Jasinka Ádám

 A TV2-től az őszi kínálatot tekintve én személy szerint sokat vártam, mivel az RTL Klub főszezonjának műsorrendje elég kiszámítható és mivel már tavasszal, nyár elején bejelentették a legtöbb saját produkciójukat, így ha nem is pontosan, de vázlatosan lehetett sejteni, hogyan állnak majd ősszel a főműsoridőben. A TV2 viszont nyáron nem brillírozott és ugyan bejelentettek pár saját gyártást, sok kérdőjel volt a hétköznap estéiket tekintve.

tv2ezekmegorultek.jpg

 Az egyik, hogy követik-e a tavaly megfogalmazott, saját gyártást a főműsoridőbe elvet, vagy húznak egy meglepőt és sorozatokkal, filmekkel töltik meg a hétköznap estéket. Nos, valahol a kettő között lehet megtalálni az igazságot, hiszen a TV2-n lesznek saját gyártások és sorozat-, valamint filmpremierek is.

 A hétköznap esték állandó eleme marad a Tények és a Jóban rosszban, de behozzák melléjük az Ezek megőrültek! új évadát, amely augusztus 31-én, 20:05-kor debütál majd. A celebes szórakoztató műsort vélhetően majd Az 50 milliós játszma váltja, hiszen már elkezdték a forgatásokat ha jól olvastam, és A Kocka premierjével szerintem megvárják míg kifut az RTL Klub-on az 1 perc és nyersz!.

tv2atitkokkonyvtara.jpg

 A napi saját gyártások után viszont változatos lesz a kínálat. Hétfő és péntek esténként filmeket adnak majd, keddenként viszont országos adón is bemutatkozik A titkok könyvtára című sorozat, amit az Universal Channelen már láthattak a nézők. Az azonos című filmek folytatásának szánt széria után már országos premierként érkeznek a Hawaii Five-0 ötödik évados epizódjai.

 Szerdánként új időpontban is bemutatkozik a TV2-n, a korábban az RTL Klubon futott Hazudj, ha tudsz!, amelyet a Lángoló Chicago második évada követ, ami szintén nem magyar premier, mivel a SuperTV2-n már adásba került ez a szezon. Csütörtökönként új részekkel tér vissza a Frizbi Hajdú Péterrel és ismét az egyik legnézettebb műsorsávban, este fél tízkor lesz képernyőn ez a talkshow. A Frizbit az NCIS 12. évada követi, amelyből szeptember 3-án a 12x17-es epizódot láthatják majd a nézők.

 A hétvégékről egyelőre nem sok érdekesség mondható el, mivel a Sztárban sztárt nem vetik be még szeptember elején, de vélhetően nem változtatnak a bevált recepten és a második szezonhoz hasonlóan vasárnap este hétkor lesz majd adásban a műsor, mely után gyaníthatóan az Összezárva Friderikusszal második évada lesz képernyőn.

 A Milliomos szakács pedig mivel hetente egyszer fog jelentkezni, lehet hogy hétvégente kerül majd adásba, bár nem lenne annyira jó döntés, ha szombaton a Vigyél el! és a Hungary's Got Talent műsorsávjában vetítenék.

Hétköznap:

14:55: Az én bűnöm
15:55: Veronica aranya
16:55: Fiorella
18:00: Tények
19:30: Jóban rosszban
20:05: Ezek megőrültek!

Hétfő:

21:25: film
23:35: Doktor D (2. évad)

Kedd:

21:25: A titkok könyvtára (1. évad)
22:30: Hawaii Five-0 (5. évad)
23:35: Franklin és Bash (2. évad)

Szerda:

21:25: Hazudj, ha tudsz! (2. évad)
22:30: Lángoló Chicago (2. évad)
23:35: Életfogytig zsaru (1. évad, ism.)

Csütörtök:

21:25: Frizbi Hajdú Péterrel (új évad)
22:30: NCIS (12. évad)
23:35: Felejthetetlen (1. évad)

Péntek:

21:25: film
23:35: Charlie angyalai (1. évad)

A képek forrása: TV2 Sajtószoba

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.