Itt vannak az NCIS: New Orleans című sorozat magyar hangjai

2015. augusztus 05. - Jasinka Ádám

 Nagy meglepetésre a Viasat3 képernyőjén debütál majd az Amerikai Egyesült Államok egyik, ha nem ténylegesen is a legnézettebb sorozatának, az NCIS-nek a legújabb spinoffja, a történet szerint New Orleans-ban játszódó helyszínelős-nyomozós széria. A tavalyi tévés szezonban bemutatkozó NCIS: New Orleans köszönhetően talán annak is, hogy az első epizódjaiban rendre behozták az alapnak számító NCIS legkedveltebb szereplőit, igencsak jó nézettséget hozott és emiatt nem is volt meglepetés, hogy nem csak teljes, hanem második évados berendelést is kapott.

ncisneworleans.jpg

 Az NCIS-márka így három sorozattal (NCIS, NCIS: Los Angeles és NCIS: New Orleans) is képviselteti magát a tévék képernyőin, de arról sem szabad megfeledkezni, hogy az amerikai haditengerészethez most már inkább csak részben kötődő sorozatok igazi alapja a J.A.G. - Becsületbeli ügyek című széria volt. Ez csak azért érdekesség most a számunkra, mivel az NCIS: New Orleans egyik állandó szereplőjét az a Zoe McLellan alakítja, aki a J.A.G. utolsó, tizedik évadában is játszott, ám akkor a mostanitól eltérő karaktert formált meg.

 A sorozat főszereplője azonban nem ő, hanem az a Scott Bakula, akit a Quantum Leap - Az időutazóban, a Star Trek - Enterprise-ban és a Christie kalandjaiban is láthattunk már és ahány sorozatban szerepelt, kis túlzással ugyan, de annyi szinkronhangja volt már. A konstans változatosságot pedig ebben a sorozatban is fenntartják, hiszen a szinkronrendező, Aprics László egy elég meglepő párosítással állt elő.

NCIS: New Orleans

Scott Bakula - Bede-Fazekas Szabolcs
Rob Kerkovich - Karácsonyi Zoltán
CCH Pounder - Martin Márta
Zoe McLellan - Tóth Ildikó
Lucas Black - Varga Gábor
Daryl Mitchell - Mészáros Máté

Magyar szöveg: Tibély Krisztin
Szinkronrendező: Aprics László
Stúdió: SDI Media Hungary

Forrás: Viasat3 Facebook oldala
A kép forrása: entertainmentwallpaper.com

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása