Ismert színész lesz a Balatoni nyár egyik műsorvezetője

2015. június 10. - Jasinka Ádám

 A köztévé nyári kínálatának pár éve elengedhetetlen része a Balaton partjáról jelentkező közéleti, szórakoztató műsor, a Balatoni nyár, ami idén megújult formában, új műsorvezetőkkel és új időpontban jelentkezik majd.

balatoninyar.jpg

 A műsor eddig reggelente volt képernyőn, idén azonban az este hat órás Híradó előtt, délután négytől lesz látható és nemcsak a Balaton környéki programokból kapunk majd ízelítőt, hanem számos, az ország többi részében zajló eseményről is. A Balatoni nyárban emellett szó lesz friss, közéleti hírekről, érdekes, sokak számára fontos témákról, de helyet kap majd az ismeretterjesztés és a gasztronómia is. A sztárvendégek mellett szakértők is megszólalnak az egyes témákkal kapcsolatban, illetve lesz a műsorban egy humoros rovat, amit Litkai Gergely visz majd.

 A Balatoni Nyár műsorvezetői hetente párban fogják váltani egymást. Idén nyáron két színész, Kraszkó Zita és Simon Kornél, valamint Rátonyi Krisztina és Sipos Dávid Günther, a közmédia ismert arcai lesznek a házigazdák.

 A műsorhoz új főcímdal is készült, melynek szerzői Dorogi Péter (Intim Torna Illegál) és Balázs Ádám, az előadói pedig Odett, Meszes Balázs (Punanny Massif) és Dorogi Péter. A Balatoni nyár premierje június tizenötödikén lesz a Duna TV-n.

A kép forrása: mediaklikk.hu

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása