Ilyen lesz a köztévé nyara

2015. június 04. - Jasinka Ádám

 A Duna TV-re tervezett egyik újdonságról, a Ken Follett regényéből készült minisorozatról a minap már olvashattatok, most viszont lerántom a leplet a többi, nyárra tervezett műsorról is. A Duna TV-nél továbbra is az idősebbeknek fognak kedvezni, de lesz jó pár olyan alkotás, amit az odakapcsoló fiatalabbak is élvezhetnek majd. Az persze kétségtelen, hogy erősen meghatározó a nosztalgia, de vannak olyan filmek vagy éppen sorozatok, amiket én bevallom, szívesen megnézek annak ellenére is, hogy nem éppen mai darabok.

dunabalatoninyar.jpg

  A délután legfontosabb műsora a Duna TV-n a Balaton partjáról jelentkező, két órás műsor, a Balatoni Nyár lesz. Ez eddig reggelente volt képernyőn, most azonban, ahogy a rövid ismertető fogalmaz, sziesztaidőben kerül adásba minden hétköznap és friss, közéleti hírekkel, állandó rovatokkal, sztárvendégekkel és zenével várják majd a műsorvezetők a nézőket. A Balatoni Nyár miatt szünetre megy a Ridikül, Charlie viszont csak egy rövid pihenőt tart, ugyanis július 3-tól a finálézó Lola című telenovella helyére kerül kora délutánonként. A Charlie, majom a családban váltása július 27-től a Rex felügyelő lesz majd.

 A Duna TV főműsoridejében történő változások közül a legfontosabb szerintem az lesz, hogy az eddig minden hétköznap más tartalmat kínáló, Don Matteo utáni első, este fél nyolcas sorozatsávba A hegyi doktor - Újra rendel költözik, amiből így naponta láthatnak majd a tévézők új epizódokat és emiatt egy órával későbbre tolódik a heti sorozatokból álló műsorsáv. Ez a német sorozat amúgy nem lehet teljesen ismeretlen a köztévé nézői számára, ugyanis elődje, A hegyi doktor nagyon jó nézettséget hozott az akkor még nem nemzeti főadón.

dunatatort.jpg

 A két napi tartalom után a következő bontásban kerülnek adásba az esti sorozatok: hétfőn a JAG - Becsületbeli ügyek, kedden a Párizsi helyszínelők, szerdán a Szerelem és vérbosszú, csütörtökön a Szívek doktora, pénteken pedig a Brown atya lesz képernyőn. Azonban ezeken felül is lesznek még sorozatok hétköznap esténként, ugyanis hétfőnként új részekkel jelentkezik az ikonikus német krimisorozat, a Tetthely, amit július huszonhetedikétől a brit Sherlock második és harmadik évada vált majd. A Római helyszínelők nyáron szerda esténként fognak nyomozni, péntekenként pedig továbbra is Columbo oldja meg a rejtélyeket.

 A kedd és a csütörtök viszont a filmek terepe lesz, ugyanis előbbi napon szórakoztató alkotások (Királylány a feleségem, Casanova, Levelek Júliának, Hat nap, hét éjszaka), utóbbin pedig először Alain Delon, majd egy ötletes átvezetés után Jean-Paul Belmondo főszereplésével készült filmeket nézhetnek a tévézők. Az ötletes megoldás az lesz, hogy augusztus 6-án képernyőre tűzik a Két apának mennyi a fele? című filmet, amiben mind a két színész játszik.

 Azonban nem csak a hétköznapi, hanem a hétvégi Duna TV-s kínálatban is lesznek módosítások, ugyanis szombat délutánonként klasszikus alkotásokat (Nyugaton a helyzet változatlan, Fogjunk tolvajt!, Szent Johanna, Álom luxuskivitelben), este 19:30-kor magyar vígjátékokat (Csak semmi pánik, Hamis a baba, Hyppolit), utána pedig Oscar-díjas filmeket (Spartacus, Kínai negyed, Mephisto, A légy, Egy gésa emlékiratai, Amadeus, Édes élet, Annie Hall, Tortúra, Fargo) adnak majd.

 Vasárnaponként 19:30-kor családi filmek (Neveletlen hercegnő, Összekutyulva, Némó nyomában, Verdák, Krokodil Dundee), utánuk pedig első körben, június 21-től Az idők végezetéig című, Ken Follett regényéből készült minisorozat lesz adásban, majd a finálé után, július 19-től a sorozat helyére akciófilmek (Mission: Impossible, Olasz meló, Kettős kockázat, Nemzet aranya) kerülnek. A filmes vasárnapok alól június huszonegyedike csak a kivétel, mivel ekkor lesz a Magyarország Szépe szépségkirálynő-választás döntője.

 Az M2/Petőfi TV-n a gyermekeknek szóló tartalmak az eddigi nyolc óra helyett 20:30-ig tartanak majd. A Petőfi TV kínálata a Böngésző című műsorral kezdődik továbbra is és a nyári szünet ellenére folytatódni fognak a késő esti sorozatok (Borgiák, Gyilkosság, Egyszer volt, hol nem volt, Twin Peaks), valamint újra képernyőre kerül, igaz ezúttal hajnalban A médium. A Petőfi TV-n vasárnap esténként jelentkező Filmklub című műsor helyett nyáron filmek lesznek adásban (Elhurcolva, Ez a fiúk sorsa, Fifti-fifti, Kis-nagy világ), illetve szintén ezen a napon képernyőre kerülnek a köztévén is a Sikersorozat epizódjai.

 Az M3 kínálata egy vetélkedővel, a 18:30-kor kezdődő Ki marad a végén?-nel egészül ki, a sorozatsávot pedig egész nyáron a Bűvölet zárja majd este kilenc órától. Hétfőnként az alap kínálaton felül színházi estekkel, szombatonként kabaréválogatásokkal, vasárnaponként pedig nagysikerű magyar filmekkel (Csinibaba, A tanú, Tizedes meg a többiek) jelentkeznek majd.

Forrás: MTVA
A kép forrása: Balatoni nyár Facebook oldala, vibrio.eu

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Miszcsi 2015.06.07. 14:50:52

A kozteve amugy is a beka hatsoja alatt van, a marciusi nagy atszervezes ota meg jobban alasullyedt. A Balatoni nyar delutan 4-re valo athelyezesevel a nezettseg tovabb fog csokkenni. Valoszinu hogy a tavalyi mintara es a naaagy atszervezes ota megjelent apacastilusu oltoztetes lesz a divat, szegeny musorvezetok nyar helyett tavaszi oltozekben szerepeltek, most valoszinu hogy meg jobban feloltoztetik oket...

Jasinka Ádám 2015.06.07. 14:57:26

@Miszcsi: A minőségre gondolsz vagy a nézettségre? A műsoraik színvonala, már ami a Duna TV-n megy, saját gyártás és nézem, szerintem nem csökkent, a nézettség igen, de szerintem hozzák ugyanazt, mint az M1-en.

Miszcsi 2015.06.07. 15:29:05

@Jasinka Ádám: A Duna minosege szerintem mar regota sullyed ahhoz a szinvonalhoz kepest ami hajdan volt. Eleve avval hogy raeroltetik a kereskedelmi jelleget a kozmediara, higul a minoseg es esik a szinvonal.
Nezettsege az egesz kozmedianak csokken, foleg az atszervezes ota ami szerintuk siker, de a nezettsegi statisztikak nem ezt mutatjak. En pl a hirmusorokat neztem az atszervezesig, meg amikor ment a Kisvaros, akkor azt. Az atszervezes ota megcsomoroltem, egyreszt mert betettek a "daralogepeket" es idegesito az allandoan megjelenitett feliratozas valamint az apacastilusu oltoztetes. A hirmusorok korabbi oltoztetesi stilusaval nem volt gond, elegge kiegyensulyozott volt szerintem, viszont ott a kameravezetes/planhasznalat teren volt gond, gyakran elofordult hogy majdnem vegig vagy teljesen vegig ugyanaz a plan volt hasznalva, mintha nem is lett volna operator a kamera mogott...

Jasinka Ádám 2015.06.07. 15:58:34

@Miszcsi: A régi Duna TV-t nem te vagy az első, aki példaként hozza fel, hogy az bizony minőségi volt, tényleg lehet benne igazság. Ez a mostani nem lesz olyan, mint anno, már csak azért sem, mert ahogy te is mondod, a kereskedelmi adókra jellemző kínálat ide költözött. Ezzel viszont nincs probléma szerintem. Miért ne lehetnének a kereskedelmi adót idéző műsorok a köztévén? Nem a bulvárra gondolok, hanem a szórakoztató vetélkedőkre, magazinműsorokra, tehetségkutatókra. A legtöbb köztévé ad ezekből a műsorokból valamit, sőt, van olyan ország, ahol a köztévé szitkomokat és rengeteg amerikai (keményebb vagy könnyedebb) sorozatot is ad, amellett, hogy van bulváros/szórakoztató talkshow-ja és jó pár saját gyártása.

A kamerakezeléshez nem tudok mit hozzáfűzni, volt egy időszak, amikor sokat néztem a köztévét, a híradóit is, de nem figyeltem akkor ilyen szemmel a műsorokat. A most nézett híradókból sem nagyon tudok erre reagálni, talán két kamerával dolgoznak az RTL Klub-nál és viszonylag változatos beállítással, néha talán mozgatva is őket.

Miszcsi 2015.06.07. 18:52:01

@Jasinka Ádám: Lehetni lehet, de ne vigyek tulzasba es ne menjen el az egesz a kereskedelmi tevekre jellemzo "penzgyar" iranyba ahova a magyar kozmedia is tart. A nagy atalakitassal szerintem semmilyen szempontbol nem lett se szinvonalasabb, se minosegibb. Visszaterve a Balatoni nyarra, miert az eg szerelmeert kellett attenni a delutani idosavba ?! Tavaly nyaron nem volt egyetlen olyan adasuk se ami a nyarat sugallja, a musorvezetok kesotavaszian voltak oltoztetve. Ha annyira a nyaron van a hangsuly, akkor a musorvezetoket is aszerint oltoztessek...
Se RTL Klubnal, se TV2-nel nincs ez az erenycsosz apacastilusu oltoztetese a musorvezetoknek ami a nagy atszervezes ota meghonosult a kozmediaban. Kepi megjelenitesnel a TV2 atvette a kozmediabol az allandoan megjelenitett feliratozast, ott a kameravezetes total statikus, de naluk talan nincs operator csak robotkamera, viszont azt lehet iranyitni, de kenyelmesebb az uracskaknak egyszer beallitni es ugy tartani meg kozottuk valtogatni a kepet. RTL Klubnal tobb plan van hasznalatban es mintha a feliratozas sincs allandoan megjelenitve.

Jasinka Ádám 2015.06.08. 08:28:27

@Miszcsi: A Magyarország, szeretlek!-ben pont nincs ez az apácastílusú öltöztetés. Férfi vonalon eléggé megszaladt ott egy-két ruha, de szerintem változatosan öltöztetik fel a benne szereplőket. A Balatoni nyarat nem néztem, csak belekapcsoltam, de szerintem nem rossz ötlet egy ilyen, zenés, beszélgetős műsort délután adni. Én ezt kifejezetten jó ötletnek tartom, már csak azért is, mert így legalább eltérnek a TV2 és az RTL Klub által kínálat telenovella-délutántól.

Miszcsi 2015.06.08. 13:52:50

@Jasinka Ádám: Magyarorszag szeretlek! mas kategoria, az showmusor.
Nezd meg a hirmusorokat, ott ha osszehasonlitod a jelenlegi allapotot avval ami az atszervezes elott volt, latszik a kulonbseg, foleg a noi musorvezetok eseteben.