Friderikuszt is szabadságra küldi a TV2

2015. május 23. - Jasinka Ádám

 A TV2 június elején fog tavasziról nyári műsorrendre váltani, aminek keretében picit ráncba szedik mind a főadót, mind a SuperTV2-t és bemutatnak premier sorozatokat, folytatnak megkezdett évadokat és visszahoznak régen sikeres formátumokat. A részletes változásokról ide kattintva olvashattok bővebben.

osszezarvafriderikusszalhir2.jpg

 A nyári műsorrenddel kapcsolatban az egyik legnagyobb kérdés szerintem az volt, hogy mi lesz Friderikusz Sándor műsorával, képernyőn marad-e és ezáltal be merik-e vállalni a TV2-nél, hogy felvezetés nélkül, önmagában is helyt álljon az Összezárva Friderikusszal. Az előzetes tervek alapján ugyanis nem látszott, hogy mi a szándéka a tévéadónak ezzel a műsorral. A címből viszont kitalálhattátok, hogy mi a válasz és ezen nincs is igazán mit csodálkozni. Sőt, az utóbbi idők TV2-s műsorszerkesztési lépéseit látva kimondottan pozitív döntés született, mert egy sikeres, nézett formátumot kiégethettek volna azzal, hogy szinte nulla felvezetéssel képernyőn hagynak. Igen, tudom, hogy ezt nem lehet biztosra venni és kockázat nélkül nem lehet szakítani a nézettség dús koronájú fájának terméséből, de látva, hogy mostanában mi sikerült a TV2-nél és mi nem, én teljesen megértem ezt a lépést.

 Nem új keletű dolog egyébként ez a taktika. Magyar példát hirtelen nem tudok mondani, de elég csak megnézni, hogy az amerikai NBC tavalyi évének egyik legsikeresebb, legnézettebb sorozata, a The Blacklist (Feketelista) a The Voice felvezetésével tízmilliós átlag körül hozott, majd műsornapot és felvezető műsort váltva hat-hét millió körüli eredményre volt csak képes. Az Összezárva Friderikusszal persze nem váltott volna adásnapot, de szerintem sem a Tények, sem egy film nem lett volna képes olyan nézettséggel felvezetni, amivel tartani tudták volna az elmúlt időszakban hozott, bőven hétszázezer fölötti eredményt. Az évad utolsó része Az ének iskolája döntője után lesz adásban, azaz június hetedikén.

 Az Összezárva Friderikusszal rövid, hét részes első évadának sikerét látva szerintem nem kérdés, hogy lesz folytatás, mivel relatíve olcsó formátum és ősszel a Sztárban sztár felvezetésével még jobb eredményekre is képes lehet. Okosan kell taktikázni a TV2-nél, mert ebben sokkal több potenciál van, ha most, a nyár elején ilyen számokra volt képes.

A kép forrása: TV2 Sajtószoba

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása