Magyar nézettség: 40. hét - A konyhafőnök igazi nagyágyú lett

2014. október 07. - Jasinka Ádám

 Az RTL Klub őszre tervezett új műsorai közül A konyhafőnök volt az első, ami bemutatkozott és a nézettséget látva nem is csoda, hogy lesz második évada. A főzős reality ugyanis az első adáshetén hozott kevesebb mint kilencszázezer nézőt, a döntő alatt viszont bőven egymilliónál is többen voltak kíváncsi arra, ki is lesz A konyhafőnök.

 A műsor egyik érdeme nézettséget tekintve, ami talán a legfontosabb is, hogy ez volt az első olyan RTL Klub-os műsor, ami tudta verni a Tényeket. A két kereskedelmi adó híradói versenyeznek egymással és a teljes lakosságban a TV2 vezet, ám a főzős realityvel sikerült az RTL Klub-nak a Tények harmadik félóráját picit lehúznia. Számokban ez azt jelenti, hogy amíg a Tények és a Híradó egyszerre volt adásban (18:00-19:00) addig az előbbi 27-29%-os közönségarányt ért el a teljes lakosságban, amikor viszont bejött a képbe A konyhafőnök ez az érték már csak 22-24% volt.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy a TV2 új vetélkedője nem hozott valami acélos nézettség, és habár a fiatalok között népszerűbb volt, mint a felvezetése, a Jóban rosszban, a teljes lakosságban felemás az eredménye. Az Édes élet számainak persze jót tett az új felvezetés, de az Éjjel-nappal Budapest és a Barátok közt párosa ellen nem tud labdába rúgni. A másik érdekesség, hogy az M1-en nagyon jó nézettséget hozott A muskétások, de még a Cédrusliget is javított az előző előtti heti számihoz képest. A Maradj talpon! viszont mindenképp csalódás, nem hiszem, hogy a köztévénél ilyen nézettséget vártak ettől a népszerű műsortól.

 A hétköznap mellett a hétvége is érdekes volt a múlt héten, ugyanis az X-faktor duplázott és vasárnap is képernyőn volt. A Sztárban sztárral vívott párharcot a teljes lakosságban a TV2 nyerte, a célközönségnél viszont az RTL Klub tehetségkutatója volt a nézettebb. A hétvége másik nagy nézettségű showműsora a Magyarország, szeretlek! is új résszel volt adásban és ahhoz képest, hogy a két országos lefedettségű kereskedelmi adót közel hárommillióan nézték elég jó számokat hozott. Az M1 új szitkomja, a Fapad viszont hasonlóan kezdett, mint a Munkaügyek új évada.

 A sorozatok között a Taxi a teljes lakosságban, a Dr. Csont pedig a célközönségnél lett a legnézettebb. A részletes nézettséget a tovább mögött találjátok.

(Segítség: a műsor neve utáni szám a teljes lakosságra vonatkozik, ahogyan az utána levő, zárójeles százalék is, ami a közönségarány. A második adat a célközönségre, míg ahol elérhető volt ott a harmadik a 18-59-re vonatkozik.)

Hétfő:

TV2: A Macska: 537 330 (24.2%), 18-49: 125 648 (18.2%)

TV2: Tények: 994 827 (29.2%), 18-49: 297 036 (25.7%), 18-59: 469 399 (27.4%)
RTL Klub: Híradó: 813 078 (25.4%), 18-49: 243 359 (22.8%), 18-59: 400 984 (25.3%)

M1: Maradj talpon!: 275 760 (7.4%), 18-49: 61 167 (4.7%)

RTL Klub: A konyhafőnök 1x21: 1 060 286 (24.1%), 18-49: 446 286 (28%), 18-59: 607 007 (26%)

TV2: Jóban rosszban: 872 734 (18.6%), 18-49: 293 619 (17%), 18-59: 442 327 (17.4%)
M1: Híradó: 412 250 (8.8%), 18-49: 70 815 (4.1%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 961 623 (20.4%), 18-49: 423 951 (22.9%), 18-59: 558 503 (20.6%)
TV2: Bumm!: 869 156 (18.1%), 18-49: 320 641 (17.4%), 18-59: 476 243 (17.6%)

M1: Kékfény: 471 645 (10%), 18-49: 84 708 (4.6%)

TV2: Édes élet: 598 960 (13.6%), 18-49: 255 120 (14.2%), 18-59: 359 877 (13.8%)

RTL Klub: Barátok közt 7107-7108.: 1 019 255 (24.9%), 18-49: 370 158 (21.7%), 18-59: 532 640 (21.7%)
M1: Római helyszínelők - Árulkodó nyomok 1x05: 276 359 (7%), 18-49: 23 130 (1.4%)

RTL Klub: Dr. Csont 8x22: 585 274 (21.6%), 18-49: 285 942 (23.2%), 18-59: 387 210 (22.1%)
TV2: A dolgok állasa: 152 869 (7.4%), 18-49: 65 524 (6.8%), 18-59: 111 292 (8.2%)

Kedd:

TV2: Maricruz: 489 874 (24.2%), 18-49: 98 763 (16.4%)

TV2: A Macska: 546 713 (24.3%), 18-49: 112 721 (16.7%)
M1: Ridikül: 205 935 (7.8%), 18-49: 29 428 (3.7%)

TV2: Tények: 934 690 (28.4%), 18-49: 222 196 (21.6%), 18-59: 400 490 (25.4%)
RTL Klub: Híradó: 768 340 (24.9%), 18-49: 214 172 (22.6%), 18-59: 349 783 (23.9%)

M1: Maradj talpon!: 268 998 (7.4%), 18-49: 50 397 (4.3%)

RTL Klub: A konyhafőnök 1x22: 1 114 270 (26.3%), 18-49: 439 021 (30.9%), 18-59: 599 052 (27.7%)

TV2: Jóban rosszban: 791 282 (17.7%), 18-49: 251 878 (16.6%), 18-59: 397 259 (17.2%)
M1: Híradó: 411 682 (9.2%), 18-49: 77 645 (5.1%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 1 038 538 (22.2%), 18-49: 424 335 (24.9%), 18-59: 571 213 (21.9%)
TV2: Bumm!: 898 935 (19.1%), 18-49: 342 765 (20.6%), 18-59: 495 596 (19.5%)

M1: Cédrusliget 1x08: 352 948 (7.5%), 18-49: 37 891 (2.2%)

TV2: Édes élet: 569 004 (13%), 18-49: 222 868 (13.3%), 18-59: 317 743 (12.5%)

RTL Klub: Barátok közt 7109-7110.: 1 011 647 (25.4%), 18-49: 385 629 (24.3%), 18-59: 534 761 (22.3%)
M1: Gran Hotel 2x03: 208 575 (5%), 18-49: 19 327 (1.2%)

RTL Klub: A mentalista 6x12: 561 620 (20.2%), 18-49: 236 988 (19.3%), 18-59: 342 367 (18.8%)
TV2: Ragadozók: 207 145 (9%), 18-49: 135 166 (12.9%), 18-59: 166 155 (10.8%)

RTL Klub: XXI. század: 201 476 (14.3%), 18-49: 81 196 (11.8%)

Szerda:

TV2: A Macska: 548 883 (22.4%), 18-49: 116 165 (15%)
RTL Klub: Fókusz: 308 841 (12.3%), 18-49: 111 548 (13.9%)

TV2: Tények: 932 451 (26.8%), 18-49: 259 707 (22.2%), 18-59: 424 365 (24.3%)
RTL Klub: Híradó: 849 099 (25.8%), 18-49: 251 084 (22.9%), 18-59: 396 394 (24.1%)

M1: Maradj talpon!: 270 593 (7.2%), 18-49: 54 442 (4.2%)

RTL Klub: A konyhafőnök 1x23: 1 089 517 (25.3%), 18-49: 444 324 (29.4%), 18-59: 594 378 (26.7%)

TV2: Jóban rosszban: 858 861 (19.2%), 18-49: 262 633 (16.4%), 18-59: 404 274 (17.3%)
M1: Híradó: 369 135 (8.2%), 18-49: 64 240 (4%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 1 046 846 (22.8%), 18-49: 433 005 (24.8%), 18-59: 581 166 (22.4%)
TV2: Bumm!: 875 058 (18.8%), 18-49: 301 734 (17.4%), 18-59: 452 363 (17.4%)

M1: A muskétások 1x01: 380 560 (8.3%), 18-49: 73 863 (4.2%), 18-59: 199 915 (7.6%)

TV2: Édes élet: 530 106 (12.6%), 18-49: 214 469 (12.6%), 18-59: 280 347 (11.4%)

RTL Klub: Barátok közt 7111-7112.: 1 065 230 (26.6%), 18-49: 373 288 (22.4%), 18-59: 534 401 (22.7%)
M1: Szabadság tér '89: 173 676 (4.3%), 18-49: 29 450 (1.7%)

RTL Klub: Szulejmán 99.: 690 331 (24.8%), 18-49: 227 453 (18.9%), 18-59: 344 749 (20.2%)
TV2: Frizbi Hajdú Péterrel: 316 948 (11.5%), 18-49: 126 680 (10.6%), 18-59: 177 211 (10.5%)

RTL Klub: Híradó: 364 453 (21.1%), 18-49: 139 571 (17.1%)
TV2: Hawaii Five-0 3x09: 105 060 (6.9%), 18-49: 59 547 (8.3%)

RTL Klub: Házon kívül: 295 172 (22.2%), 18-49: 106 356 (17.1%)

Csütörtök:

TV2: Családi titkok: 312 220 (18%), 18-49: 70 853 (13.1%)

TV2: A Macska: 586 532 (23.6%), 18-49: 130 642 (17.9%)

TV2: Tények: 932 891 (27.2%), 18-49: 231 244 (21.5%), 18-59: 413 281 (25.1%)
RTL Klub: Híradó: 785 972 (24.2%), 18-49: 191 771 (19.3%), 18-59: 335 853 (21.9%)

M1: Maradj talpon!: 270 275 (7.2%), 18-49: 35 520 (2.9%)

RTL Klub: A konyhafőnök 1x24: 1 122 663 (25.9%), 18-49: 443 484 (29.7%), 18-59: 585 450 (26.3%)

TV2: Jóban rosszban: 797 963 (17.6%), 18-49: 261 253 (16.5%), 18-59: 402 279 (17.1%)
M1: Híradó: 417 248 (9.2%), 18-49: 65 364 (4.1%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 979 874 (21%), 18-49: 419 446 (23.6%), 18-59: 557 706 (21.4%)
TV2: Bumm!: 792 643 (16.8%), 18-49: 255 104 (14.9%), 18-59: 356 418 (14%)

M1: Fábry: 337 881 (7.4%), 18-49: 62 832 (3.5%)

TV2: Édes élet: 513 581 (11.9%), 18-49: 210 891 (12%), 18-59: 285 472 (11.2%)

Cool TV: Dr. Csont 7x01: 330 327 (7.9%), 18-49: 170 451 (9.8%), 18-59: 253 872 (10.1%)

RTL Klub: Barátok közt 7113-7114.: 1 019 148 (25.2%), 18-49: 387 033 (22.8%), 18-59: 548 717 (22.3%)

M1: Munkaügyek - IrReality Show 4x01: 148 046 (3.9%), 18-49: 46 692 (2.9%)

RTL Klub: Közeli ellenség: 417 033 (16.9%), 18-49: 165 459 (14.8%), 18-59: 266 886 (16.6%)
TV2: NCIS 11x18: 291 404 (10.8%), 18-49: 114 606 (9.4%), 18-59: 176 144 (10%)

TV2: 22-es körzet - A bűn utcái: 149 334 (9.5%), 18-49: 63 983 (8.8%)

Péntek:

RTL Klub: Az örökség: 265 784 (13.3%), 18-49: 61 458 (9.8%)
M1: Rex Rómában 14x05: 215 270 (10.1%), 18-49: 33 344 (5.1%)

TV2: A Macska: 573 904 (24.1%), 18-49: 123 693 (17.8%)

TV2: Tények: 897 891 (27.3%), 18-49: 248 525 (23.5%), 18-59: 395 470 (24.6%)
RTL Klub: Híradó: 785 413 (25.3%), 18-49: 221 615 (22.6%), 18-59: 364 291 (24.3%)

M1: Maradj talpon!: 284 731 (7.9%), 18-49: 48 368 (4%)

RTL Klub: A konyhafőnök 1x25: 1 177 351 (28.1%), 18-49: 441 207 (30.6%), 18-59: 645 029 (30%)

TV2: Jóban rosszban: 752 040 (17.2%), 18-49: 245 538 (16.2%), 18-59: 377 912 (16.7%)
M1: Híradó: 324 745 (7.4%), 18-49: 39 934 (2.6%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 957 065 (21.3%), 18-49: 392 862 (23.8%), 18-59: 551 987 (22.6%)
TV2: Bumm!: 794 289 (17.4%), 18-49: 238 390 (14.6%), 18-59: 373 926 (15.4%)

M1: Három férfi és egy kis hölgy: 312 294 (7.2%), 18-49: 67 158 (4.1%)

TV2: Édes élet: 496 673 (11.7%), 18-49: 185 487 (11.3%), 18-59: 258 953 (10.7%)

RTL Klub: Barátok közt 7115-7116.: 1 027 863 (25.5%), 18-49: 365 641 (22.8%), 18-59: 544 613 (23%)

TV2: Nyerő páros: 226 175 (9.6%), 18-49: 95 184 (8.9%), 18-59: 162 872 (10.6%)

RTL Klub: CSI: A helyszínelők 8x16: 476 956 (16.4%), 18-49: 196 765 (15.4%), 18-59: 286 655 (15.4%)

Szombat:

RTL Klub: Mint-a-kép: 229 107 (9.2%), 18-49: 106 006 (11.9%)

M1: Ég, föld, férfi, nő 2x01: 81 770 (3.2%), 18-49: 19 406 (2.1%)

TV2: Napló: 339 261 (12.4%), 18-49: 94 003 (9.7%)

M1: Gasztroangyal 7x01: 232 982 (7.4%), 18-49: 45 414 (4.3%)

RTL Klub: Híradó: 780 068 (22.7%), 18-49: 233 339 (20.4%), 18-59: 418 366 (23.1%)
TV2: Tények: 762 635 (22.1%), 18-49: 204 332 (17.7%), 18-59: 350 370 (19.2%)

RTL Klub: Fókusz Plusz: 1 093 422 (27.1%), 18-49: 371 877 (26.4%), 18-59: 580 223 (26.9%)
TV2: Transformers: 512 983 (11.3%), 18-49: 230 388 (13.4%), 18-59: 336 431 (13.2%)

RTL Klub: X-faktor 5x05: 1 808 474 (38.9%), 18-49: 741 478 (41.9%), 18-59: 1 038 114 (39.6%)
M1: Híradó: 319 451 (7.1%), 18-49: 49 842 (3.1%)

M1: Szerelmes Shakespeare: 161 009 (3.6%), 18-49: 40 689 (2.3%)

RTL Klub: Az éhezők viadala: Futótűz: 688 915 (24%), 18-49: 418 106 (30.8%), 18-59: 509 353 (26.8%)

TV2: G.I. Joe - A kobra árnyéka: 296 894 (10.3%), 18-49: 151 030 (11%), 18-59: 211 285 (11%)

Vasárnap:

M1: Formula 1 - Japán Nagydíj - Futam: 628 594 (34.8%), 18-49: 263 756 (36.6%), 18-59: 411 057 (39.7%)

RTL Klub: Az ördög jobb és bal keze: 448 395 (16%), 18-49: 125 358 (11.4%), 18-59: 223 987 (13.8%)

M1: Futball: OTP Bank liga: MTK Budapest - Nyíregyháza Spartacus FC: 218 347 (6.6%), 18-49: 44 460 (3.6%)

TV2: Tények: 987 784 (25.2%), 18-49: 326 619 (23.1%), 18-59: 510 645 (23.8%)
RTL Klub: Híradó: 922 115 (23.7%), 18-49: 275 118 (19.6%), 18-59: 486 044 (22.8%)

TV2: Sztárban sztár 2x05: 1 468 066 (29.2%), 18-49: 523 522 (26.5%), 18-59: 794 161 (27.7%)
RTL Klub: Taxi 1x05: 761 814 (15.9%), 18-49: 252 347 (14.2%), 18-59: 429 747 (16.3%)
M1: Fapad 1x01: 145 082 (3.2%), 18-49: 44 628 (2.7%)

M1: Híradó: 324 277 (6.4%), 18-49: 80 468 (4.2%)

RTL Klub: X-faktor 5x06: 1 306 974 (25.7%), 18-49: 615 170 (29.6%), 18-59: 807 073 (27.1%)

M1: Magyarország, szeretlek!: 462 774 (9%), 18-49: 73 633 (3.5%)

TV2: Mission Impossible 2.: 364 502 (13.6%), 18-49: 171 177 (13.6%), 18-59: 246 815 (14%)

RTL Klub: A nagy nap: 579 512 (19.8%), 18-49: 284 761 (20.7%), 18-59: 388 042 (20.1%)

A nézettségi adatok az RTL Klub Sajtóklubjától és a TV2 Sajtószobájától származnak.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása