A Megasztár egyik énekese váltja Szabó Zsófit a TV2 sorozatában

2014. szeptember 25. - Jasinka Ádám

 A TV2-nél, miután a Jóban rosszban egyik főszereplőjét alakító Szabó Zsófi az RTL Klub-hoz igazolt, kénytelen voltak szereplőválogatást tartani, hogy megtalálják a színésznő utódját, aki átveszi tőle Betty Tanakis megformálását. A felhívásra amatőr és színészi gyakorlattal rendelkező lányok is jelentkeztek, a legalkalmasabb azonban nem egy a csatorna számára ismeretlen ember lett.

nagyadri-kriszta.JPG

 A Megasztár hatodik évadában versenyző Nagy Adrit választották ki a szerepre, és mivel a nézők egy teljesen új Bettyt láthatnak majd, nem volt követelmény a rövid, szőke haj, azaz az előző színésznő lemásolása.

 „Régóta érdekelt a színészet, így nagyon boldog vagyok, hogy a stáb engem választott. Nagyon felpörögtek az események, ruhapróba, szövegtanulás és már az első forgatási napomon is túl vagyok. Még fel sem fogtam igazán, hogy mi történik.” – mondta Adri, akit a nézők először október végén láthatnak majd Bettyként.

Forrás: TV2 Sajtószoba

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása