Showder Klub - 13x02: Továbbra sem az igazi

2014. április 16. - Jasinka Ádám

 A Showder Klub tizenharmadik évados szezonkezdete megcsillantott valamit, amiből azt a következtetést vontam le, hogy a készítők talán jobban odafigyelnek a szereplőválogatásra és jó produkciókat engednek csak képernyőre. Persze az első rész se volt a legjobb, de legalább fele-fele arányban volt az unalmas és a zseniális humor, ami az utóbbi szezonokat elnézve egy egész korrekt arány. A második rész viszont ott folytatta, ahol az előző évad abbahagyta, s sajnos a Nagyok sem segítettek, akik olyan produkciókat hoztak, amin nem tudtam még elmosolyodni sem.

ShowderKlub4.png

- Én is tudok ám viccet mesélni, mondjuk nem vagyok egy Sas József Attila.

 A fellépők listáját olvasva úgy voltam, hogy ez borítékolhatóan szórakoztató rész lesz, ugyanis Kovács András Péter, Kőhalmi Zoltán és Mogács Dániel, és főleg utóbbi a múltkor olyan jó volt, hogy sírtam a röhögéstől és az arcizmaim is megfájdultak. A műsor becsületét azonban csak Dr. Mogács mentette meg, de ő is, saját magához képest színvonalán alul teljesített. A Szomszédnéni Produkciós Iroda pedig nem tartozik a kedvenceim közé. A tovább mögött folytatom.

 A műsorvezető Kovács András Péter volt, akiről tudjuk, hogy nem csak fellépésekre jár, hanem dolgozik a Rádiókabaréban is, valamint ő az egyik írója a Munkaügyek - IrReality Show-nak. A sok munka pedig meg is látszott a Showder-es előadásán, mivel egy-két közepesebb poénra futotta, de azok is csak kilengették a humorométer mutatóját.

ShowderKlub2.png

 A legnagyobb csalódást az abszolút kedvenc Kőhalmi Zoltán hozta, aki ha ismétel is picit, mindig olyan körítésben és előadásmódban csinálja a dolgát, hogy tudok rajta nevetni. A produkciója kicsit csapodár volt és nem is élveztem az anekdotáit. A Szomszédnéni Produkciós Iroda humorával úgy vagyok, hogy van amikor tetszik, de nem vagyok a rajongójuk. Az előadásuk nem volt igazán vicces, nem mondom, voltak poénok, de megint csak a közepes színvonalat tudták megütni.

ShowderKlub3.png

 A harmadik fellépőtől, Mogács Dánieltől sokat vártam, főleg, hogy amit a múltkor művelt az bekerült az all time kedvenc stand up-jaim közé. Talán ő az egyik olyan, akinek fejlődött és javult az előadásmódja, a technikája. Persze, aki nem bírja, ha ordibál vagy ordenáré hangon beszél, annak nem is fog tetszeni, mert elriaszthatja, de ennél sokkal többet tud, amit az egyik Comedy Central-os fellépésén is hozott; színészkedni. A Dr. Mogácsos történet viszont nem jött be, s habár az adásból ez tetszett a legjobban, azért az első rész közelében sem voltak. Kár, pedig most tényleg a bejáratott és tehetséges előadók léptek színpadra.

5/10

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása