Ezek a magyar dalok versenyeznek az Eurovízióért

2013. december 11. - Jasinka Ádám

 Az Eurovíziós Dalfesztivál kiugrási lehetőség az énekeseknek, együtteseknek, hiszen egy több milliós nézettségű műsorban mutathatják meg magukat, aminek már a selejtezőit is árgus szemekkel figyelik a szakavatott újságírók. A magyar előadók pedig ki is használják azt, hogy a köztévé harmadik ízben is megcsinálja (a saját konyhára is remek nézettséget hozó) magyarországi selejtezőt, A Dalt.

 A műsorra jelentkező több száz dalt egy tíz fős előzsűri nézte és hallgatta át, majd kiválasztották azt a harminc zenét, ami bekerült a három adásból álló selejtező körbe. Az élő adások műsorvezetői Novodomszky Éva és Gundel Takács Gábor lesznek, míg a zsűriben Kovács Kati, Rúzsa Magdi, Rákay Philip és Csiszár Jenő foglal helyet.

A kiválasztott harminc közül párat meg is hallgathattok, s listát el is olvashatjátok a tovább mögött.

Bogi – We All
Hien – The Way I Do (Ezt érzem igazán)
Király Viktor – Running Out Of Time (Miért?)
Radics Gigi – Catch Me (Kapj el)
Kelemen Csaba “Lil C” – Break up
Oláh Ibolya – Egy percig sztár
Király Linda – Everything (Mint te vagy)
Gájer Bálint – Elmaradt Pillanatok
Music Fabrik – This is my Life
Polyák Lilla – Karcolás (Rise again)
Group n Swing – Retikül
Szabó Leslie – Hogy segíthetnék
Vastag Tamás – Miss One Smile (Állj meg világ)
Takács Noémi – Minden mosoly
Depresszió együttes – Csak a zene
Dér Heni – Ég veled (Next Please)
Pál Dénes – Brave New World (Szép új világ)
Mystery Gang – Játssz még jazzgitár
Tóth Johanna “Joni” – Waterfall (Húz az ár)
Kállay-Saunders András – Running (Hova szaladnál?)
To Beat or not to Beat – Camon Babe (Meg akarom mondani)
Szécsi Saci és Böbe – Born To Fly
Belmondo – Miért ne higgyem
New Level Empire – The Last One (Az utolsó)
Cserpes Laura – Úgy szállj (Fly)
Honey Beast – A legnagyobb hős
Batta Zsuzsanna “Marge” – Morning Light (Reggeli fény)
Knoll Gabi (Egy másik zenekar énekesnője) – Sweet Memories (Emlékek)
Fool Moon – It Can’t Be Over (Ha vele vagyok)
Extensive – Help Me (Ments meg)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kaamir 2013.12.12. 13:03:37

Szégyen az egész, a zsűri meg az előadók is.

Mondjuk az Euróvízió a legocsmányabb könnyűzenei moslék-főzde, szóval oda pont jó lesz bármelyik híg-takony ezek közül.
süti beállítások módosítása