Színészek régi vágásban – 1. kör

2013. december 06. - Jasinka Ádám

 A nosztalgikus vonalat próbálom becsempészni a blogra, de amikor direkt régi sorozatokról írtam akkor nem voltam elégedett annyira az írásokkal, és az általam kevésbé ismert szériákról nem tudtam olyan bejegyzést összehozni, ami ne lett volna túl szakkönyves. Az akkor és most felépítésű cikk pedig túl sok munkát igényelt, ami ugyan nincs ellenemre, mivel szeretem böngészni az adatbázisokat, de az egész írás nem volt olyan kiforrott és olvasmányos, mint amilyennek szerettem volna megírni.

 A régi sorozatokat viszont nem csak így lehet a blogra felskiccelni, s erre jött egy játékötlet. A lényeg az, hogy a most ismert és népszerű színészekről előkeresünk pályakezdő kópiát és nektek ki kellene találni, hogy ki van a képen. A kép többi része és a megfejtés a tovább mögött.

NSzR1.PNG

 A megfejtés fehérrel: Az első feladvány viszonylag egyszerűbb, ugyanis Jim Caviezel jellegzetes arcformáját azért meg lehet ismerni. A Person of Interest badass szereplője a Gyilkos sorok tizenegyedik évadának tizenhatodik részében szerepelt. Az érdekesség az, hogy A célszemélyben Széles Tamás, filmekben Kárpáti Levente, míg ebben a sorozatban Hujber Ferenc a színész magyar hangja.

NSz1.PNG

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása