13/14: Dads – 2 rész után

2013. november 03. - Flankerr

 Ezt így hogyan? Minek? MIÉRT??

 Vészes időhiány miatt meghoztam azt a komoly döntést magamban, hogy az idei újoncok közül szinte semmibe se nézek bele, mert minek sietni, meg amúgy is komoly lemaradásaim vannak a már eddig is nézett sorozataim terén. A Dads-el kivételt tettem, aminek két oka volt: Seth Green, és a szériához a nevét adó Seth MacFarlane.

vlcsnap-2013-09-20-22h46m13s241.jpg

 Sok ismerősnek, barátnak szoktam mondani, hogy film, sorozat elé sose szabad túl nagy elvárásokkal leülni, mert akkor csalódás lesz a vége, és még a rakott krumplinak is moslék íze lesz. A fent említett két név miatt voltak elvárásaim, de minimálisak. Valami egyedire, és főleg viccesre vágytam, ami talán egy sitcom esetén nem bűn. Ehelyett kaptam egy olyan konzerv izét, amihez képest a Two and a Half Men maga az üdítő frissesség.

vlcsnap-2013-09-20-22h48m48s53.jpg

 Már a kiinduló helyzet is kicsit gagyi: két játékprogramozással foglalkozó középfiatal férfi apukái odaköltöznek hozzájuk, hogy jól megkeserítsék az életüket, persze nem szándékosan. Ez már úgy hangzik, mint egy béna Chuck Lorre esszencia. Az eredmény pedig sokkal rosszabb. Eleve nem kedvencem az aláröhögős multikamerás formátum, de itt bónusznak sikerült túlvezérelni a röhögés hangerejét, ami kifejezetten idegesítő és még jobban zavaró.

 Persze ha jó poénok, újszerű megoldások, kifinomult humor lenne, észre se venném. De a Dads alig vicces. Az írók valószínűleg betörtek az Előző 20 Év Béna Szitkomjai És Elcsépelt Megoldásai raktárba, és amit ott találtak, gátlástalanul beépítették. Kínosan elavult poénok, százszor újrahasznosított helyzetek (csak szólok, hogy a japánok buknak az iskolai egyenruhás csajokra, nem a kínaiak) koncepciótlanul egymásra hányva. És még ezekből is a rosszabbak.

vlcsnap-2013-09-20-22h57m16s217.jpg

 A szereplőgárda nem rossz, de láthatólag ők is szenvednek az eléjük rakott anyag silány minőségétől. Az én időm ennél sokkal értékesebb, szóval egy gyors SWOT analízis után arra jutottam, hogy a Dads részemről ennyi volt, két rész után kasza. A kinti nézettsége nem szakított istrángokat, de a FOX-nak a keddi sitcom blokkjánál úgy látszik a közepesen rossz nézettség is megfelel (vagy csak nincs jobbnak gondolt újoncuk a helyére), berendelték teljes évadra, 22 részre a sorozatot. Lelkük rajta.

3/10

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása