Három rész után: Szitkomok

2013. október 27. - Jasinka Ádám

 Az idei új sorozatok között több kedvemre valót találok mint a tavalyi évadban, ahol csak kettő szitkomot (The Mindy Project, The Neighbors) kértek be második szezonra, igaz egyik se tetszik igazán. A felhozatal viszont kecsegtetőbb, hiszen mind a Brooklyn Nine-Nine, mind a Trophy Wife igazán jó vígjáték sorozatok. Ebben a bejegyzésben viszont csak három szitkomot nézünk meg, hogy milyen a minősége, fejlődnek-e a szereplők és mire képesek az írók.

TROPHY WIFE

 Az első rész arról győzött meg, hogy ebben a sorozatban káosz lesz, de a jó értelemben. A sok ex-feleség és gyerek miatt az ember pont ezt a fajta kaotikus családi légkört várná; kapkodó jelenetek, villámgyors párbeszédek, odamondott fricskák és máris a zajos házban érzi magát a néző. Az egésznek ettől van életszaga és a klisék ellenére roppant szerethető stílusa.

vlcsnap-2013-10-27-14h37m26s250.png

 A színészeket nagyon jól választották ki, hiába nincsenek kidolgozva teljesen a karakterek, a játék eladja őket, s hozzák azt a pluszt, amivel igazán működik a kémia. A pilot hektikusságát az írók megoldották úgy, hogy minden szereplő kapjon játékidőt, s szórakoztató humora legyen a szériának. A családi szitkomoknál nem igazán lehet újat hozni, s a Trophy Wife nem is akar dobbantani, rétegsorozat lenni. Az alapötlet fűszerességét bejáratott formulákkal keverik.

7/10

THE GOLDBERGS

 A pilot tetszett, de már akkor is látszott, hogy a tipikus, családi szitkomokra jellemző jegyeket fogja hozni. Azonban az 1980-as éveket idéző hangulat, viselkedési formák és szóhasználat miatt úgy gondoltam, ez a széria, ha újra is futja a már más sorozatokban látott családtagok közti összezördüléseket, mégse lesz tucat. Átalagos és tucat nem is lett, de valahogy az egész beállt egy közepes szintre, amit a visszavett ordítások és kisípolt káromkodás nem tud eladni nekem.

vlcsnap-2013-10-27-13h52m08s228.png

 A család jól van felépítve, a szereplők is tetszenek és az egyes részekhez kerített történetek is jók. Nem majmolják a hasonló stílusú vígjáték sorozatokat és az egésznek kellemes a hangulat, de valahogy nem nevetek a poénokon. A Trophy Wife-nál, ha egy jelenetben nincs is vicc, akkor is az egésznek hangulata és a karakterek szórakoztatóak és élvezetesek annyira, hogy ne unatkozzam. A The Goldbergs pedig nem jön be annyira.

5/10

THE MICHAEL J. FOX SHOW

 Az első rész nem tetszett, zavaros volt és a kamerába beszélés miatt Modern Család utánzásnak tűnt. Az egész olyan családi szitkom, amiben a szereplők közti dinamika van, hogy nagyon szórakoztató, de van, hogy érdektelenül unalmas. A kettő között nem igazán mozognak az írók. A kedvenc poénom a második epizódban volt, ami annak ellenére, hogy nem egetverő, roppant vicces.

vlcsnap-2013-10-27-14h36m33s245.png

 Azonban egy-két jó szófordulatot, élvezetes helyzetkomikumot leszámítva egysíkúak az epizódok, kliséket kapunk, amik tudnának szórakoztatóak lenni, de valahogy az egésznek semmilyen a hangulata. A szereplők hiába játszanak jól, ha a humorosnak szánt dialógusok nem ütnek. Kellemes, matinésávos sorozatnak is közepes.

3/10

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.