Under The Dome – 1x06: Végtelen szomjúság

2013. augusztus 01. - Jasinka Ádám

 Ez. Az. Ami. Kellett. Nekünk. Szimplán ennyi, ezt a részt olyan szinten rakták össze, hogy élvezet volt nézni. Minden megvolt benne, amit az első öt részből hiányoltam, és végre újra hozták az írók azt a színvonalat, mind a látvány, mind a történet terén, amit az első részben. A második évadot berendelték, s jó látni, hogy ez a rész bitang erős, már ha az előző, harmadik-negyedik részes teljes káoszhoz mérjük.

vlcsnap-2013-08-01-21h35m58s47.png

 Azt már megszokhattuk, hogy heti esetekkel bombáznak minket, hol tűzzel, hol rakétával kell megküzdeniük a burával elzárt város lakóinak. Azonban ezek közül kevés volt igazán hatásos, már ami a hangulatot illet. Ugyanis olyan szereplők kerültek veszélybe, akik vagy a történet szempontjából érdektelenek, vagy simán nincsenek kidolgozva, így izgulni sem tudunk értük. Viszont a hatodik részben olyat alkottak a készítők, hogy öröm volt nézni, még ha butaságokat el is követtek.

vlcsnap-2013-08-01-21h34m04s189.png

 Ugye az első jelenetet rendesen odarakták, a hangulat már meg is volt. Ez megidézte az első részes remek képsorokat. Leesett az állam, annyira meglepődtem, mivel ilyen jellegű akciót a hatodik részben, főleg annak elején nem igazán vártam. Aztán el kezdtem gondolkodni, hogy mégis egy teherautó, az elzárt kisvárosban, zárt boltok mellet, mégis mi a fenéért kószál? Persze, lehet hogy a munkásnak ez a járműve, nem személyautóval, hanem a kamionnal közlekedik, de akkor is hagy az egész kérdést maga után. Ezért érzem butaságnak ezt, hiába ötletes megoldás látvány szempontjából, ha kicsit banális.

vlcsnap-2013-08-01-21h39m55s98.png

 Ezzel pedig meg is kaptuk a heti problémánkat, ami az első igazán komoly. Vízellátás. A város víztornya kilőve, ahogyan a tó is. Ez pedig meghozza végre azt a pánikot a lakosokban, amit részek óta várok. Igazi tömegjeleneteket, verekedéseket, szinte egymás öldöklését látjuk, az ilyen őrületet, pánikot - ami szerintem szükséges eleme az ilyen apokaliptikus szériáknak – pedig imádon a sorozatokban. A megoldás pedig első osztályú.

 Annyira jól átadják a tömeg hatását, a zűrzavart, hogy maga a néző sem tudja követni, hogy ki hol van, mit csinál. Persze nem úgy érik ezt el, hogy rángatják a kamerát és mindenki csak a levegőt csapkodja. Sikerül a zavargást úgy megcsinálni, hogy megkomponált, élvezetes, látványos és követhető legyen. Az ilyen szituáció pedig kihozza az emberekből a legrosszabbat. Erre pedig remek példákat látunk.

vlcsnap-2013-08-01-19h03m49s138.png

 A hatodik részben nem egyszer játsszák ki a lepjük-meg-a-nézőket kártyát, ami néha elég rendesen sokkolt, főleg, hogy az egyik szimpatikus, igaz megint nem annyira kidolgozott, karaktert megölték az írók. Itt tényleg zilált, foggal-körömmel vívott verekedést láttunk, ami nem kicsit volt ijesztő és ezzel együtt piszkosul élvezhető. Amennyire leszóltam a sorozatot, hogy szinte semmi nem történik, és mindenki úgy csinál, mintha a bura nem is lenne, ebbe a részbe annyi impulzust írtak, hogy megcsinálták az évad legjobb részét.

vlcsnap-2013-08-01-21h39m10s160.png

 A szereplők fejlődtek, igaz vannak, akiket nem árnyalnak annyira, de jellemfejlődés volt. A szinte kötelező szerelmi szálas klisét kijátszották, nem örültem annyira neki, de megbocsátható nekik az egész rész tükrében. Szó szerint a hatása alá kerültem ennek az epizódnak.

Értékelés: A múltkor résznél írtam, hogy aki kaszálta az nézze, mert megéri. Na megint ezt mondom, mert aki parkolópályára tette az feltétlenül nézze tovább, ezért a részért megéri, annyira remekül vezették a történetet, építették fel a hangulatot, hogy a katarzist elérték, ellentétben az előző, levegőben logó történetszálakkal. Ezt összerakták, a csudába.

8/10

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása