Botrány - első rész

2012. október 12. - Jasinka Ádám

 Tavalyi ugyan, de írok a Botrányról is. Az eredeti címén Scandal, egy elsőre nem sok érdekességgel kecsegtető sorozatnak tűnt, és ezért sem kezdtem bele a tavalyi szezonban. Most viszont megnéztem az első évad első részét és azt kell mondjam, tetszik.

scandal.png

 A sorozatot az a Shonda Rimes gondolta ki, aki a Grace klinikát és a Doktor Addison-t is elkészítette. Mivel két sorozata az ABC csatornán van képernyőn, így új ötletét, a Scandal, ami nem orvosi sorozat, az ABC valósította meg.

 A sorozat alapja az, hogy a főszereplőnő, Olivia Pope (Kerry Washington) egykor a Fehér Házban dolgozott és befolyása ennek is köszönhető, viszont már nem dolgozik az elnökségnél. Saját irodát vezet, ügyvédekkel dolgozik együtt, azonban nem szimpla ügyvédi irodát igazgat, hanem egyfajta problémamegoldó ügynökséget. Olivia Pope és csapatának a dolga nem feltétlenül a bűnös megtalálása, hanem inkább a segítséget kérő ügyfél segítése, és tisztázása, ha valóban ártatlan.

 A sorozat első része úgy kezdődött, hogy egy hölgy sietett egy vakrandevúra, amiről kiderült, hogy állásinterjú. Majd mikor a hölgy meghallotta az Olivia Pope nevet jött a szokásos klisé; "Olivia Pope? Az az Olivia Pope?". Csak, hogy az arcunkba nyomják, Olivia Pope milyen befolyásos ember és milyen híre van. Ezt eltekintve a kezdés nem volt rossz, viszont a Columbus Short alakította karakter eddig az, mi nem tetszik, erőltetett, és nagyon nem volt több mondata, mint a "gladiátorok, öltönyben". A többiek jók és kellemes a sorozat.

 Epizódikus lesz, de nem baj. Viszont nem az a szokásos technikai vívmányokat és kütyüket alkalmazó nyomozás, inkább kutakodnak és gondolkodnak. Maga a nyomozás nem kap akkora szerepet, inkább az emberi érzések és magam Olivia Pope van középpontban. Olivia Pope karaktere olyan, mint Sherlock Holmes. Gyors és pergőek a gondolatai, gyakran a többiek előtt jár és eléri, amit szeretne. Viszont Sherlock Holmes-szal ellentétben előkerül a magánélete, és az ismerőseihez fűzödő viszonya, valamint nem annyira antiszociális.

scandal3.png

 Kerry Washington jó választás volt a főszereplőre, rendkívül nőies, karakteres és remek színész. Kedvelem az olyan hölgyeket, mint ő, és előnyösen öltöztetik fel. A többi színész is jó, nem láttam azt, hogy erőlködnek, természetesen játszottak. Valamint elmondható, hogy jól mutatnak a képernyőn.

 Az első részben egy volt katona lett az ügyfelük, aki vállata volna a börtönt, mintsem beismerje, hogy meleg. Ugyanis az alibit biztosító férfi, a katona barátja. Ez volt az egyik történet, a másik Olivia Pope és az Amerikai Egyesült Államok elnökének kapcsoltata. Oliviát ugyanis megkéri az elnök, hogy segítsen neki, mivel egyik alkalmazottja képes lehet kiteregetni olyasmit, hogy köztük szexuális kapcsolat volt, persze az elnök ezt tagadja, miközben nem alaptalan a vád.

scandal2.png

 A rész végén kiderül, hogy Oliviának és az elnöknek is volt viszonya, és mikor Olivia az ösztönei hallgat, nem pedig az elnökre, kiderül, hogy a lány, aki ki szerette volna teregetni a szennyest igazat mondott. Olivia egyik képessége az, hogy az ösztönei nagyon jól működnek, észreveszi, ha valaki hazudik, és csak annak az ügyét vállalja el, akiben megbízik és látja rajta, igazat mond.

Értékelés: A Scandal nagyon jó. Nem a tipikus nyomozós sorozat, epizódikus, de van egy átívelő történet és a szereplők magánéletéről is értesülünk. Vannak jól elhelyezett pillantások, amik segítenek abban, hogy megértsük a csapat tagjai közötti kémiát. Az első rész alapján tetszik a sorozat. A rész közepe felé, már nem erőltették annyira az Olivia Pope-jelenséget, maga Olivia Pope megmutatta, hogy milyen jó is a maga szakmájában.

7/10

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása