Ez lesz ősszel a TV2-n

2012. augusztus 11. - Jasinka Ádám

 A TV2 az őszi műsorrendre augusztus 27-én áll át, ami azt jelenti, hogy a megszokott műsorok új részekkel jelentkeznek a csatornán. A Jóban Rosszban ellenben már augusztus 21-én visszatér, a Barátok Közttel egyszerre. A nyáron sokszor változtatott napi főműsor ismét változik.

 A Tények megmarad a szokásos 18:30-as sávban, ám az egy óra helyett, egy szerintem sokkal nézhetőbb 30-40 perces híradásra csökken. A híreket a Hal a tortán követi majd, ami valószínüleg ismétlés lesz. 20:05-től egy fél órás Aktív kerül képernyőre a közéleti hírekkel. Az Aktívot két 25 perces Jóban Rosszban rész követ majd, aminek a beharangozója, promója már egy jó ideje képernyőn van a TV2 ajánlói között. A két új rész után visszatér a kilencedik évaddal hétfőnként az egyik személyes kedvenc sorozatom, az NCIS, amit a testvérsorozata, az NCIS: Los Angeles követ. A krimihétfőt a Célkeresztben című sorozat zárja.

 Kedden semmi különös nem lesz a TV2-n. Idén sem kerül a keddi napra sorozat a csatornánál, ahogy a csütörtök és a péntek is főműsoridőben sorozat nélkül telik a TV2-n. A 21:30-as sávot filmek töltik ki.

 Szerdán azonban visszatér a TV2 másik két olyan sorozata, amelyek a nyolcadik évadot járják, ami mint tudjuk mindkét széria esetében az utolsó. A Doktor House és a Született feleségek jó eséllyel még 10 hétig lesznek képernyőn, mivel ennyi rész van vissza belőlük. Az érdekes lesz, hogy a TV2, hogyan oldja meg azt, hogy a nyolcadik évados szériák között van annyi különbség, hogy a Született feleségek huszonhárom részes, míg a Doktor House huszonkét részes utolsó évaddal rendelkezik, azaz a Született feleségek egy héttel később ér véget, mint a Doktor House. Én úgy oldanám meg, hogy a Született feleségek megkapná az évadzáróra felvezetője helyét, esélyt adva, hogy szép számokkal búcsúzzon. A másik kérdés, hogy a szerdai űrt mivel fogják kitölteni. A csatorna szerintem szeretene egy olyan sorozatot beszerezni, ami nagyjából ennyi évadot meg fog élni. A CBS által idén szeptemberben kezdődő Elementary lehet a legnagyobb esélyese a szerdai napnak az NBC-s Chicago Fire mellett, ami kicsit Harmadik műszakos tűzoltós sorozatnak ígérkezik. Az Elementary pedig az amerikai Sherlock Holmes lesz. A BBC által újra feldolgozott karakter hatalmas siker és zseniális sorozat. Ezt irigyelte meg a CBS és úgy gondolta csavar a szokásos történeten. Ugyanis Watson nő lesz. Jónak ígérkezik.

 A TV2 ezeken felül minden hajnalban az aktuálisan adott sorozatot, filmet megismétli és egyéb ismétléseket is ad azoknak, akik ilyen időszakban szeretnek TV-t nézni.

 A hétköznapok egy szóval nem a sorozatokról fognak szólni. Hétvégén azonban lesz egy újdonság, legalábbis négy hétig biztosan. A TV2 nagyjából egy évvel ezelőtt leadta Ken Follett regénye alapján készült A katedrális című sorozatot. Ezt elsőre kicsit éjfél köré tették, pontosan nem emlékszem mikor adták, de késő este volt. Most viszont sokkal jobb időpontra tették. Szombatra és tényleg főműsoridőbe. A négyszer két óra filmnek is beillik részenként ezért jó választás a 21:35-ös kezdés szeptember 1-jén.

 Vasárnap sem lesz semmi változás a TV2-nél, megmarad a Tények, a Napló és az utána levő hely a filmeknek. Azt, hogy a The Voice mikor kezd nem tudni. Ha abból indulok ki, hogy szombatra teszik, azaz bevállalják a nem nézőbarát idősávot, mivel az X-faktor ott lesz, azaz beleviszik a nézőket a választásra, ez nem jó, de lehet nagyon meg akarják mutatni, hogy képesek legyőzni az RTL-t, már ha ehhez volt RTL-eseket is alkalmaznak. Szóval, ha szombatra kerül a műsor akkor az nem mostanában lesz, hiszen A katedrális négy részes, azaz szeptember huszonkilencedike lehet az indulás napja, ha szombaton lesz.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

scottish 2012.08.11. 11:47:29

Gondolom, jó szokás szerint minden átmenet nélkül váltanak át House-ban az új évad folytatására. Lesz majd anyázás.

Shopping 2012.08.11. 12:37:39

TV2 hirado:
-megkéselte élettársát
-kiugrott az ablakon
-lakástűzben meghalt
-megtámadta a kutya
-kirabolták a karakonszörcsögi kisboltot
-orvosi műhiba miatt meghalt

Ezeket követően, átmenet nélkül :
-fokhagyma fesztiválról beszámoló
-kétfejű kecske született valahol
-TV2 celebnek ellopták a kocsiját

Lehet én vagyok oldschool, de ezt híradónak nevezni kicsit túlzás.

Ezt követően Trutykó meginterjúvol egy megögyvezült nőt, és arról kerdezgeti hogy érzi magát. (??)

Majd simulékony papp gergely hajlong,( minden egyes bejátszás előtt...)

Szerintem, ezeken semmilyen újítás nem segít...

Viktus 2012.08.11. 14:06:40

Ez a tv2 miből él? mert a posztolón kívül emberről nem hallottam mostanság aki még nézné ...

lekvárzsibbasztó 2012.08.11. 16:39:54

tehát továbbra is fosssssss!!!!!!

földes82 2012.08.11. 17:08:32

@Shopping:
Azért a Trutykó erős volt. Van a sapkás embernek tisztességes neve is: Balogh Szilárd!

Bambano 2012.08.11. 17:25:41

hogy van ez, 20:05-től fél órás aktív meg 2x25 perc tahók között, az azt jelenti, hogyha nulla perc reklám van benne, akkor is 21:20-tól jöhetne a film. Noooormális?

Derlon_Webb 2012.08.11. 19:44:23

Grimm sehol? A férjem védelmében-ről és a Zsaruvér-ről már lemondtam - ment a Fem3-ra meg a Pro4-re.

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2012.08.11. 20:37:55

Még egy ok, hogy miért nem nézzük a TV2-t!

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2012.08.11. 21:41:04

"20:05-től egy fél órás Aktív kerül képernyőre a közéleti hírekkel"

Az mitől hír, és pláne mitől közéleti, hogy Nóném Celebgeci Béla megdugta (vagy megcsalta, feleségül vette, stb) Nóném Celebkurva Gizit?

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2012.08.12. 00:30:22

a "híradó" közben remélem megmarad a reklám, mert az fontosCH!
valamint a sapkás majom és brigádja felbérelhetne még pár kukoricatolvajt is, nehogy hír nélkül maradjunk :)

t23423432 2012.08.12. 00:37:38

"Kedden semmi különös nem lesz a TV2, idén sem kerül a keddi napra sorozat a csatornánál, ahogy a csütörtök és a péntek is főműsoridőben sorozat nélkül telik a TV2-n. "

Ez most egy értelmes mondat volt?

elírás és/vagy szóismétlés és/vagy értelmetlen

t23423432 2012.08.12. 00:39:24

@t23423432: stilisztikailag nulla, vagy belezavarodott a fogalmazásba.

Legalább olvassa át egyszer, aki ilyen cikkszerűséget ír, mielőtt publikálja és/vagy kiposztolja!

brazileiro 2012.08.12. 01:29:26

Egy szóval sincs megemlítve a Voice című műsor. Nem lesz? De ha nem lesz, akkor az nem hír?

Itt valami nem stimmel.

@Bambano:

Ez így nyilván nem lehetséges. Vagy nem lesz Hal a tortán vagy csak egy Jóban Rosszban lesz.

brazileiro 2012.08.12. 01:32:32

Bocs, ott a Voice a végén. Ennyire vak vagyok? Pedig egyszer már elolvastam....

Jasinka Ádám 2012.08.12. 07:45:17

@Bambano: Nem tudom, hogy a bejegyzéssel, vagy a TV2-vel van problémád. Mindenesetre így néz ki a napi program:

18:30 - Tények
19:05 - Hal a tortán
20:05 - Aktív
20:35 - Jóban Rosszban
21:00 - Jóban Rosszban
21:30 - Sorozat vagy film

Jasinka Ádám 2012.08.12. 07:48:13

Az észrevételeket köszönöm, javítom őket.

Flaggx 2012.08.12. 10:48:54

Kár volt ilyen hosszú cikket írni, el lehetett volna intézni ennyivel:

"... semmi különös nem lesz a TV2-n." Pont. :))
süti beállítások módosítása