Csillag Születik és a hófehér Puzsér

2012. május 13. - Jasinka Ádám

 Szó szerint nem tudtam megszólalni, mikor meghallottam a galamblelkű Puzsér Róbertet. Azon még túltettem magam, hogy fehér zakóban, ingben és nyakkendőben ül az ítészasztal oldalán, de ahogy beszélt, és viselkedett az merőben új volt. Első sokk után azonban kezdtem megfejteni az újPuzsért. A teátrális gesztusok és nyájaskodás egyértelműen a tehetségkutatók zsűritagjainak kifigurázása, és teljes lesarkítása volt.

 Ez mindenképpen jót tett a műsornak, ugyanis eddig kezdett unalmas lenni, de Puzsér Róbertnek sikerült feldobnia, s elérni, hogy újra téma legyen valamiért a Csillag Születik. Megtörtént.

Hajós András: Attól, hogy valaki fehér ruhát vesz fel, még hentes marad.

Lilu: Azért, az megnyugtató, hogy van egy körzeti orvos a zsűriben is.

 A versenyzőkről annyit, hogy Szirota Jennifer és Mészáros János Elek hozták a kötelezőt, a Quantum XXL szerintem gyenge volt, a tánc miatt, a fantasztikus táncuk miatt kerültek be a válogatóról, de most elvitte a show a produkciót, és volt 20mp értékelhető tánc. Nekem nem tetszettek és meg is éremelték azt, hogy az utolsó előtti helyen álljanak, és épp hogy nem estek ki. Plazma nekem nem tetszik, a rap nem az én műfajom. A Prügyi duó nem tudta hozni azt, mint amit a válogatón, és számomra ezért csalódás. Juhász Marcell is jobban tetszett a válogatón, de vele úgy vagyok, hogy van egy-két pillanat, ami miatt tetszenek az előadásai.

 Összességében elégedett vagyok, de Mészáros János Elektől én magyar dalokat szeretnék hallani, azokat nagyon jól megcsinálja. A 4. döntő jó volt, és a fehér Puzsér újdonságot hozott.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása