Last Man Standing - 1. évad - évadfinálé előtt

2012. május 05. - Jasinka Ádám

 A korábban írt bejegyzésemben utaltam arra, hogy az egyik kedvenc idejei szitkomom a Last Man Standing. Magyar címe még nincs, de nem is gondolkodnék rajta, hogy milyen agyszüleményt fognak adni neki főleg a Suburgatury (A kondom el van vetve) után. Az ABC egy tipikus családi sorozatot csinált, szokványos történettel és szomora jó poénokkal. Bár kicsit vontatott néha és erölködni is kellett egy-két helyen az íróknak, de összességében jó kis sorozat lett. Tipikusan a Házi Barkácsra (Home Improvement) emlékeztet engem töpp okból kifolyólag is.

 Az első az, hogy mindkét szériát ugyanaz a csatorna az ABC csinálja, ezért nem is meglepő annyira hogy a HI-ben a család anya, apa, három fiú felállásból állt, és itt anya, apa, három lány a felállás. Plusz mind két sorozatban a főszereplő apa barkács, szerelő, tipikus férfi hobbik és játékszerek kedvelője. És ahol dolgozik van egy állandó szereplő társa, akivel sztorizgatnak.

 A hasonlóság fokozódik, mivel a HI-ben és a LMS-ben ugyanaz, Tim Allen a főszereplő. Akinek személyére kicsit ráépült a felfeveztő reklámkampány és néha a sorozat egy-egy epizódja is.

 Ott tartok a nézésében eddig, hogy egyszer már 6-7 részt megnéztem belőle, de valamiért kispadra tettem, pihentettem. Nem volt rossz döntés, mert most újrakezdve nem kell heteket várni az új epizódokra, mert körülbelül 20 részt tudok egyhuzamban megnézni. Persze kedv kérdése, hogy mikor. Eddig az első két rész ismétlésén vagyok túl és tudom miért nem ragadott meg annyira elsőre. Először is, nem figyeltem elég jól a sorozat nézése közben, mondhatjuk csak a képernyőt néztem és nem is hallgattam azt, amit beszélnek, vagy csak háttérzajnak szólt. Ugyanis olyan poénokat fedeztem fel, amik nincsenek elrejtve, nem siklottam át felettük, hanem egyszerűen nem néztem a sorozatot, hanem ültem a képernyő előtt. Hiba volt. Mivel a sorozat elég sok poénnal dolgozik egyet kedvcsinálónak elsütök itt egyet magyarul, a sztori annyi, hogy ugráltatják az újoncot a munkahelyükön, szereplők itt Tim Allen és Hector Elizondo).

  • H.E. - A férfivá válás folyamata ez. Mikor fiatal voltam engem kikötöttek egy kerti fához egy locsolótömlővel.
  • T.A. - Nem nagy ügy.
  • H.E. - De a fa lángolt. És a vizeletükkel próbálták eloltani. 

 Ezzel már el is árultam egy szereplő nevét. Hector Elizondo az, akit én a HI-ben Richard Karnhoz (Al Borland) hasonlítottam szerep ügyileg. A családot alkotja még Nancy Travis (anya), Alexandra Krosney (Kristin), Molly Ephraim (Mandy) és Kaitlyn Dever (Eve). És az előzőekben már szó esett az újoncról, akit ugráltatnak, ő Kyle és Christoph Sanders formálja meg.

 A fenti videó a sorozat első promója, mely poénokat az első részből válogat. A YouTube videó alatt meg is jegyzi egy kommentelő, amit én is ecseteltem fenn ("So it's Home Improvement with girls?"), azaz van hasonlóság a HI és a LMS között.

 Ennek ellenére azt javaslom, hogy aki nézte a Házi Barkácsot (Home Improvement) az nézzen bele ebbe a soroztba, adjon neki egy esélyt, hiszen ugyanolyan családias, vicceskedő széria ez, mint "elődje". Ha nem tévedek megkapta a második évados berendelést, szóval lesz még durván 20 rész belőle. Ha a nézettség jó lesz a csatornának nem kap kaszát.

 Értékelés: A sorozat jó, hozza azt a szokványos szitkom hangulatot, amit a már sokszor emlegetett Házi Barkács. Viszont ezeknek az igazi korszaka a 90-es évek volt (lásd Egy rém rendes család (FOX)). A modern szitkomoknak azért fel kell mutatnia valami kis apró változtatást, apró ötletet, amivel kitűnnek a sablon sorozatok közül (lásd Modern Család (vagy az RTL2-es neve Egy rém modern család (ABC)). De mivel a Modern Family is ABC-s, és az tényleg nem nevezhető tipikus szitkomnak, hiszen átlag feletti, a Last Man Standing felfogható múltidézésnek, nosztalgiának, mely belegondolva nem is annyira rossz.

6/10

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása